Kovács Ágnes
Ritkán láthattunk ennyi öreg, elgárgyult, undorítóan visszataszító, „isten kegyelméből” uralkodót, mint ebben a filmben. A jó öreg Franci (Ferenc József) háborúsdit játszik az uralkodó kollégákkal, és miközben folyik a vér, hullanak a katonák, mint a legyek, a koronás főknek golfozni szottyan kedvük. Sebtiben eltakarítják hát a hullákat a „terepről”, és megkötik a fegyverszünetet. Az öreg trottyosok alsógatyára vetkeznek, és békésebb versengésbe kezdenek. A hölgyek is elszórakoztatják magukat valahogy (a Monarchia elaszott császárnéja például párnát köt a hasa alá és attól reszket, hogy idióta gyereke lesz…). Nem látszik kevésbé agyalágyultnak a magát Pierre Bezuhovnak képzelő művész-fotográfus sem, aki a borogyinói csatamező helyett az első világháború lövészárkaiban próbálja az emberiség szenvedéseit lencsevégre kapni. Később beleszeret a bolgár Vera Zaszulicsba, és habár ő a békés meggyőzés híve, mégis segít a nőnek az uralkodók elleni (sikertelen!) merényletet végrehajtani.
Hogy miről van szó ebben a filmben, azt elég nehéz eldönteni – talán arról, hogy a világ, a hatalmasaival és elnyomottjaival együtt elmehet a csudába! Annyi mindenesetre világossá válik, hogy az a rebellis fotográfus, aki naiv módon elhiszi, hogy utolsó kívánságként megörökítik agyonlövetését, hősi átköltözését a túlvilágra, az kötözni való bolond. Mert, mint ahogy a szabadságot, úgy az utolsó kívánság teljesítését is kénytelenek vagyunk „kiérdemelni”. Különben pedig mindenki azt álmodik magáról, amit akar!
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 63-64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5125 |
