Turcsányi Sándor
„Én azért szeretem jobban a cicákat, mint a kutyákat, mert rendőrmacskát még nem láttam”. Antimiliciózus cirmosrajongók végső érve száll pokolra szemünk előtt, számos egérpusztító és néhány kétlábú (olyan emberfélék) társaságában. Mert bizony hogy van kíbercicvarek is. Nem is akármilyen. Rémes. Ami persze a film alapjául szolgáló regény szerzőjének neve hallatán – Stephen King – legalábbis alapkövetelmény kell hogy legyen. Az alkotók sem távolodnak el a thriller-király szellemétől: rémes a film is. De ezen az sem látszik segíteni, hogy a hektikus temetőőr szerepében maga a híres ember jelenik meg. Majdnem olyan jó színész, mint író. Rajta kívül ijesztget még ÚjHollywood számos másodosztályú rendezőhíressége (Joe Dante, John Landis... ilyenek), és még számosabb szokvány ajakrángató, fejét kevéssé barátságos, viszont annál bárgyúbb plasztikszörnnyé növesztő harmadosztályú színész.
A rémtörténet pedig: alvajáró csonka család (anyuka + kamaszfiú) kimerítő szeretkezéseiktől megéhezve vacsorázni készül. A tervbe vett (és eddig jól bevált) menü: szűzlány hasábburgonyával. Ám de jön a rendőrmacsek és beleköp a levesbe.
Egyébként kocsiajtó-csapkodás, rohangálás, ezernyi, már jói ismert s unt gyilok – a fültől fülig döfött tű épp a Freddyből játszik vissza (vagy oda) –, míg az utolsó szörny is jobblétre nem szenderül. Szenderülne a néző is, de mennyire, viszont a jobblét Magyarországon ma még csak ködös ígéret.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1992/07 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=514 |
