Muhi Klára
Trier filmes párbaja mesterével, Jörgen Leth-tel.
A dolog úgy kezdődött, hogy Jörgen Leth mozija, az 1967-es Tökéletes ember a fiatal Lars von Trier egyik kedvenc darabja volt. Tegyük hozzá, nem véletlenül. A Tökéletes ember ma is igen jó film, Hajas Tibor Öndivatbemutatójának lehetne különleges párja – egy finom humorú fekete-fehér darab a korabeli reklámok stílusában, amely a hatvanas évek formatervezett, egydimenziós, „fogyasztói Ádám-Éváját” valami sajátosan elegáns forradalmisággal állítja elénk.
A baj csak az, hogy Lars nem nagyon érzi a mai Jörgen – egyébként végtelenül szimpatikus – burzsoá-értelmiségi fazonjában a negyven év előtti mozimozgalmárt, s ettől kicsit elkeseredik. Azt ajánlja barátjának, készítsék el a Zentropában (ez Lars legendás stúdiója) a Tökéletes ember 2004-es remake-jét, méghozzá úgy, hogy Lars lesz a játékmester, aki a szabályokat kitalálja, Jörgen viszont köteles Lars feltételeit a legjobb tudása szerint továbbgondolni és végrehajtani.
Program-mozi, öt akadállyal. Valljuk be, ilyesmit régen láttunk. A nyilvános önreflexió szabadsága ugyanis ma már szinte csak a televíziós reality-nek jár.
A helyzet persze ismerős, a beavatott mozisták mindig is imádták ezeket a páros kűrnek álcázott párbajokat: Wenders összeáll a halálos beteg, elfeledett Nicholas Ray-vel (Villanás a víz felett), Spielberg realizálja a halott Kubrick filmtervét, (A.I. Mesterséges értelem), Grunwalsky unszolására, s aktív közreműködésével készül el Jancsó Kapa/Pepe-sorozata. Mivel azonban Lars von Trier jószerint ma az egyetlen, aki kiküzdötte magának, hogy formaproblémákkal „zaklathatja” közönségét, az Öt akadályban a párbaj nyilvános, Lars és Jörgen filmje már-már reality movie-show. S miként maximálisan be vagyunk avatva, hogyan és miért szavazza ki a tévében mondjuk Fecó Jocót, (pedig tegnap még barátok voltak), szintúgy az orrunk előtt zajlik, hogy csuklóztatja szegény mesterét a tanítvány, miközben a korosodó szimpatikus dán talán a legjobb formáját hozza.
Az első akadály technikai jellegű: a film nem lehet hosszabb 12 beállításnál és Kubában kell elkészülnie. A Havannai tökéletes ember kellemes, öröm nézni, várakozáson felül jó. Persze a hatvannyolcas forradalmiság elillant belőle. Lars elő is jön a farbával: „Mondd, Jorgen, hajlandó lennél egy haldokló gyereket lefilmezni egy menekülttáborban? Utazz el Bombayba!”
Az ördögi Lars ugyanis komolyan hisz a tilalmakban és akadályokban. A Dogma- mozgalom ha mást nem is, azt bebizonyította: a mind nyomasztóbb filmtechnikai perfekció korában nem haszontalan mesterséges kényszereket, akadályokat beépíteni az alkotás folyamatába; olykor pusztán ettől élet költözik az anyagba.
Jörgen tehát nyel egy nagyot, hiszen a Dogmát ő is aláírta, majd elutazik Bombaybe. És le is forgatja azt az öt percet, amiért az Öt akadályt el kellett készíteni: A Bombay-i tökéletes ember egyetlen beállítás, melyen Bombay egyik legforgalmasabb utcájának szürke arcú népe kagylóhéj-vékonyságú hártyán figyeli, amint Jörgen, a „perfect man” egy pódiumon, szmokingban, kifogástalan eleganciával elkölti az ebédjét. Mekkora, és milyen természetű az a civilizációs szakadék, amely ezt a dánt (velünk együtt) a bombay-i utcanéptől elválasztja? Naponta hazudjuk: hártyavékony. A Bombay-i tökéletes ember viszont mást mond: áthatolhatalan, átbeszélhetetlen, átfilmezhetetlen.
Larsnak viszont otthon, a Zentropában valamiért mégsem tetszik a darab. (Nekünk meg Lars nem tetszik, ahogy fanyalog és erőszakoskodik, mert úgy érzi, Jörgen kibújt az instrukció alól.) „Megbüntetlek, menj vissza Bombaybe!”
Jörgen azonban fellázad, nem megy vissza, helyette leforgat egy fáradt, szplínes Wenders utánérzést A dolgok állása főszereplőjével, egy brüsszeli szállodában. Lars tudomásul veszi, majd tovább kötözködik. Mire azonban végre éreznénk a játék súlyát, a két rendező váratlanul leteszi a fegyvert. A negyedik akadályt már nem tétre filmezik. Lars ugyan büntetésnek szánja, valójában vicc az egész: Jörgennek az Animációs perfect man-t kell elkészítenie. „Utálom az animációt!” – sóhajt Jörgen. Lars is utálja. Jörgennek könnyű dolga lesz. A negyedik szabály ugyanis az, hogy a film legyen szar. És az lesz... Lars pedig boldog. „Olyan igazi emtívís..!.” – csippent elégedetten a ravasz szemeivel.
Az ötödik akadály már csak egy levél, amit Jörgennek fel kell olvasnia, s amelyben Lars végre színt vall, mit is akart az Öt akadályjal: „Veszélyes érzelmek nélkül filmet csinálni. Mentsük meg Jörgent! Ez volt a projekt címe valójában”. Az utolsó szó pedig Jörgené, a „perfect” filmrendezőé, aki köszöni az egészet, köszöni a „kölcsön szárnyakat”, de most, így a show végén szívesen visszaadja. Várja Haiti – gondolom.
A végefőcímre már csak egyetlen kérdés maradt: volt-e mindez olyan érdekes, mint az „önreflektív” Jocó és Fecó valamelyik valóságshow-ban?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2005/01 56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4790 |
