Biczó Dezső
Bűvös körben jelenik meg Califar malma. Nem olyan, mint a többi. Árkának vize nem fodrozódik, mindig sima és tiszta a felszíne. Járni a malmot még soha nem látta senki. A molnárról, akit időtlen idők óta csak Califar apónak hívnak, azt beszélik, hogy eladta a lelkét, és most kincset ad annak, aki kér. Nagyon nagy kincset, olyat, amibe belebetegszik a lélek. Akik gazdagságra vágynak, és elmennek Califar malmába, ott megkapják mindazokat a javakat, melyekkel Krisztust kísértette meg egykor a Sátán.
Közülük való Stoicea. A legenda nyomán rátalál Califar malmára. Megmosdik az árok vizében. A bűvös víz érintésétől álomba merül; álmában egész emberöltőnyi időt jár be. Szerencséje úgy hozza, hogy a bojár szolgálója, majd kasznára, végül szép és fiatal özvegyének férje lesz. Birtokra, pénzre, rangra tesz szert. Ördögi megszállottság hajtja. Semmi nem elég neki. Hatalmat akar minden felett. Szerelmes hitvese viszont belebetegszik mellette a hiábavaló vágyakozásba. Révülten áll a bontatlan nászágy előtt, újra és újra magára ölti a menyegzői ruhát, egyedül táncol a ház üres termeiben. A haját fésüli. Talán mást már nem is csinál az életben. Beteges látomásnak tűnik Stoicea világában. De végül ez a lefojtott, őrületbe torkolló érzékiség veti majd szét a szerzés kopár, örömtelen építményét. A kastély lángjaiban minden odavész. Stoicea álma szertefoszlik.
Serban Marinescu filmjének alapjául a román prózaírók legjobbjai között számon tartott, vallásos moralista elkötelezettségével a realizmus eredeti egyéniségévé vált Gala Galaction novellája szolgált. Az 1902-ben írott mű a hit erejével szól az olvasóhoz, példázat az erkölcsi élet, az eszményi magatartás mellett.
A feldolgozásban nem a bölcs tanmesét látjuk viszont. A szikár szűkszavúsággal komponált filmváltozatban van valami nyugtalanító is. Stoicea itt nem egyszerű tévelygő lélek, aki letér az egy igaz útról, elfogadja a Sátán szolgájának ajándékait, és emiatt aztán szerencsétlenné válik. Califar malmának története itt nem olyan világrend álláspontjáról szólal meg, amelynek végső garanciája Istenben van. Istenről szó sincs. Sőt semmiféle világrendről és végső garanciáról sem. Stoicea eleve szerencsétlen. De nemcsak ő. Körülötte mindenki az. Ki így, ki úgy. A bojár nyakát törte, és most rezzenéstelen arccal várja a halált, de a szemében ott a félelem, ki lesz az, aki követni fogja őt a vagyonában, no meg a felesége ágyában. Az úrnőt a beteljesületlen, elfojtott vágyai teszik tébolyulttá.
Mintha valamennyien a német expresszionista filmek félelemtől, szorongástól gyötört szereplőinek lennének távoli rokonai. Reménytelenül, magukra hagyottan néznek szembe sorsukkal. Stoicea szerencsétlensége, hogy még a Sátánra sem számíthat. A Sátán országa, ahol mégiscsak rend van, maga lenne a megváltás ebben a kilátástalanságban. Ezért akar Stoicea bűvös álmában mindent megváltoztatni, minden felett hatalmat szerezni, és mindent egyetlen elv szerint rendezni. De hiába, a rossz is csak esetleges lehet ebben a széthulló világban.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1988/05 55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5038 |
