Nagy Zsolt
Vajon melyikünk fejében nem fordult meg gyermekkorában az a gondolat, hogy a számítógép dobozában tulajdonképpen egy hihetetlenül okos, gyorsan számoló, kicsi ember ül, aki helyettünk végzi a műveleteket? Ez a képtelen ötlet kulcsfontosságú szerephezjutott S. Lisberger – Walt Disney-produkcióban készült – „filmjében”. Hogy miért az idézőjel? Nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy, a számítógép-monitorok színes formavilágára építő, a videó-játékok szokványos terepét emberléptékű „valósággá” transzformáló munka filmnek tekinthető-e egyáltalán. A nézőnek ugyanis az a benyomása, hogy egy vetítővászon nagyságú monitor előtt ül és csak a joystick hiányzik a kezéből, azaz képtelen az események befolyásolására. Erre pedig nagy szükség lenne, mert a forgatókönyvíró által kiagyalt történetnél egy jól programozott számítógép sokkal változatosabb és fordulatosabb játszmát tudott volna produkálni.
Az Encom cég – micsoda véletlen – Dillinger nevű fővalakije az önállósult fővezérlő programmal együtt világuralomra tör, de a leleményes és jóképű programozó saját fegyverével legyőzi a mesterséges agyat. A film nagyobbik fele egy számítógép belsejében játszódik és ennek megfelelő képi ötletekkel, lézercsodákkal és koordinátarendszerekkel próbálja szórakoztatni a nagyérdeműt. Utóbbi azonban inkább feszeng és unatkozik, mert eszébe jut, hogy nem digitális játékterembe jött, hanem filmet nézni. Ettől azonban gondosan megóvják a lézermese készítői, akiknek a dolga körülbelül annyi lehetett, hogy megírták a film programját és a számítógéppel szépen megrajzoltatták a hátteret. Nemhiába mondják tehát a vásznon ténfergő megszemélyesített számítógépprogramok: ne bízz az alkalmazódban. Még akkor sem, ha az a Walt Disney-cég.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1988/09 53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4952 |
