Láttuk még

Űrgolyhók

Szemadám György

Ez a meglehetősen fantáziátlan golyhósággal magyarított opusz a Csillagok háborújának a paródiája, hisz a hollywoodi gondolkodás szerint a kasszasikert hozó filmeknek először el kell készíteni a folytatásait, majd ha már több bőr nem nyúzható le az alapötletről, akkor el kell adni a paródiáját. A metro-goldwyn-mayerizmus egyik profi üzletembere – Mel Brooks – fémjelzi az Űrgolyhókat producerként, rendezőként, társíróként és kétféle szerepben megjelenő színészként is. Ez az elszánt vállalkozó alakítja a filmen a Csillagok háborújából ismert, denevérfülű, bölcs törpe – Yoda – báb-szerűen félresikerült alteregóját, akit ezúttal a vicc kedvéért Joghurtnak neveznek, valamint Skroob elnököt, az önhitt stupidság és infantilis rosszindulat megtestesítőjét. A film persze elsősorban azok számára élvezhető, akik ismerik az eredetit, vagy még azoknak sem. Félek, hogy a nézők többségének a szemében Dark Helmet (Sötét Sisak) nem lesz majd más, mint egy mókásan hatalmas sisak alatt grimaszoló nem annyira mókás Woody Allen-utánzat, Lone Starr (Magányos Csillag) egy másodvonalbeli western-film kellékese, a félig ember-félig kutya korcsként eladott Morzsa egy szilveszteri jelmezbálból szabadult középszerű humorista hakniprodukciója, s a szánni való női arany robotról sem jut majd más az ember eszébe, mint az, hogy milyen hihetetlenül kényelmetlen lehetett a színésznőnek, aki kénytelen volt belebújni ebbe a funkciótlanságában is groteszk, antropomorf konzervesdoboz-ba. Az Űrgolyhók legemlékezetesebb része számomra az a humorosnak szánt, ám önvallomásra sikeredett jelenete volt, ahol Mel Brooks Joghurt jelmezében egy butikos szakszerűségével mutogatja a film motívumait felhasználó, eladásra kínált bóvlikat. Hiába: reklám nélkül nincs mozi, ám a reklám mindig csak a reklámról szól.