Klaniczay Gábor
Ha az ember kezébe veszi Bódy Gábor remekbeszabott életmű-katalógusát, először mégsem a megelégedettség, hanem – mint ezt barátja, Kozma György is megírta az ÉS-ben – a tompa düh, a tehetetlen bosszúság fogja el: ha valamely tehetséges „fiatal művész” ilyen nemzetközi fórumokon is szalonképes dokumentációt, reprezentatív életműbemutatót s a „nagyérdemű publikum” komolyabb odafigyelését kívánja ma Magyarországon, annak előbb gyorsan és tragikus látványossággal meg kell halnia, mint Bódynak vagy Hajasnak. Mintha csak a visszavonhatatlan veszteség fájó érzete tudná a helyükre tenni a kulturális értékeket. Bár tulajdonképpen ekkor sem feltétlenül a helyükre kerülnek, hanem – Perneczky Géza egyik találó kifejezését használva – befalazzák őket a múzeumokba, múlttá téve a műveket problémáikkal együtt.
Szerencsére e bosszankodások nem egészen állnak Bódy katalógusára. Egyrészt, mint az előszóból megtudjuk: e kiadvány terve, akárcsak az impozáns videóinstallációval egybekötött 1987 januári életműbemutatóé már régebben megszületett, maga Bódy gondolta ki őket és tette az első lépéseket megvalósításuk felé. Tisztelet és köszönet Beke Lászlónak és Pe-ternák Miklósnak, s a kiadvány összeállításában, fordításában, finanszírozásában közreműködőknek, hogy Bódy e megkezdett vállalkozása nemcsak megvalósulhatott, hanem méltó tisztelgés is lehetett belőle a Bódy-életmű előtt. A lényeg természetesen maga a Bachman Gábor és Vidovszky László által tervezett videóinstallációval egybekötött retrospektív vetítéssorozat, mely a maga leleményes eltervezettségével az életműhöz kapcsolódó posztumusz alkotásnak is tekinthető. Az idősebb és fiatalabb pályatársak által feltehetően irigykedve lapozgatott katalógus ugyanezen a színvonalon van: mintaként szolgálhat a jövőben a hasonló kiadványokhoz.
Bosszankodás és öröm az első látásra – hogyan alakul mindez a katalógus olvastán? Négy részből tevődik össze a könyv: az első Bódy önéletrajzát, a két szerkesztő értékelő tanulmányait, valamint a személyes hangú visszaemlékezések sorát tartalmazza, a második a filmekkel, a harmadik a tévéjátékokkal és videókkal foglalkozik, s végül a negyedik válogatást ad Bódy írásaiból. A szöveg mindenütt kétnyelvű, közölve a magyar vagy külföldi eredetit, s annak fordítását – leleményes s egyben adekvát bemutatási forma egy olyan életműhöz, melynek nem kis része az ország határain kívül született, s amely fontos céljának tekintette e nemzetközi művészi- kulturális kapcsolatoknak az építgetósét, új formák, médiumok (például Infermentál videóújság) segítségével. A katalógust bő képanyag illusztrálja.
A szerkesztők szerénységét dicséri, hogy ahol tudtak, az egyes filmek mellé is inkább Bódy szövegeit illesztették – nemegy kiadatlan írással, az intézményekkel való tusakodásainak írásos emlékeivel egészítve ki ismereteinket. Az így közölt írások egy része – például a rutin-műfajból önvallomássá fejlődő szakmai önéletrajz – maradandó élményt nyújt. Mindez így együtt elolvasva valahogy mégis furcsa benyomást tesz az emberre. Egyrészt, akarva-nem akarva szembeszökővé teszi Bódy egy nem mindig szerencés tulajdonságát: a szüntelen ideológia-gyártást. Persze a kísérleti film vagy a videó Magyarországon is mozgalmi formában bontakozott ki, s a mozgalomnak szüksége volt jelszavakra. Bódy saját újításairól adott elnevezései (második tekintet, strukturális film, fényvágás, új narrativitás, bioradikalizmus stb.) olykor tartalmasabb, olykor üres szlogenek voltak, műveiről és céljairól adott nyilatkozataiban pedig velős megállapítások, nagyszabású koncepciók váltakoznak bombasztikus „kozmikus” általánosításokkal. Én jobban megrostáltam volna a múlékony szituációkhoz kötődő – főként interjúkban olvasható – kijelentéseit, viszont nagyobb súllyal szerepeltettem volna – akár a kiadvány számára íródott – elemző, értékelő írásokat (az olyanokat, mint amilyen Erdély Miklósé). Emezek jobban aláhúzták volna azt, ami valóban rendkívüli volt Bódyban: az indulat, az ösztönösség valamiféle furcsa kombinációját az eszes és szorgalmas tudóssal, valamint az elméletalkotó mozgalmárral. Hogyan tud egy majdhogynem steril koncepciózussággal kigondolt tézis percről percre érzékien megjelenített helyzetekkel feldúsulni – mint például az Amerikai anzix kocsmajeleneteiben? Hogyan tudja Bódy nem pusztán követni, hanem sokszor eredeti módon megelőlegezni a film és az általa érintett valóságrétegek kapcsolatával foglalkozó, újszerű elképzeléseket (filmnyelvi elmélkedései, a privát történelemmel kapcsolatos zseniális ötlete, az okkultizmus bizonyos elemeinek szellemes kombinációja korunk mágikus eszközeivel, a komputerrel és a videóval). Az életmű elemzése persze nem lehetett e katalógus feladata (mint ahogy a jelen ismertetésé sem.) A katalógus teljességre törő dokumentációja, cikkei, hasznos bibliográfiai utalásai azonban legalábbis azt az igényt felvetik, hogy Bódy tájékozódásának, újítani akarásának e hallatlanul széles – filmrendezőink között párját ritkító skáláját, s az ezekből kiinduló nem mindig tökéletes, sokszor talányosán ellentmondásos műveket most már ne pusztán tudomásul vegyük, dicsérjük vagy szidjuk, hanem elemezzük helyét a kor magyar és nemzetközi filmművészetében.
Igazságtalan dolog volna ezen az ugyancsak párját ritkító kiadványon, vagy annak szerzőin számon kérni, hogy ezt az elemzést még pusztán csak megkezdték, inkább köszönetet kell mondani nekik az impulzusért, s azért a kitűnő szöveges dokumentációért, amit majd felhasználhatnak a majdani elemzések. Viszont, sajnos (és ez a másik kritikai széljegyzetem), amilyen teljességre törő a szövegek, kommentárok összeválogatása, olyan foghíjasnak és nem-reprezentatívnak hat a képanyag. Azon a tényen túl, hogy a filmek képi világát rossz reprodukciók, hamis színek és a vásznon képernyőn látható kép struktúráját önkényesen torzító kivágások nem elfogadhatóan dokumentálják egy katalógusban, különösen fájó e hiányosság azért, mert Bódy filmjei teli vannai líraian megkomponált képekkel, kiszámított esztétikai fogásokkal, s tabudöntögető vizuális újdonságokkal. Túl kevés képi nyomát látni mindennek a grandiózus katalógusban – nyilván technikai és anyagi korlátok miatt is. Mégis kár, mert e téren is jó lenne már valami példamutatót látni. Bár, végső soron a film vizualitását az állóképek s a szöveges elemzések úgyis csak tökéletlenül reprodukálhatják.
Bódy Gábor – Életműbemutató. Kiadó: Műcsarnok, Művelődési Minisztérium, Filmfőigazgatóság. Budapest, 1987. 335 old.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1987/07 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5249 |
