Pálos Miklós
A magyar reklám lehetőségeit is példázó hosszú nyomdai átfutás eleve lehetetlenné teszi, hogy bárki érdemben reagáljon egy folyóirat, éppen a lehetőségeket figyelembe nem vevő reklámról szóló eszmefuttatására. A Filmvilág 87/4-es számában ilyen témában közölt cikksorozat bevezető mondata szerint „a reklámot korholók álláspontja morálisan kikezdhetetlen.” Nohát ez nem érvényes a megjelent cikkek egy részében megfogalmazottakra. Szinte érthetetlen, hogy a nagyszerű nemzetközi körképet felvillantó, majd a reklám és művészet összefüggéseit vizsgáló írások után, miért adott helyet a lap vagdalkozó, rosszízűén általánosító, ömlesztett szózuhatagnak, ami szintén „kikezdhetetlen”, csak éppen elképesztő szubjektivitása és nem érvei miatt.
Az egyik szerző, K. A. igyekszik szellemesen ironizálni afelett: ki, hogyan reklámoz?, de a gúnyos hangnemet fontosabbnak tartja, mint az érveket. Ezért aztán egy hosszú tirádában minden reklámozást, reklámfilmet „eláztat”, hogy így igazolja általánosítását; miszerint „reklámfilmjeinkből vagy az ügyes csomagolás, vagy a találó közhely hiányzik.” No, K. A. műkritikájából aztán nem hiányzik a témához előrángatható egyetlen jelző sem: a reklámok egy részét azért ítéli el, mert „komolyak és méltóságteljesek”, a másik részét, mert azokban a „szlogenek lakonikusan rövidek”, a többiek pedig groteszkek, túl mutatósak, hiányos bennük az információ, vagy éppen kioktatóak stb. A szellemes filmekkel pedig az a baja a konstruktív kritikusnak, hogy „nem adják el az árut”.
A másik szerző Sz. Gy. nem árul zsákbamacskát, érvek helyett reklámszakmai felsülését adja elő. Őszintén bevallja, hogy bukása óta csak sablonokban tud gondolkodni a hazai reklámszakemberekről, és természetesen utál minden reklámot. Tőle csak azt kellene megkérdezni: ha elfogadták volna ragyogó ötleteit, lenyűgöző figuráit, akkor is ilyen tolakodónak minősítene minden magyar reklámot (persze, kivéve a sajátját)? A szerkesztőtől pedig arra várhatna az olvasó választ, hogy tudatosan keresett-e olyan szerzőket, akik ilyen személyes alapon eleve elfogadhatatlannak tartják mindazt, amit a hazai reklám produkált? (Csak azért, mert ők kirekesztődtek belőle.) A fenti, mérges sorokkal nem a reklámszakmái mundér becsületét kívántam védeni. Csak afelett sajnálkoztam, hogy a Filmvilágnak, is könnyebb volt csatlakoznia a kontrakórushoz, mint reálisan felmérve az igényeket, a lehetőségeket, és némi fogódzót adni a jobbító célhoz vezető útra. Már csak azért is, mert a hazai filmpropaganda reklám munkáját, a magyar filmművészet befogadását és a moziba járó magyar közönség ízlését is befolyásolhatja. Ez persze már egy külön, nem ilyen hangú „misét” is megér.
Pálos Miklós
Budapest
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1987/06 64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5271 |
