Ádám Péter
Az eredeti Verne-regényben nemcsak a cselekmény izgalmas, izgalmas a szerkezet is. Annál is inkább, mivel a könyvnek tulajdonképpen nem Phileas Fogg, és nem is Passepartout a főhőse, a főhős itt maga a kaland, a nagy fogadás, a világkörüli út, ha ugyan nem a múló idő. Ez az óramű pontosságával szerkesztett regény hű lenyomata a századvégi polgárság töretlen optimizmusának és nagyralátó ambícióinak, annak, hogy a távolságot legyűrve hatalmába kerítse az egész földet. Van mitikus dimenziója is ennek a megunhatatlan regénynek, nem csoda, hogy annyi filmváltozat és tévésorozat készült belőle.
De ez a legutóbbi változat nagy csalódás. Az még hagyján, hogy a főhős itt nem foglalkozásnélküli gentleman, hanem félőrült feltaláló, és az is hagyján, hogy az útirányon is sokat változtattak, sőt, ebben az új filmben az Orient Express meg egy léghajó is fűszerezi a történetet (a filmet záró biciklis repülőgépről nem is beszélve), de a bugyuta történelmi célzásokat meg a rendszeresen visszatérő verekedésjeleneteket nagyon nehéz méltósággal elviselni, még akkor is, ha a koreográfiáról a Passepartout-t alakító Jacquie Chan gondoskodik. Hiába a számítógépes grafika, a film megmarad debil amerikai vígjátékok színvonalán.
Szó, ami szó, ez a kilúgozott, az eredeti történetet minden mélységétől, színétől és hangulatától megfosztó újabb filmváltozat nagyon is jól illik a globalizados kultúra aszeptikus világába. Ebből a szempontból ez a mitikus történet, amely 1873-as megjelenése óta — ha nem is nyolcvan nap alatt — szintén bejárta az egész földet, végül arra a sorsra jutott, vagyis annak a világjelenségnek lett áldozata, amelynek az eredeti regény egyik nagy irodalmi előképe.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2005/01 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4798 |
