Schreiber László
Palásthy György gyerekfilmjeiben valahogy úgy keveredik a hétköznapi valóság a kisebb-nagyobb csodákkal, ahogy a gyermeki képzelet is összemossa a nyitott és a behunyt szemmel látottakat. A gyerek módfelett hálás közönség, igazi mozinéző, aki számára valóban megszűnnek saját valóságának elemei, eltűnnek a széksorok, a mellette ülő szülők, még a kezében szorongatott cukorkás zacskó is.
A hiteles környezet, a „felismerhető” felnőttek és az „ugyanolyan” gyerekek láttán a legifjabb nézők könnyűszerrel azonosulhatnak a szereplőkkel, beleélhetik magukat a helyzetükbe, majdnem annyira, mintha ők maguk is fellépnének a vászonra. Ebben a korban az ember még elképzelhetőnek tartja, hogy beszaladjon abba a világba, amit lát, hogy hirtelen ott teremjen a vásznon. Később, felnőttként már csak odáig terjednek a kényelmes vágyak, hogy bárcsak az a látott világ körénk kerekedne valahogy.
Múlnak az évek, a szeleburdi család egykori szereplőit újak váltották fel, és sok minden más is változott. A Hahó, öcsi! idején talán elképzelhetetlen lett volna a Szeleburdi vakáció kalandjait elindító helyzet, miszerint egy „jól szituált” magyar családnak nincs pénze nyaralásra. A felnőttek komolyabbak lettek, és valahogy butábbak is, meg tétovábbak. A gyerekek és az öregek kedvesek, érzékenyek, okosak maradtak, olyanok, mint régen, ők jobban el is igazodnak ebben a világban. Megjelenik egy új, különös generáció is a színen, a tizenhat–tizennyolc évesek. Képviselőik néhány pofonnal, rúgással és szitkozódással mutatkoznak be.
A nyolcvanas évek végének csodáját egy hajó testesíti meg. Nem papírhajó, nem is motorcsónak, hanem a régi idők nagyszerű vitorlása, az elhagyott Ramona. A Duna partján veszteglő hajóról aztán kiderül, hogy ócska, korhadt roncs. Méltósága, varázsa és legendás története mégis azt sugallja, hogy lehet még belőle a vizek vándora, akár a dunai kék szalagot is elnyerheti. Temérdek munka és fáradság után bebizonyosodik, hogy ez a hajó nem száll el a szélben, de még a vízen sem.
Szűkül az idill köre, szaporodnak az ellenszenves jelenségek, egyre nehezebb a csodák dolga. Bizonyára Csilicsala bácsi is gondterhelten vakargatná a feje búbját.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1988/04 51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5051 |
