Bori Erzsébet
Bár ráüttetett a Dogma hitelesítő pecsétje, az csak a manifesztum programpontjainak és a „szüzességi fogadalomnak” a betartásáért szavatol. Attól a film még lehet rossz. A Bűnöket nem nevezném éppen rossznak, ígéretesen indul, vannak nagyszerű, hiteles pillanatai, de aztán félresiklik, és olyan melodráma lesz belőle, mint annak a rendje. Viszont a skandináv börtönviszonyok itteni képére még sokáig emlékezni fogunk.
Az egyik hősnő Anna, 35 éves, most végezte a szemináriumot, és frissen felszentelt lelkészként egy börtönben kap munkát. Vele egy napon érkezik Kate, akit gyerekgyilkosságért ítéltek el: drogfüggő volt, napokra egyedül hagyta a kislányát, aki szomjan halt. Azóta leszokott, és rabtársai azt beszélik róla, hogy csodatevő ereje van a kezének, érintése meggyógyítja a beteget, megszünteti a fájdalmat. És egymást érik a csodás események: a meddőnek tartott Anna teherbe esik, a rokonszenves, fiatal smasszer és Kate egymásba szeret, a kábítószeres elítéltek könnyedén lejönnek a szerről, hiszen Kate kézrátétellel enyhíti a megvonási tüneteket, az istentiszteletek látogatottsága örvendetesen növekszik... De közben gyülekeznek a viharfelhők: az egyik börtönőr fenyegető leveleket kap; a családját dílerkedésből eltartó elítélt nehezen tűri, hogy rontják az üzletét; a szerelmesek lebuknak; kiderül, hogy Anna magzatának genetikai rendellenessége van. A szebb jövő, a csodatételek, a megváltás egyetlen reggeli órán foszlanak semmivé. De találóbb megfogalmazás leomlott kártyavárról beszélni, mert a viharosan gyors melodramatikus kimenetel visszamenőleg leleplezi az egész történet konstrukció-jellegét.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4825 |
