rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Láttuk még

Felhők közül a nap

Sneé Péter

Ki nyerte meg a világháborút és miért? A médiaforradalmak, illetve hadjáratok korában nem jogosulatlan e kérdés. Naiv történészeink eddig a katonai erő, valamint az ipari kapacitás nagyságában látták a győzelem kulcsát, tévedtek persze. A világ – mint megtudjuk a televízió önismereti műsoraiból – a mozgóképtől változik. Ha a jelen formálójának címére az elektronikus sajtó tart igényt, úgy a múltat a celluloidszalagok gyártója sajátítaná ki. Egy szó mint száz, a második világháború győztese az amerikai filmipar volt. Legalábbis erről bizonyosodhatunk meg David. Seltzer tudatlanságunk felhőjén átragyogó alkotásából, ahol is egy kvázi dokumentumfilm keretében megszólal a szuperkémnő, ki nemcsak a honi hírszerzők mesterét hálózza be könnyedén (a felderítő parancsnokot Michael Douglas domborítja!), hanem zsebre vágja a teljes náci elhárítást is, s teszi ezt anélkül, hogy valaha formális kiképzésben részesült volna. Csupán moziba járt, ott tanult.

Ennyi elég a diadalhoz, ami hiányozna netalán, azt pótolja a kötelességérzet és a szerelem csodálatos hatalma. A kettő ugyan néha összevész, s dönteni kell, a világégés közepette idilli körülmények között folytatott románcot válasszuk-e, vagy honleányi és rokoni érzeményeinknek engedjünk inkább, ám a tiszta erkölcs eligazít. Ki reá hagyatkozik, azt semmi sem menti meg a könnyes-tapsos happy endtől. Legföljebb a perifériális Európa okvetetlenkedői csuklanak a hollywoodi gyárudvaron milliós költséggel felépített díszletvárosok láttán és dünnyögik szomorúan: ahogy Móricka, akarom mondani Morris elképzeli a zsarnokságot, a háborút és az ellenállást. Fölösleges törődni velük, hiszen ők „nem beszélni angol”, primitívek, s csak a hőst utánozzák nyilván, ki úgy kóborol a Harmadik Birodalomban, hogy bevallottan egyetlen szót sem ért németül, azután mégis győz a háborúban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=477

Kulcsszavak: 1990-es évek, Háborús film, II. világháború, Kémfilm, Történelmi film (világ), USA film,


Cikk értékelése:szavazat: 1195 átlag: 5.43