Békés Pál
Ha ez a charme-os hentesmészáros az utolsó, akkor vajon milyen lehetett az első?
A film nyitójelenetében egy tébolyult amerikai-futball játékos száguld a gyepen a tojásdad labdával, majd revolvert ránt és ellenfeleit, akik el akarják ragadni a bőrtojását, ledurrantja. Végül „szar az élet!” kiáltással fejbelövi magát. Ahogy Karinthy említi az Így írtok ti egyik színházi paródiájának instrukciójában: „És ilyen hangnemben még másfél óráig”.
A film amúgy igen velős. Tudniillik főleg a velőloccsanást kultiválja. De nem veti meg a lángbaborult gonoszok robbanógolyókkal történő eliminálását sem. Viszont ad arra, hogy az érzelmek se kerüljenek ebek harmincadjára. Barát a barátot ekként siratja el: „Szegény Nick, két napig tartott, míg levakarták a házam faláról.”
A film egyébként a lassítás magasiskolája. Régóta alkalmazott megoldás, hogy a golyó általi halált kissé lassítják. A valóság e tekintetben szűkmarkúan méri a látványt – túl gyors a történés, így a nézőnek nincs esélye az események minél teljesebb kiélvezhetésére. Az értő lassítás viszont látni engedi a golyó behatolását, a telibetalált artériából előszökkenő piros szökőkutacskát, a Dolby technika sejtetni engedi a roncsolt csont reccsenését – egyszóval megadják a módját. És Az utolsó cserkész technikája kiváló. Nem is meglepő, hiszen ismétlés a tudás anyja és legalább harminc ilyen jelenetnek lehetünk szemtanúi – ennyi idő alatt a hülye is belejön, hát még egy olyan rendező, mint Tony Scott.
Akad valami történet is. Kábítószer, pénz, politika – satöbbi, blablabla. Oly mindegy. A lényeg, hogy az egyik főgonosz lezuhan a stadion reflektorállványáról és puff, éppen egy helikopter rotorjára. A helikopter meg – amilyen gépies szerkezet – gondolkodás nélkül a szalámitaktikát választja. Azután belülről látjuk az utasfülke ablakát, és már ott is a vezérfonal: a velő. A másik főgonoszt nem a hírnév veszi szárnyára, hanem fél mázsa trotil – a vén trotyli repül, s míg száll a californiai éjen át, a pozitív hős arcára korszerűen borostás, egyszersmind megviselt, mindazonáltal férfias, noha szívdöglesztő mosoly terül, s akinek szeme van látja: ez jó mulatság, férfimunka volt.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 1992/05 60-61. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=476 |