Baló Júlia
„Az Elmenni, visszajönni című filmemmel arra törekedtem, hogy az érzelmek állandó áramlásával a múltat, a jelent s a jövőt kössem össze. Es ebben a folyamatban az igaz kronológia nem más, mint a szív” – vallja Claude Lelouch új munkájáról.
És a szívnek mégsem kell megszakadnia. Pedig Szergej Rachmaninov, Michel Legrand zenéje méltón kíséri Bernard Lutic és Lelouch szubjektív kameráját. A nyitóképsort, az esős-tócsás, kanyargós „út-szimbólumot” maga a rendező vette föl a Lancia torinói versenypályáján.
A kissé zavaros, reinkar-nációs keretjáték az írórendező régi témáját teszi zárójelbe: a megszállás alatti zsidóüldözést Franciaországban. (Az egész élet, A jó és a gonoszok, Egyesek és mások című filmjeiben is foglalkoztatta már a kérdés.)
Impresszionisztikus képsor a kerti mulatságról 1939 augusztusának utolsó, háború előtti vasárnapján. „Miféle háború? Ez nem háború, csak vége a nyárnak” – elmélkedik a sebész, Roland Rivière, hófehér öltönyében a hófehér asztalnál a hófehér baráti társaságban: felesége, Heléne, s a pszichiáter-neurológus, Simon Lerner, s annak asszonya: Sarah. A fiatalok pedig táncolnak, zongoráznak szőkén, vörösen, feketén – fehérben. Néznek ártatlanul, szerelmesen, vágyódva.
1943. A házmester följelenti a zsidó családot a Gestapónál. A rendkívül kifinomult Lernerék elegáns öltözékben menekülnek. A két gyerek: Salamon (az ő szüntelen zongorázása dühítette a házmestert, s így indította őket a végzetes útra), és a titokzatos szépség, Salome.
Bourgogne-i falu, öreg kastély, a Rivière-család: a „menedék”. Vincent, az öntörvényű, féktelenül vad és szerelmes Rivière-fiú Salome bűvöletében. A sebészt pedig Lemérné igézete sebzi. Helene feszülten ijedt.
A különböző jellem-szimbólum-kísérletek, oly erőltetetten, már-már bántóan egysíkúak. A motiválatlan indulatok, a feltáratlan érzelmi háttér hamis, de érzelmes jelzései.
Újabb följelentés, francia csendőrök, Gestapo, teherautó – Lerner-család el. El az úton, elhurcolva a tetszés, a szerelem, a barátság elől. Ezen az úton csak egy ember tér vissza a családból: Salome. Görög sorstragédia egyszemélyben. Jön, vádlón, üveges-üres tekintettel, szedett-vedett ruhákban, lefogyva, csodahajkoronájától megfosztva, csodálatos képkompozícióban, megrendítő zenével kísérve.
Mégsem rendülünk meg.
Dicséretes, ha egy művész a közönségére is gondol. Lelouch huszonhetedik filmjével ennél többet tesz. Érzelmessége, érzékeket gyönyörködtető zene- és képvilága hamis „meseszövése”, vontatott előadásmódja ízlést formál. Ezzel a filmjével azonban biztosan csökkenti a giccsért rajongók táborát.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1987/05 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5289 |
