Zsugán István
Kiküldött munkatársunk beszámolója
Úgy emlékszem, Jancsó Miklós fejtegette, szakmai-baráti társaságban, épp húsz évvel ezelőtt (amikor a ’68-as francia diáklázongások hullámai elsodorták, félbeszakították a cannes-i fesztivált is, s a Csillagosok, katonák nem kaphatta meg a – félhivatalosan biztosra jósolt-ígért – nagydíjat), hogy „a világ összes fesztiválszervezői s a fesztiválról fesztiválra vándorló filmkritikusok mindig valami »új húsra« vadásznak; aztán ha valamely rendezőt vagy addig kevésbé ismert filmgyártást »fölfedeztek«, gyorsan valami más »zsákmány«, más »új hús«, másik »új hullám« után néznek. Így lassanként, előbb-utóbb szinte minden – többé-kevésbé kvalitásos vagy legalább karakteres – filmgyártás és filmrendező »fölfedeztetik«; más kérdés, hogy meddig marad a kritikusi-szakmai érdeklődés fénycsóvájában”.
Az idén 31. évét megért sanremói Szerzői Filmek Nemzetközi Szemléje tekintélyes „trófea”-gyűjteménnyel büszkélkedhet. Itt nyertek először nemzetközi fesztiváldíjat olyan rendezők, mint Jerzy Skolimowski, Vera Chytilová, Jan Němec, Krysztof Zanussi, Tengiz Abuladze, Vagyim Abdrasitov, Nagisa Oshima; itt ajánlották először – életműsorozatának bemutatásával – a nyugat-európai szakmai közönség figyelmébe az azóta elhunyt török Yilmaz Güney művészetét, s hogy mi se panaszkodhassunk: itt rendezték meg először Olaszországban Mészáros Márta, Gaál István, Elek Judit, Makk Károly életmű-bemutatóját.
De, úgy látszik, a filmművészet fölfedezésre még valóban méltó „terra incognitáinak” száma csökken (vagy a fesztivál szervezőinek figyelme lanyhul): idén alig kínált igazi „új húst” a sanremói mustra. (Persze, hozzátehetjük: vajon a világ több száz más fesztiválja szolgált-e mostanában igazi meglepetéssel?).
Tavaly kapott itt – megosztott – nagydíjat a lengyel Antoni Krauze (nálunk Prognózis címmel vetített) Időjárási előrejelzés című filmjéért. Idén teljes életműsorozatát mutatták be, s jutalmazták díszoklevéllel. Az 1940-es születésű Krauze eredetileg festőnek tanult a varsói Képzőművészeti Főiskolán, majd a lodzi filmfőiskola elvégzése után Zanussi asszisztense volt a Kristályszerkezet forgatásánál. Pályája sajátosan alakult az elmúlt két évtizedben; rövidfilmek mellett csak kevés nagyjátékfilmet forgathatott, s ezek közül is dobozban maradt például az 1981-ben készített Az állomás című tévéfilmje, amelynek – a katalógus szerint – Sanremóban volt az ősbemutatója. Kopár, hideg, osztályon aluli, vidéki váróteremben dideregnek e sajátos „Godotra váró” kisvárosiak, akik izgatottan követik az országos politikai dráma rádióból hallható fordulatainak közvetítését. Megrokkant, sanyarú figurák várnak a mind többet késő vonatra, s a várakozás közben földereng e keserű beltenyészet közelmúltja: a sztálinista ex-funkcionáriusnak épp úgy van titkolni és féltenivalója, mint a hajdani nagypolgársághoz húzó ügyvédnek, a foglyát bíróságra kísérő rendőrnek vagy a bukott orvosnak... Epés társadalmi keresztmetszet – erős atmoszférával, kiváló színészekkel fölvázolva. Krauze másik – tanulságosan korszakjellemző – filmje az 1975-ben forgatott A félelem. Kisvárosi akciótörténet. A nagy építkezés meggyilkolt, sikkasztó főmérnökének ügyében – afféle klasszikus western-hős módjára sok-sok lövöldözés árán – föltárja az igazságot egy messziről érkezett ismeretlen fiatalember; miközben a néző sokmindent megtud e kisváros fülledt mikroklímájának természetéről is...
Elsőfilmes rendezőként mutatkozott be az 1942-es születésű Marek Koterski, ismert színházi rendező és filmkritikus. Belső élet című filmje egy lakótelepi kockaház legfelső emeletén játszódik; egyik lakás pontosan olyan, mint a másik; egyik nap épp olyan, mint a rákövetkező: a liftketrecajtótól a lakásketrecajtóig két lépés az út. A – nyilván nem oktalanul – neurotikus főhős naponta ismétli ugyanazokat a mozdulatokat, szavakat, veszekszik ugyanúgy a feleségével, s éli ugyanazokat az erotikus álmokat, amelyeket a szomszédos ketrec bérlője, a napjában többször is más-más férfivendéggel érkező lakótelepi vamp támaszt föl benne... Mintha Szomjas György Falfúrójának ikerfilmjét látnánk viszont a vásznon; érzékenyen neurotikus ritmusban „flugos” dramaturgiával és fanyar humorral előadva.
Beilleszkedési zavarokkal küzd a bolgár Plamen Maszlarov Felnőtteknek tilos című zenés filmjének kamaszlány hőse. A csitri kicsit makrancos, a suli eléggé túlszabályozott; ám a minduntalan földübörgő – bájosán amatőr színvonalú – rockzenekar muzsikája végül is megoldja a konfliktusokat... Nem sikerül beilleszkednie új környezetébe Rogelionak, a chilei emigránsnak sem az NDK-beli Lothar Warneke Szőke tangó című filmjében. Világosító az operaházban, s hiába arat (felemás) sikereket a vadító szőkeségű német énekesnőnél, a honvágy állandóan gyötri; s vágyképeit papírra vetve levelezik Chilében maradt rokonaival, akik úgyszintén kegyes hazugságokkal zsúfolt levelekkel táplálják...
A legjobb férfialakítás dijával tüntették ki Viktor Rebengiucot, a hazájában rendkívül népszerű és valóban karakteres bukaresti színészt, a „román Móricz Zsigmondnak” is nevezhető Marin Preda híres nagyregénye, A Moromete család filmváltozatának főszereplőjét. A monumentális családregény első kötetéből meglehetősen iskolás feldolgozás készült.
Némileg Hitchcockra emlékeztető híres filmrendező a főhőse a svájci Beat Kuert Deshima című filmjének. A zürichi klinikán szívoperációra váró idős mester nem hajlandó megbékélni az öregedéssel és a betegséggel; szövetkezik az ifjú sztárral, aki öngyilkossági kísérlet miatt került kórházba, megszöknek, repülőre ülnek, és meg sem állnak Tokióig, ahol az öreg hajdani nagy szerelme, egy korosodóan is vonzó japán gésa él... Szerelem, élet, halál; európai világszemlélet ütköztetve a távol-keleti bölcselettel és életformával: nem kevesebbről próbál szólni a fiatal svájci rendező új filmje. De mert túl sokat markol, helyenként ugyan attraktív, ám kusza képsorok halmaza.
Szerényebb, halkabb mű a grúz Nodar Managadze Hé, maestro! című – Sanremóban különdíjjal jutalmazott – filmje. Főhőse, Arcsil, konzervatóriumot végzett, szép reményekkel indult zongoraművész, aki valahogy mindig képtelen volt beilleszkedni, nem tudott – nem akart? – karriert csinálni; alkalmi, vándorló zongorahangoló lett. Különös, anakronisztikusnak tetsző lakásokba, pontosan megrajzolt karakterű figurák közé követjük kalandozásaiban; egységesen fanyar stílusú képsorokban villannak fel teljes sorsok, emberi arcok. Amint a zsűri a díj indoklásában megfogalmazta: „az emberi lét alapvető kérdéseiről szóló, fájdalmasan elégikus stílusban előadott történet, amely rendkívüli kifinomultsággal alkalmazza a filmnyelvi kifejezés eszközeit, a fényképezéstől a hangi világon át a színészi játékig.”
A nagydíjat a spanyol Basilio Martin Patino Madrid című alkotása nyerte. A rendező (akinek még a diktátor életében betiltotta a cenzúra egy dokumentumfilmjét, s ő válaszul illegalitásban leforgatta A Caudillo című, élesen Franco-el-lenes művét) ezútatal az 1936-os polgárháború eseményeivel szembesíti a nézőt. Filmjének főhőse egy nyugatnémet filmrendező, aki az ellenállás ötvenedik évfordulójára készül filmet forgatni Madridban. S miközben ismerkedik a mai spanyol fővárossal, film- és videószalagra rögzíti annak mai hétköznapjait, a filmarchívumban korabeli dokumentumokat válogat. Önmagukban is döbbenetes hatásúak ezek a fél évszázados dokumentumfelvételek, amelyek még izgalmasabbá válnak attól, ahogyan a mai történet képi kontextusába montírozva megjelennek a vásznon. Martin Patino mesterműve gondolatpezsdítő elemzése annak, hogy a filmképi dokumentáció miképpen alkalmas a hiteles történelmi valóság rekonstrukciójára, illetve annak manipulálására is.
Végül: Sanremóban szokás, hogy a Filmművészet Aranyérmével jutalmaznak egy-egy rendezőt, illetve kritikust, aki életművével érdemlegesen hozzájárult a hetedik művészet fejlődéséhez. Idén a szovjet Elem Klimov, illetve Giovanni Grazzini, a Corriere della Sera című napilap hasábjain több mint negyedszázada publikáló filmkritikus, a római Centro Sperimentale di Cinematografia elnöke vette át ezt a kitüntetést.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 40-41. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4986 |
