Koltai Ágnes
Vajon ki nem vágyik egy igazi vidéki vasárnapra, melengető őszi napsütéssel, bukolikus kerttel, gőzölgő-illatozó ebéddel, jóleső semmittevéssel? Ugyan ki tudna ellenállni a plein air minden puha színében tündöklő idillnek? Kiváltképp, ha az a századelő soha vissza nem térő boldogságát idézi. Bertrand Tavernier vidéki vasárnapja méltóságteljesen nyugodt, a megszokások biztonságos rendjéhez, eleganciájához kötődő, s ha furcsa öregember főhősét nem kísértené a halál, azt hihetnénk, a Paradicsomban járunk, mit sem sejtve eredendő bűnről, kiűzetésről.
Az impresszionisták ecsetjére méltó a töredezett pillanatok, a tünékeny hangulatok és a csapongó érzelmek különös vibrálása. A depresszió és az eufória színei váltakoznak azon a – többitől talán nem különböző – vasárnapon, amely a maga hivalkodó eseménytelenségével nehezedik rá a film hőseire és nézőire. Ladmiral úr, a Pierre Bost-regény és a belőle készült film hőse egy festményről lépett le, s epikus figurává válva, sorssá kerekíti egyetlen képbe sűrített életét.
Ladmiral úr festő, az alkotás édes kínját mindennap átéli, de boldog izgalommal várja a vasárnapokat: ezek az ő hétköznapjai, ekkor látogatja meg a fia, vásott gyermekeivel és kicsit unott feleségével, s végre elmerülhet a lényegtelen apróságok tengerében. Élvezheti egy vidéki vasárnap egyszerű örömeit, s keresheti – akárcsak a rendező, Bertrand Tavernier – a művészet és az élet közötti átjárást.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1988/04 51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5052 |
