Tamás Amaryllis
Egy óra hosszat szeretni, állati dolog. Egy évig szeretni, emberi dolog. Egész életen át szeretni, angyali dolog. Egész életen át csak egyet szeretni, isteni dolog – vallják az érzelmes-könnyed vígjáték alkotói.
Középkorú pár (az épp munkanélküli reklámszakember, az örök-szeleburdi feleség) ásó-kapa-szerelme. Ritka műkincs: tartós hiánycikk. Összeszokottságuk teher- és strapabíró. Nincs összegyűjtött harag, fenyegető unalom. A másik nélkül mit is kezdenének? Szeretlek, mert enyém vagy. Szeretlek, mert ilyen vagy. Szeretlek, mert társam vagy. Szeretlek, mert szeretlek. A szürreáliák tartománya ez a hitetleneknek. Ahogy az is, amit a holtomiglan-holtodiglan komédiásairól tudni lehet: Steve Martint – kinek első rövidfilmjét Oscarra nominálták – színpadi szerzőként is ünneplik. A tizenévesen saját balettiskolával büszkélkedő Goldie Hawn tévéfilmet is rendezett már, John Cleese (titokzatos, bizarr hoteligazgatóként remekel) a Monthy Python szülőatyjaként ismerős elsősorban, könyvei éppúgy bestsellerek, a zeneszerző Marc Shaiman pedig íróként kapott Emmy-díjat. A konvertibilis talentumok kicsiny boltjában a bohóckodás arról szól: hogyan kell naponta magunkhoz ölelni az életet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/11 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4640 |
