Báron György
Az évek előrehaladtával egyre hiábavalóbb a hazai filmkönyvkiadás áldatlan helyzetén borongani. Különösen mostanság, amikor elsőként a kultúra unt ballasztját lökdösik ki kemény kezekkel az imbolygó bárkáról. Az adószedők és kettőskönyvelők korában kit érdekelnek a filmkönyvek? Vagy bármi, aminek nincs számszerűen kimutatható haszna, nem járul hozzá a fizetési mérleg javításához, az államháztartás deficitjének csökkentéséhez? Legföljebb, ha valaki bebizonyítaná, hogy – hosszú távon legalább – Tarkovszkij filmjeinek hatására nő a nagyipar termelése. Ne nevessünk: a krónikus pénzszűkében, a méltatlan versengésben már előkerültek ilyen érvek. Egyik közírónk szerint például a magyar film jó reklám az országnak, beruházásokra ösztönzi a külföldi tőkét, ezért a beléje fektetett pénzt devizálisán megtérülő haszon, akár a jobb focicsapatok szponzorálása. No hiszen... Ha ezt sikerülne bebizonyítanunk, talán előbb-utóbb a filmkönyvekre is jutna pénz – csak győzzük érvekkel. S akkor nem bámészkodnánk ámulattal vegyes irigységgel egyes külhoni könyvüzletekben, ahol hosszú polcokon csak filmkönyvek sorakoznak, s megesik, hogy egy-egy rendezőről akár négy-öt monográfiát is kínál az eladó. Igaz, azokban a távoli, mesebeli országokban tanítják is a mozgóképkultúrát: középiskolákban, főiskolákon, egyetemeken. Nálunk a gimnáziumokban már rég megszűnt a kötelező filmesztétika, a főiskolákon legföljebb egy-egy lelkes oktató különkurzusa jelent kivételt, két éve már a Magyar Televízió is abbahagyta filmesztétikai félóráit, s a hozzá illusztrációul szolgáló remekművek évenkénti sugárzását. S ezenközben a modern kultúrában egyre nő a mozgóképek aránya, más művészetek rovására; a fiatal generáció egy része már kizárólag mozgóképeket „fogyaszt”. Hatalmas étvággyal, válogatás, útmutatás nélkül. Különösen az alapfokú pedagógiai célzatú munkák hiányoznak; azok, amelyek átmenetet jelentenek a többnyire kazuisztikus nyelvezetű „filmtudományi” művek és a fecsegő zsurnálrecenziók között. Az ismeretterjesztő leírások és a tényszerű elemzések. A filmmel való ismerkedés alapművei.
A Gyürey Vera–Honffy Pál szerzőpáros immár második könyvével tesz kísérletet e hiány pótlására. Chaplintől Mihalkovig című, új filmelemzés-gyűjteményük – akárcsak előző, Mozgófényképek című kötetük – tizenkét film elemzését nyújtja, a hangosfilm kezdeteitől napjainkig. Bár a módszer és a stílus mindkét könyvben azonos, az újabb gyűjtemény lényeges előrelépést mutat a Mozgófényképekhez képest. Az 1984-es első könyv – mely, akárcsak a mostani, a Tankönyvkiadó gondozásában látott napvilágot – a filmtörténet immár „bearanyozott”, klasszikus remekeit tárgyalta, az Aranypolgártól a Szegénylegényekig. A mostani gyűjtemény válogatási spektruma szélesebb. Helyet kaptak benne azok a populáris filmmúfajok, amelyeket gyakran még ma is finnyás sznobizmussal söpörnek le a filmkultúra asztaláról. Minden műfajból lehetőség szerint a legjobb, legjellegzetesebb, filmtörténeti értékű alkotás. A klasszikus burleszket Chaplin Modern időkje, a westernt Zinnemann Délidője, a lélektani thrillert Hitchcock Psychója, a vámpírtörténeteket Herzog Nosferatuja, az expresszionista bűnügyi drámát Fritz Lang M-je képviseli a gyűjteményben. Napjainkban, amikor e műfajokból szinte kizárólag tucatdarabok és fércművek öntik el a mozivásznat és a képernyőt, aligha értékelhető túl ezeknek a hasznos elemzéseknek a jelentősége. Az újabb válogatás – szemben az előzővel – arra is törekszik, hogy a filmtörténet nálunk sajnálatosan kevéssé ismert nagy egyéniségeire fölhívja a figyelmet: Zinnemann, Hitchcock, Herzog, Lang mellett mindenekelőtt a modern film két, stílusteremtő mesterére: Luis Buñuelre és Robert Bressonra.
Az egyes filmekről írott egyíves miniportrék – a pedagógiai és ismeretterjesztő célzatból következően – röviden ismertetik az illető műfaj és stílus történetét, jellegzetességeit, a rendező életpályáját, a film keletkezésével, történetével és a filmnyelvvel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Remek minielemzések olvashatók a burleszkhősről, az expresszionizmusról, a vámpírológia kultúrtörténetéről vagy a francia új hullám törekvéseiről. A szerzők gazdag tényanyagra támaszkodnak, az olvasó pedig búsonghat azon, hogy a hivatkozott alapművek jó része nem olvasható magyarul.
Alighanem a fentiekből is kitetszik, hogy ez a fajta, mindenre kiterjedő elemzés alapvetően összefoglaló és ismeretterjesztő jellegű. Célja nem új szempontok fölvillantása, új megközelítések kimunkálása, hanem már ismert és más művekben bővebben kifejtett gondolatok, tények okos kiválogatása, s segítségükkel az egyes filmek korrekt elemzése. Az elemzések legfőbb erénye a szigorú tényszerűség: a szerzők mindig a konkrét képekből és dialógusokból indulnak ki, s nem hagyják, hogy a magyarázat elbontsa az alkotást. Ez a fajta leíró-összegző megközelítés meglehetősen ritka a honi filmkritikákban és filmtudományi munkákban. A zsurnálkritikákban gyakran a szerző jelentéktelen személyes ügyei tolakodnak előtérbe, a filmtudományi írásokban pedig a tetszetős gondolati konstrukció és a jelentését vesztett tudományos nyelvezet szorítja háttérbe a konkrét alkotást. Mindkét módszerben van valamiféle öntetszelgő nárcizmus: az a fontos, aki írta, s nem az, amiről szól. Gyürey Vera és Honffy Pál azzal kerülik ki ezt a csapdát, hogy megmaradnak a szigorú tárgyszerűség keretein belül, s vállalják, hogy írásaik csupán közvetítések a film és nézője között.
Az elemzések persze nem azonos színvonalúak. Egyes dolgozatok szárazabbak, szenvedélyesebbek, ha tetszik, iskolásabbak, míg mások gördülékenyebbek és érzékletesebbek. Kiemelkedik a kötetből a Huszárik Szindbádjáról írott miniesszé, amely egyike a filmről szóló legjobb írásoknak. Apróbb kifogások, ellenvetések természetesen fölhozhatok a könyvvel kapcsolatban. Némi szerzői-szerkesztői odafigyeléssel például bízvást kikerülhető lett volna néhány stiláris zökkenő. Fontosabb, mert tartalmi jellgű kifogás – alighanem az egyetlen a könyvvel kapcsolatban –, hogy Herzog Nosferatujának „kétségbeesett és lefegyverző filozófiáját” fölösleges azzal mentegetni, hogy „jellegzetes tünete egyfajta polgári gondolkodásmódnak”, s ily módon „az alaptörténet hihetetlensége ellenére a filmnek dokumentumértéke van”. A film addigi elemzése ennek épp az ellenkezőjéről győzi meg az olvasót: arról, hogy e „hihetetlen alaptörténetek” világirodalmi rangú művekben is megjelentek, s hogy a film nemcsak mint kordokumentum, hanem mint művészi alkotás is figyelemre méltó.
De ezek – ismétlem – apróságok: az immár kétkötetes vállalkozás jelentőségét nem csorbítják. Örvendetes dolog, hogy megszületett két olyan filmkönyv, amely nyugodtan ajánlható a filmelemzéssel alapfokon megismerkedni vágyó pedagógusoknak, diákoknak. Aki e filmelemzéseket végigolvassa: felsőbb osztályba léphet. Félő, e felsőbb osztályos kurzusaihoz már nem talál – legalábbis magyarul – hasonlóan jól forgatható, praktikus kézikönyveket.
Gyürey Vera–Honffy Pál: Chaplintől Mihalkovig; Tankönyvkiadó, 1988. 388 oldal
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4996 |
