Kovács András Bálint
A Filmvilág augusztusi számában beszámoltunk arról a programról, amelyet a Műcsarnok Art kinoja egy független angol videós szervezet, az LVA anyagából állított össze. E program egyben azt a törekvést is tükrözte, mely a Szigeti Péter által vezetett Art kinot a videokultúra magyarországi terjesztésének egyik központjává avatja. A Műcsarnok teremt fórumot többek között a Magyar Amatőrfilm Szövetség összeállításában folyamatosan bemutatott független videó-art kísérleteknek.
De létezik-e egyáltalán „független” videózás Magyarországon? Az angol videó-estek alkalmából megtudtuk, milyen körülmények között dolgozhatnak az angol független videósok. Miltényi Miklós, az Alternatív Videó Klubmozi programjának szervezője a hazai helyzetről ad vázlatos képet.
*
– Az alternatív videózásnak nálunk rövid múltja van – csak néhány éve kezdődtek az első kísérletek, és éppen manapság lehetünk tanúi annak, hogy ezek minőséggé érlelődtek. Három fő terület különíthető el világosan, amelybe az ilyen jellegű videoművek többsége besorolható.
A videó használatában a legkézenfekvőbb a dokumentum- és riportanyagok felvétele. Ezeken a területeken a független videós jóval mélyebbre áshat, mint a bármilyen szintű hivatásos szervezet alkalmazottai, vagy szólhat olyan problémákról is, amelyek a tömegtájékoztatásba nem kerülnek be. A másik terület a félprofi-profi U-matic berendezésekkel felszerelt stúdiókban dolgozó szerencsések előtt áll nyitva: ez a speciálisan videós-számítógépes trükkök világa. Ilyen munkák jelentik a hazai alternatív video-art legérdekesebb és legsikerültebb alkotásait. A harmadik a kísérletek, ötletek területe, amelyekben a videó lehetőségeiből indulnak ki vagy azt vizsgálják az alkotók. Ide tartoznak például a filmekből kivágott részletekből építkező játékok, a televíziós képernyőt dramaturgiai elemmé emelő megközelítések, a lírai-vizuális etűdök stb. Már most is érezhető, hogy a videó a kísérletezés-kutatás számára a filmnél sokkalta alkalmasabb eszköz, s a terjesztés egyszerűsége az alternatív videoanyagok jóval szélesebb körű bemutatását (használatát) teszi majd lehetővé, mint ami a filmmel ez ideig megvalósítható volt.
– Érezhető-e valami általános sajátosság a magyarországi videoművekben más országokhoz képest?
– Amíg a jól sikerült külföldi videoanyagok többségéből az sugárzik, hogy készítőik a videózást mint kreatív életformát élik meg, és a technikai lehetőségek nagyon magas színvonalon adottak számukra – addig nálunk a videózás még erősen magán viseli a filmes szemléletmódokat, nem a kutató munka izgalma, hanem a „kerek, egész mű” létrehozásának vágya érződik belőlük, és a technikai lehetőségek is igen szegényesek – holott a videózásban a technika egyben a művészi kifejezés lehetőségeit is behatárolja. Hazánkban az átlagosan elterjedt formátum a VHS, amely igazából nem is alkalmas alkotó munkára, hiszen nem abból a célból, hanem olcsó és minél egyszerűbb tömeggyártásra, házi használatra fejlesztették ki eredetileg.
– Mennyiben köszönhető ez a videózás itthoni körülményeinek?
– A videó területén az elmúlt években történt fejlesztéseket, lépéseket figyelve azt kell látnunk, hogy ezek mindegyike a videó előtti gondolkodásmódot tükrözi, a régi struktúrákba próbálja meg a videót belegyömöszölni, ami természetszerűleg vezet annak pusztulásához. Abból a szemléletből lehetne csak termékenyen kiindulni, hogy a videó alapvetően alternatív lehetőség a mozgókép-kultúra minden területén: a mozgókép készítéstől a terjesztésen át az elméletig. Éppen ezt az alternatív tartalmat ölik meg hamvában azzal, hogy a videót a régi keretekbe szorítják bele. Ezért nincs – és ezen a vakvágányon haladva nem is lehet – olyan valódi gazdája a videónak, amely megfelelne az általa képviselt komplex és dinamikus szemléletnek. Mindenképpen szükséges volna – az átgondolatlan, anarchikus és nagyrészt szükségtelen fejlesztések, vásárlások évei után – végre egy, az eszközbeli és szellemi erőket koncentráló videós kutatóbázis létrehozása. Mert a videó területén – a tudományokból kölcsönözve a kifejezést – ma az alapkutatások korszakát éljük. És ugyanúgy, ahogyan a tudományos kutatásnál, itt is végzetesen lemaradhat az, aki erre a területre nem áldoz erőiből. A videós – vagy még inkább: vizuális – kutatóbázis a mozgóképpel kapcsolatos minden ma felmerülő elméleti és gyakorlati kérdéssel komplex módon foglalkozhatna. Az ezoterikusnak tűnő művészeti kísérletek mellett például olyan gyakorlati problémákkal is, mint az oktatásbeli lehetőségek kidolgozásával, oktatóprogramok készítésével, a videó felhasználásának új formáival, nyomtatott elméleti jellegű anyagok készítésével és forgalmazásával. De foglalkozni kellene az elavult televíziós formanyelv megújítására irányuló kutatásokkal – esetleg alternatív tévéműsorok készítésével is. Ez a bázis semmiképpen nem venné át a már létező intézmények szerepét – elsősorban a még feltáratlan területeken fejtené ki tevékenységét. Világos, hogy egy ilyen, néhány millió forintos beruházás megvalósulására pillanatnyilag semmi remény sincs – gondolkodni róla azonban semmiképpen nem felesleges dolog, hiszen talán jelenlegi problémáink megoldásához is közelebb vihet.
– Ezek után mit fed a program címében foglalt „alternatív” jelző?
– Az alternatív jelző (mint program-meghatározás) jelen helyzetben nem jelentheti azt, hogy a létező videó-klubmozikhoz képest lenne ez a sorozat alternatív – hiszen az országban pillanatnyilag egyetlen, videoprogramokat bemutató klubmozi som működik! (Félreértések elkerülése végett: mozifilmek videomásolataira épülő vetítéssorozatok léteznek, ezeket a csupán szükségből kinőtt torz alakzatokat azonban nem nevezzük videomozinak.) Az alternativitás tehát a tartalomra vonatkozik. Olyan anyagokat keresünk, amelyek a videó valódi felhasználásának lehetőségeit példázzák, s ezért gondolatébresztőek lehetnek a videóval alkotók vagy elméleti téren foglalkozók számára is. Alternatív lehet egy videoklip is, amely eltér a televíziós-reklámfilmes sablonoktól, és nem a zenekar reklámozását, hanem a zenét tekinti elsődlegesnek; de ugyanígy egy olyan riportfilm is, amely hitelességével, nyíltságával túlnő a televízióban megszokott (megszoktatott) és elviselt mértéknél. Mindkét említett megközelítésre találunk példát a program I. kazettáján. (A kazetták a Magyar Videó Szövetség videotékájából kölcsönözhetők). Reméljük, hogy egyetemeken, főiskolákon és művelődési házakban ki fognak alakulni az alternatív videó-klubmozi hálózat sejtjei. Reményeink közé tartozik az is, hogy a széles körű bemutatási lehetőség jótékonyan fog visszahatni az ilyen jellegű videoművek készítésére is, s ezek száma és minősége a jövőben emelkedik. Fontos eleme elképzeléseinknek a program nyitottsága: mindenkitől elfogadunk anyagokat – elbírálás utáni bemutatásra. Sőt: keresünk munkatársakat is az alternatív híradók készítéséhez.
Az alternatív videózás azonban ma hazánkban nagyon nehéz helyzetben van. A videoeszközök irreálisan magas ára miatt (az igazából csak játékszer színvonalú VHS-berendezések is több százezer forintba kerülnek) azokban az intézményekben, ahol ilyenekkel rendelkeznek, ezek a legféltettebb kincsek közé tartoznak. Velük valóban dolgozni, alkotni ilyen körülmények között szinte lehetetlen. Igazából egyetlen intézmény sincs, amely szívügyének tekintené az alternatív videózás kibontakozásának segítését. Jelenlegi szervezeti keretei között még a Magyar Amatőrfilm és Videó Szövetség sem képes betölteni ezt a szerepet, pedig szóban vallott elveiben éppen ilyesmiket tűz maga elé. Bár a Szövetség 1986 októberében a Soros Alapítványtól szinte ajándékba kapott egy VHS editáló stúdiót s más videoberendezésekkel is rendelkezik, nagyon kevés videomű említhető, amely ezek között a keretek között készült volna el. Mert hiába vannak meg az eszközök, ha azokból, akik rendelkeznek felettük és dolgoznak velük, hiányzik az új szemléletmód, amelyet a videónak szükségszerűen ki kell alakítania, és amely az eszközök értő használatának alapja. Sajnos ma még az a helyzet, hogy a videózáshoz nem értő, azzal nem is foglalkozó emberek tartják fenn maguknak a jogot arra, hogy az eszközöket használatba adják (különféle, más jellegű pozíciókat érvényesítve a videó terén is). És éppen ez a helyzet az amatőr szövetség vezetőségében is. Ennek a jórészt már nem is alkotó, idősebb, volt amatőrfilmesekből összeálló szervezetnek rugalmatlansága és videós kérdésekben megnyilvánuló inkompetenciája a legfőbb oka annak, hogy az alternatív videózás általuk ellenőrzött területén eddig nem bontakozhatott ki dinamikus, pezsgő, kísérletező-kutató munka.
A továbblépést tehát most elsősorban szemléleti elmaradottságok gátolják. Ezen az elavult filmes-televíziós szemléleti várfalon próbálunk meg rést ütni az „ALTERNATÍV” VIDEÓ-ANTOLÓGIA elnevezésű videós mozgalom elindításával.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1987/11 63-64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5168 |
