Sajóhelyi Gábor
Az ausztrál filmgyártásnak kevés értéke jutott el eddig hozzánk. Nálunk is a Mad Max szadizmusa és a Krokodil Dundee naiv civilizációkritikája a legkelendőbb ausztrál importcikk. Richard Lowenstein filmje még ilyesfajta kétes értékkel sem bír, céljában és megvalósításában egyaránt zavaros.
Pedig a jó szándék vitathatatlan. Lowenstein az 1937-es korumburrai bányászsztrájk történetét idézi fel. De hogyan? A szakszervezeti ülés folytatólagosan rámontírozódik az Üdvhadsereg bősz zsoltárénekléseire; a Vörös Zászló című mozgalmi dal (véletlenül vagy szándékosan?) az Oh, Tannenbaum karácsonyi dallamát idézi; a funkcionárius dublini kupiét énekel; a lengyelül gajdoló sztrájktörőt erőszakkal leitatják, s közben szól a „black leg” ballada. A sztrájk leginkább egy kanmuri és egy cserkészdzsembori leverésének látszik. Szatíra esetében ez elfogadható, sőt szükséges és élvezetes, itt azonban érthetetlen és visszataszító.
Hiába szólal meg a film elején és végén a hitelesség érzetét erősítendő az 1937-es sztrájk két még élő vezetője, Wattie és Agnes Doig, a történelem olyasfajta „átstilizálása,” szubjektív átértelmezése folyik itt, mint Forman amerikai filmjeiben (mindenekelőtt a Hairben). A magyar szöveg is „formanizált”: jaj, csak senki meg ne sértődjék a nyelvvédőtől a politikusig! Pedig a bányászok sehol sem beszélnek olyan „irodalmiasan”, mint itt. Bizony a lapáttól kezdve az „oroszokig” sokszor elhangzik az az ominózus angol jelző, amelyet a magyar szinkron szemérmesen félrefordít. A stílusértéken túl jelentést is hordoz; hiba volt elhagyni.
Ez a sablonokkal terhes, minden jelenetében előre kiszámítható film, fiaskó. Még igazi színészi játékkal sem ajándékoz meg minket, nemhogy esztétikai vagy szociológiai felfedezésekkel.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1988/10 62-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4937 |
