Gáti Péter
A film első kockáit látva – szúrós tekintetű, marcona férfi sportkocsijával száguldozik az utcákon a fejvesztve menekülő járókelők között – joggal gondolhatja a néző, hogy autócsodákról, a gázpedált megszállottan nyomkodó motorizált héroszokról szóló, rutinizgalmakkal kecsegtető opusz következik. Kurta negyedóra is alig telik el azonban, és máris búcsút kell mondanunk ebbéli várakozásunknak.
Változik a helyszín: amatőr autóversenyzői erényeket csillogtató főszereplőnket a munka frontján látjuk viszont. Diszkrét disco-zene ritmusára éppen egy új szuperautó kísérleteinek fáradságos aprómunkájába merülve tesz-vesz. A meglepetések sora ezzel azonban még korántsem ér véget. A kalandfilmes betétekkel dúsított szolid termelési história – hála a forgatókönyvírói leleményességnek – többször is meglepő fordulatot vesz.
Ralph Korda nevű hősünknek ugyanis rengeteg gondja akad. Nem elég, hogy gigászi erőfeszítéssel megalkotja a világautónak becézett, formatervezett, elektromos meghajtású csodajárművet, de ráadásul még ipari kémekkel, környezetvédő punkokkal és a találmányt katonai célra felhasználni akaró hadiipari mogulokkal is meg kell küzdenie. A nőfaló, biztos kormányfogású és fejlett igazságérzettel rendelkező mérnök figurájának sajnos van egy apró szépséghibája: túl tökéletesre sikeredett ahhoz, hogy példakép lehessen.
Michael Verhoeven rendező filmje bosszantóan zavaros, elkapkodott munka. Akár a lezser nagyvonalúsággal innen-onnan átgondolatlanul összehordott témákat, akár a közhelyes dialógusokat idézzük emlékezetünkbe, nehezen tudnánk válaszolni arra az egyszerű kérdésre: vajon kinek is készült?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1988/04 53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5057 |
