Fáber András
Donatien-Alphonse-François marquis de Sade (1740-1814) a 18. századvégi francia libertinus (szabados) irodalom sokat vitatott alakja, akinek művei századunk elején bukkantak elő a csaknem teljes feledésből, hogy azután a harmincas években a szürrealisták (főként André Breton és – távolabbról – Georges Bataille), a hatvanas években pedig a kontesztáló egyetemista fiatalok tűzzék zászlajukra nevét. A francia libertinage elsősorban Restif de la Bretonne (1734-1806) és Choderlos de Laclos (1741-1803) révén vált szűk körben világszerte ismert irányzattá, különösen azután, hogy Vadim Veszedelmes viszonyok című, Laclos regénye alapján készült filmjét (1958) bemutatták.
De Sade márki azonban túlontúl kénkőszagú volt ahhoz, hogysem művei megjelenhettek volna Magyarországon. Azt is csak a műveltebb irodalombarátok tudják, hogy az ő nevéből képezte a pszichiátria a rendellenes nemi ösztön egyik megnyilvánulása megnevezésére szolgáló szakkifejezést, s legfeljebb a színházjáró entellektüelek látták Peter Weissnek a hatvanas években nagy sikert aratott színdarabját, a Marat/Sade -ot, melyet nemrégiben újítottak fel Kaposvárott.
Botrányokban, felfordulásokban, államcsínyekben, forradalmakban és restaurációkban épp nem szűkölködő korának egyik legbotrányosabb személyisége volt de Sade márki, régi főnemesi francia család sarja, akit „erkölcstelen” életmódja és írásai miatt együttvéve több évtizednyi raboskodásra (hol börtönre, hol elmegyógyintézeti ápolásra) ítélt korának társadalma.
Főbb művei Franciaországban a hatvanas évek óta közkézen forognak. A Szodoma 120 napja Pasolini film-parafrázisa nyomán vált világszerte ismertté. Sok szakember a szerző főművének tartja az 1791-ben írott Justine, avagy az erény meghurcoltatása című regényét, amely a közeljövőbenjelenik meg az Európa Könyvkiadónál, Vargyas Zoltán fordításában. Ebből közlünk most egy olyan részletet, amely különösen jól mutatja, hogy Sade a pornográf film egyik ősének tekinthető. Prózájának több technikai eleme (az elbeszélő hipokrita önsajnálata, a cselekedetek már-már fárasztóvá, mechanikussá váló ismétlődései) révén iskolát teremtett. Irodalmi értékeiről javában vitatkoznak a szaktudósok, annyi azonban kétségtelen, hogy kortársai – és legtöbb utódja – közül ő vette a legkomolyabban és ő élte meg a legtermészetesebben a személyiség érzéki és szellemi felszabadításának kockázatos kalandját.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1988/09 25. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4946 |
