Fáber András
A közhasználatra készülő filmipari termékek típusválasztékában mind jobban háttérbe szorulnak a vígjátékok. E jelenség okára ehelyütt kitérni nincs sem hely, sem idő, annyi azonban tény, hogy már csak ritkaságánál fogva is viszonylagos érték az olyan film, melynek humora akár csak egy-két fokkal is, de jobban elszórakoztatja a nézőt a mechanikus csiklandozásnál.
A veterán francia mulattató, Gérard Oury ezúttal is olyan vígjátékot rendezett, melyben megmutatkoznak hagyományos erényei: a fordulatos cselekmény-bonyolítás, a helyzet- és a jellemkomikum ügyes elegyítése élet-szagú dialógusokkal, valamint a jó színészvezetés.
Más kérdés, hogy a humorban pácolt kisebbségi probléma krimisített válfaja szinte minden elemében „visszaköszön” valahonnan (a testvértéma Shakespeare-től vagy Thomas Manntól, újabban a Taviani-testvérektől; a kolosszus mint ellenfél Homérosztól vagy újabban a James Bond-filmekből, stb.).
A tudós rabbiról, aki véletlenül belekeveredik egy kábítószer-ügyletbe (és – csaknem – egy szerelmi románcba egy kabil festőművész-lánnyal), természetesen egy-kettőre kiderül, hogy nemcsak az antwerpeni zsinagógákban, de a párizsi éjszakai lokálokban is megállja a helyét; párizsi presszóssá vedlett, hitehagyott testvéréről pedig megtudjuk, amit persze korábban is sejtettünk, hogy arany szívétől nemcsak hőstettekre, hanem megható emberi gesztusokra is telik.
Jó kis marhaságot láthat tehát a néző, aki valószínűleg nem fog fennakadni a hellyel-közzel tapasztalható valószínűtlenségeken (például a magát transzvesztitának álcázó kábítószer-csoportfőnök-rendőrfelügyelőn – J. C. Brialy kabinet-alakítása): végre nevethet egy kicsit, s manapság ez nem lebecsülendő pozitívum.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 1990/09 55. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4709 |