Galambos Lajos
Készül most a Hunnia Filmstúdióban egy film, amelynek ideiglenes címe: Megszállottak. Az Élet és Irodalom olvasói értesülhettek már erről, Szabó Pali bácsi nemrég megjelent széphangú cikkéből, de az irodalmi forgatókönyv első változatát közölte az Új Írás októberi száma is. A címben jelzett időszerűtlen ügyet az Országos Vízügyi Főigazgatóság kavarta a film forgatókönyve körül.
A film története egy Népszabadság-beli riport nyomán született. A maradi és az új módon gondolkodó és cselekvő emberek harca áll a középpontjában. A történet hátterében az a harc húzódik meg, amelyet a valóságban dr. Fekete István és Mohácsi Károly vívott Magyarországon a csőkutas öntözési rendszer elismertetéséért. Talán mondanunk sem kell persze, hogy az alapötletet a forgatókönyv általános érvényűvé szélesítette. A forgatókönyvet illetékeseink dicséretes gyorsasággal elfogadták, gyártását engedélyezték, s a rendező (Makk Károly – A szerk.) a munka java részén már túl is van.
Mi hát akkor a baj?
A baj ott kezdődik, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság, minthogy a filmben öntözésről is szó van, elengedhetetlenül szükségesnek tartotta, hogy az ügybe beleavatkozzon. A film gyártói közölték ugyan, hogy nem dokumentumfilmről van szó, ez egyébként az Új Írásban megjelent kisregényből is nyilvánvaló, a Főigazgatóság mégis makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy „segíthessen”. Közöltük, hogy a filmnek van már szakértője, s megítélésünk szerint mindkét szakértő kiváló szakember. De minthogy a két szakértő nem az Országos Vízügyi Főigazgatóság alkalmazottja, a Főigazgatóság ismeretlenül is kétségbe vonta hozzáértésüket.
Mégis, gondolva arra, hogy igazi segítségről van szó, igyekvésüket köszönettel fogadtuk, bár már az első megnyilvánulásuk sem volt valami szívderítő: „Meg akarjuk kímélni az elvtársakat az egyoldalú befolyásolástól (!), de természetesen csak akkor szólunk bele, ha szakmai ferdeségeket találunk.”
Alapjában véve persze nem nagyon értettük, miért szívügye ez a film az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak, mindaddig, amíg azt nem mondták, hogy ők az úgynevezett régi módon gondolkodó figurákban önmagukra ismertek.
Ez ellen nem lehet tenni semmit, pláne, hogy a valóságban is – s erről Szabó Pali bácsi is tudna még néhány dolgot mondani – hosszú időn át akadályozták a csőkutas öntözési rendszer elterjedését. Nekünk már illett volna tudnunk, hogy a mai bürokrata már megtanult mosolyogni, és helyénvaló szövegeket hirdetni. Aki lusta, természetesen nem kiabál arról, hogy lusta. Aki aljas, fél aljasnak mutatkozni. Diplomáciai asztalhoz kell kényszeríteni az ellenfelet, hogy ultimátumot adhassunk neki. És mi, teljesen értelmetlenül, leültünk ehhez a tárgyalóasztalhoz. A tárgyalást megelőzte már néhány levél. Az egyik még csak a szakmai tévedésektől akart megóvni bennünket. A másodikban már olyan kitételek voltak, hogy az a két ember, aki a csőkutas öntözést sikerre vitte Magyarországon, semmi másért nem cselekedett, csak a várható feltalálói, illetve újítói prémiumért. Miért dicsőítünk mi embereket, akik anyagiasak, akiket a pénzszerzési vágy hajt?
Hogy a pénzszerzési vágy hajtotta-e őket, arról talán érdemes megjegyezni, hogy ők úgyszólván a saját szakállukra, néhány állami gazdasági kommunista vezető támogatásával a bürokrácia megannyi labirintusát megkerülve, pozíciójukkal és egzisztenciájukkal játszva verték keresztül sok fórumon ezt az ügyet.
Az első tárgyalás légköre egyszerűen megalázó volt. Utólag az ember persze már mélységesen csodálkozik, miért kellett leülnie olyan emberekkel, akiknek az ügyhöz pusztán annyi közül van, hogy a történet hátterében egyfajta öntözés áll, s hogy a Főigazgatóságon ebből a történetből egyesek magukra ismertek.
De hát leültünk. Másodszor is.
A második tárgyaláson a Főigazgatóság előbb kért. Azt kérte, hogy a film konfliktusa ne az legyen, ami.
De ha már mindenképpen azt akarjuk, hogy az maradjon, a történet vége felé tegyünk bele egy jelenetet, amelyikben a Főigazgatóság vezetője oldja meg a problémákat. Ellenkező esetben – s ekkor elővették a fenyegetést – a Főigazgatóság a pártközpont illetékeseihez fordul, és a filmet leállíttatja.
Mi a szakmai segítséget még ezek után is hajlandók voltunk elfogadni. Mi több, még azt is, hogy ezt a szakmai javítást ők ellenőrzik. Néhány nap múlva azonban olyan levelet kaptunk két példányban a Vízügyi Főigazgatóságtól, ami már minden emberi képzeletet felülmúl. Idézünk a levélből (Betűhíven – A szerk.):
„A Megszállottak című filmforgatókönyv átdolgozásával kapcsolatos általános igények: 1. Az alapkonfliktus ne a csatorna-csőkút ellentét (ez s minden további az ő kiemelésük), hanem a csőkutakat felkaroló lelkesedés és a pénzügyi, jogi, gazdasági, óvatossági szabályok lassító hatása között kell kifejteni. A csatorna-öntözést pozitívan kell kifejteni. 2. Az „Intézet” emberei ne önmagukból eredően álljanak szembe Benével (a film hőse), hanem őket is kényszerítse fékezésre a jogi, pénzügyi, stb. szabály. 3. A konfliktust a képviselőnek nehézségeket elhárító felső intézkedése felé, de az illetékeseken keresztül.”
Senki ne gondolja, hogy ez agyrém. Ez van a levélben. S még ennél több is:
„3. oldal. 1. kép. TÖRLENDŐ. 11–17. oldal. 6. kép. TÖRLENDŐ. Az egész jelenetsor felesleges, más módon kell érzékeltetni az ellentétet s okát.”
Ezt ők csak jobban tudják, nem? De gyerünk tovább:
„41. oldal 14. kép. TÖRLENDŐ. 50. oldal. 18. kép, a dialógust módosítani!”
Ők maguk meg is adják, hogyan kell módosítani, nemcsak itt, a 69., 82., 83., 97., 98., 104., 114. stb. oldalon is.
Idézzük azonban pontosan:
„121–123. oldal. ÁTDOLGOZANDÓ. 150. oldal. ÁTÍRANDÓ. 160. oldal. 60. kép TÖRLENDŐ. 186. oldal. ÁTÍRANDÓ. 189. oldal BŐVÍTENDŐ a következőképpen: A képviselő intézkedik a hivatalban. Telefonok. Rendkívüli pénzügyi eredmények. Terv-tervfelmentések. Soron kívüli keret. Lázas mozgás, felszabadult sóhajtások. Hivatali táblák: gazdaságok vezetősége, vízügyi hatóság stb. Utazó emberek, vízügyi autók, szórófejszerelés stb.”
Ez, kérem, nem vicc.
„192. oldal. 17. kép. ÁTÍRANDÓ”
Ez nem vicc.
Átírandó, törlendő.
Az ember csak áll, és nem tudja, mit szóljon.
S mindez Magyarországon történik ma, 1961 novemberében, két nappal a XXII. kongresszus után.
Meddig?
Galambos Lajos
(Megjelent az Élet és Irodalom 1961. nov. 11-i számában. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményében – megjelent az Élet és Irodalom 1961. dec. 16-i számúban – cáfolandó Galambos Lajos azon állítását, miszerint „hosszú időn át akadályozták a csőkút öntözési rendszer elterjedését”, felsorolja azokat az intézkedéseiket, amelyek a nagyüzemi csőkutas öntözés megvalósítását szolgálták. Az elkészült film befejezésében a képviselő [Ladányi Ferenc] oldja meg a végsőkig elkeseredett, drámai helyzetet.)
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1988/02 28-30. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5091 |
