Nemeskürty István
1915-ben hazatámolygott a harctérről Balogh Béla színész, rokkantan és csüggedten. A Lúdas Matyit színpadra dolgozó, azt faluról-falura járva nagy sikerrel előadó Balogh István vándorszínésznek, baranyai kisnemesnek (1790-1873) volt az unokája. A nemzet e harcteret megjárt napszámosa felkereste egykori újpesti színtársulata igazgatójának özvegyét, Kornai Margit színésznőt, aki akkor a Delej mozit vezette. A filmkészítés jó üzletnek látszott, rábeszélték a Gambrinus vendéglő tulajdonosát, Oláh Gyárfás Mihályt és egy mozibohócot, Mógán „Makit”, hogy alapítsanak filmkészítő vállalatot. A mai XIII. kerületi Rozsnyai utca és a vasútvonal közötti, Tomori térnek nevezett „grundon” üveg-műtermet építettek (amit a húszas évek elején egy szélvihar összedöntött). Balogh Béla feleségül vette az özvegyet, és megindult a munka. Az Astra első nagyszabású műve Bakonyi Károly 1910-ben bemutatott, Kálmán Imre zenéjével kísért Obsitos című énekes színjátékának filmváltozata volt. Fényképészül a már akkor veteránnak számító Zitkovszky Bélát kérték fel.
Külön tanulmány tárgya lehetne az Obsitos furcsa pályafutása. A színműnek semmi köze Garay János Az obsitosához, ehhez a Háry János-történethez, Garay neve tehát hibásan szerepel a filmtári adatokon. Bakonyi színjátéka eredetileg az önkényuralom idején játszódott, ezért viseli az 1916-ban, a filmforgatásakor már érvénytelen címet. (Az obsitos 12 éves szolgálati idejét leszolgált cs. kir. katona, aki megkapta az „Abschied”-ot, elbocsátólevelet, vagyis az obsitot.) A színmű egymásra hasonlító jóbarátok szerepcserés drámája, 1911-ben Bécsben is bemutatták, akkora sikerrel, hogy Victor Leon a találóbb Der gute Kamerad címen átdolgozta. Amerikában is előadták, The Soldier Boy (A gyerek-katona) címen. A Balogh-házaspár tehát biztos sikerre ment, hiszen színpadon Varsányi Irén és Hegedűs Gyula játszották a főszerepeket.
Meghökkentő mozgókép pereg a szemünk előtt.
Két, világháborús katona-bajtárs drámáját látjuk. Egyikük, aki hosszú évekkel korábban világgá ment, bár mindig hazavárják, elesik a harctéren. Rá megszólalásig hasonlító barátja viszi haza a hírt, ámde a hírnököt a megholt, világgá ment fiúnak képzelik. A film végén persze az életben maradt bajtárs a dolgok tisztázása után feleségül veszi barátjának húgát. A film keserű-mélabús vádirat a háború ellen. A hősi halott fiú édesanyja azt álmodja: a béke angyala megjelenik a harctéren és kibékíti az egymás ellen küzdő katonákat. Merész gondolat 1917-ben! (Ekkor mutatták be a filmet.) Az is meghökkentő, hogy ez az 1916-ban forgatott film úgy szól a háborúról, mintha az már véget ért volna. A rendező harcteret megjárt bajtársait: Petheő Attilát és Torday Ottót kérte fel a főszerepek eljátszására, később mindkettő visszatért a harctérre. A női főszereplő Boyda Juci, első filmjében talán azért is oly természetesen derűs és mesterkéletlen, mert semmiféle színpadi tapasztalata nem volt: a Haditermény RT gépírónőjeként szólította meg őt Balogh Béla. Mattyasovszky Ilona, a molnárlány alakítója, szintén kezdőnek számított. Vándory Gusztáv is fiatal színész, akkor a Magyar Színház tagja. Csak a két öreg: Veszprémy Jenőné Ágh Ilona, a Nemzeti Színház művésznője és Komjáthy János, a Budai Színkör igazgató-színésze, a film befejezése után a Frontszínház vezetője, számított akkor rutinos színművésznek.
A rendező, aki utolsó filmjét 1942 decemberében forgatta (Ópiumkeringő; Karády Katalin, Jávor Pál) és a fényképező-mester munkája kivételesen sikeres. A film kevés kivétellel eredeti, külső helyszíneken készült, ami akkor szenzációnak számított. (Nógrádverőcén és Zebegényben.) A szereplőkben semmi műviség. Mintha valami korai neorealista filmet látnánk.
Micsoda Atlantisza süllyedt el a magyar némafilmnek! Hány remekmű ment örökre veszendőbe!
A falu rossza is ezt bizonyítja, szintén az Astra produkciója. Tóth Ede színművét Vajda László írta filmre és Pásztory M. Miklós rendezte, aki jólmenő kertészetét és virágüzletét áldozta fel a filmművészet oltárán... Ez a film ugyan meg sem közelíti Az obsitos természetességét, varázsát; vagyonis bevallottan népszínmű, dehát milyen legyen? Népszínműnek jobb, mint az 1937-es hangosfilm-változat a maga parádés szereposztásával...
Ezt a két filmet, ezt a leletmentést, ezt a film-régészeti feltárómunkát Tóth Jánosnak köszönhetjük. Önzetlenségénél csak szaktudása nagyobb. Bámulatos, hogy mit teremtett újra abból az agyonvetített, összezsugorodott, szakadozott kópiából, amit előkerített. Külön bravúr a főcímek újrateremtése: Az obsitos két jóbarátjának közös bemutatása, aztán Boyda Juci az ablakban... De bravúr a zene is, Vidovszky László remeklése, és a többi munkatárs segítsége, Magyar Rózától (feliratok) Réti Jánosig (hang). Rá kellene bízni Tóth Jánosra valamennyi megmaradt némafilmünket, hogy tegye azokat rendbe; sajnos alig pár tucatnyi maradt meg a sok százból. Ma már világszerte sok lehetőség kínálkozik némafilmek vetítésére (még fesztiváljuk is van!), s látványosan bizonyíthatnánk, hogy jelen voltunk a világ filmművészetében már a kezdeti időktől fogva!
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1992/05 42-43. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=467 |
