Vida János Kvintus
Ez a nyolc évvel ezelőtt készült Vietnam-film nem Amerika a maga számára is katasztrofális háborújának hadieseményeit akarja felidézni, hanem az otthoni szenvedéseket, azt a katonai szellemet, amely felelős volt a történtekért. Többet is jelent, megragadóbb is így: a totális hatalommal való erőszakmentes szembefordulás nemes, ám óhatatlanul tragikumba fúló fenségét sugározza. Ezenközben fölmutatja a honpolgári naivitás fokozatait, a saját gyermeküket feljelentő szülők vakbuzgó ballépésétől a büntetőtáborba rekesztett katonaszökevények menekülési és önpusztító kísérletein meg a főhős halálba-átlépésén keresztül a puskacsőbe virágot tűző tüntetők kollektív kedvességéig. Ezekkel párhuzamos ábrázolási grádusokban megjeleníti az erőszakos hatalom eszköztárát, a rendészek karhátracsavaró magabiztosságától a bikanyakú őrmesteri önkény állati vadságán keresztül az őrtornyoknál is magasabbról leselkedő tisztikar kiszámított kegyetlenségéig. A főszereplő, Russ Thacker emlékezetbe vésődően járja végig a csupasz egyéniség megsemmisülésbe vezető útját, az őrmestert alakító Brad Sullivan jókora iszonytatósággal ábrázolja a gépezetbeli szolga gondolattalan önelégültségét. De belefér ebbe még az a fuvallatnyi megrendülés is, amit áldozata egyetlen alkalommal képes kicsiholni belőle szenvedésének gyermeki panaszolásával.
A passzív ellenállásra összefogózkodó át-nem-neveltek és az egybesereglett felvonulók éneke a kerítéseket áttörve himnikus összhangba olvad a film zárójelenetében. Hazájukat dicsőítik, melyben hitük szerint ragyogóan folyna életük, ha véget érne a háború. Arról persze akkoriban is keveset beszéltek, hogy a haza és a hadigépezet ugyanannak a történelemnek a terméke, ennélfogva aligha választhatók külön. Nem csoda hát, hogy ezt a kérdést a film alkotói sem bolygatják.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1988/05 54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5036 |
