Kömlődi Ferenc
Bio-kapu, bio-pod, bio-környezet. Cronenberg felrúgja a cyber-fiction hagyományt, s a közeljövő valóságáról mesél.
Az eXistenZ tipikus Cronenberg-mű: közeljövőről szóló látomás, látlelet. Tipikus, de kivételes, hiszen a Videodrome (1982) óta ez az első olyan filmje, melynek nemcsak a forgatókönyvét, de az alapötletét is ő jegyzi. (A Karambol Ballard-, a Meztelen ebéd Burroughs-, a Holtsáv Stephen King-regény, a Pillangó úrfi David H. Hwang-színmű, A légy az ‘58-as azonos című mozi, a Hasonmások pedig egy kórházi jelentés adaptációja.)
Bonyolult a forgatókönyv: forgatókönyv(ek) kel(nek) életre a forgatókönyv(ek)ben, ide-oda klikkelünk, mint egy pszichedelikus road movie-nak vagy LSD-tripnek álcázott (Baudrillard-féle) hiperrealista sztoriban. Emelkedik az adrenalinszint, a letargiát mámor, a kezdeti érzékszervi csalódásokat hallucinációk váltják. Szétesik a linearitás, (a Cronenberg által nagyra becsült Philip K. Dick regényeihez hasonlóan) kaotikus és magányos planétákként funkcionáló mikrokozmoszokban bolyongunk. A reveláció a legváratlanabb pillanatokban jön: a planéták mégis egymáshoz tartoznak, egymás túlburjánzásai, ki- és átnövései. Dinamikus és komplex rendszert alkotnak – hisszük ideig-óráig, csakhogy egy-egy nemvárt történés kizökkent a bizonyosságból. Aztán megint feláll, majd megint összeomlik a rendszer… Senki se az, akinek tűnik: ügynök és kettős ügynök, barát és ellenség, gyilkos és áldozat. A forgatókönyve(ke)t a szereplők írják, egyszerre játszanak és elmélkednek a játékról. Önmagukról és a többiekről mondanak ítéletet, például a hősnő az egyik tervezőről, hogy nem túl élethű karakter…
Valóság-szimuláció
Sokak szerint az eXistenZ a Videodrome folytatása, második része. A Cronenberg-szakértő Chris Rodley iker-filmekről ír: a Videodrome-ban a média, a mozi kebelezi be az én passzív felét. Az eXistenZben fordított a helyzet, az interaktív fél kebelezi be a médiát.
A cselekmény egy VR-játék körül bonyolódik. Csakhogy az ott megélt és a valós élmények közötti határok kibogozhatatlanul összemosódnak… A közeljövő játéktervezői megasztárok: az eXistenZet kiötlő zsenit, Allegra Gellert (Jennifer Jason Leigh) a hódolók vallásos áhítattal fogadják. Ő a mester, a beavató, az istennő. A két-három órás tesztnek templom ad otthont, a film a teszt kvintesszenciája. „A játékok világa egyfajta transz” – e szavakkal indul a szertartás. A mértanilag komponált képek misztikus hangulatát Howard Shore (ünnepélyes) zenéje fokozza. Tizenkét önkéntes két hatos csoportban üli körül Allegrát. Mint Krisztust a tanítványok. De a Geller név a természetfeletti képességekkel áldott férfiúra, a vasat meghajlító Uri Gellerre is utal – a játéktervező Messiás és szemfényvesztő egy személyben.
Általában az ő fejükre tűz ki vérdíjat az ortodox klérus. Új és konszenzussértő világokat teremtenek, onnan tudósítanak. A Cronenberg által meginterjúvolt Salman Rushdie ugyanezt teszi, Allegrát róla mintázta a rendező. Mindketten tabukat rúgtak fel, s kivívták az ultrakonzervatív erők fékeveszett dühét. Menekülniük, bujkálniuk kell. A luddita realisták gyűlölik az eXistenZialistákat, techno-transzcendentalizmusra technofóbia a klasszikus válasz. De a játékbirodalmat irányító cégek (például a „valóság-ellenes” Cortical Systematics) – amellett, hogy egymás vesztére törnek – szintén a hősnő fejét akarják; sőt, a mögötte álló, kutatásaira dollármilliókat áldozó Antenna Researchben sem bízhat meg. Ipari kémek, bérgyilkosok, beépített emberek: mindenki mindenkivel mindenki ellen szövi az összeesküvést. Tervezőjük valószínűleg sok James Bond mozit látott…
A legtöbb avatára több mint életszagú – tényleg élnek, lélegeznek. De amikor megölik őket, mégis úgy érezzük, hogy játékfigurákra lövöldözünk, hogy klikkeltünk kettőt az egérrel. Talán az egész film egy gigászi számítógép-monitoron pereg? Szimuláció az élet, élet a szimuláció – szép közhelyek lennének, ha a játék egyenlő illúzió egyenlő valóság tétel még mindig csak metaforikus, de nem konkrét értelemben lenne igaz. Ha a csillogó-villogó VR-utópia nem a hétköznapi hálózati létbe profanizálódott volna. McLuhan nem tévedett: a computer tényleg tudatunk kiterjesztése. Függők vagyunk.
A játéktervezők visszaélnek a tudással, manipulálják, drasztikusan eltorzítják a valóságot. A története(ke)t nem Allegra, hanem a nála is zseniálisabb Jevgenyij Nourrish találta ki. A hősnő tökéletesen alakította a designer szerepét, társa és megmentője, Ted Pikul (Jude Law), az ártatlan angyal szintén jelesre vizsgázott. Az eXistenZ a nagy játék, a transCendenZ része. Vagy mégsem? Hiszen Ted és Allegra a realizmus nevében végzik ki a korábbi kettős ügynök Jevgenyijt. Realizmus? Aligha, mert még mindig a játékban vagyunk – vágja hozzájuk a (szintén) beépített emberként megismert kínai pincér. A film befejeződik, a film tetszés szerinti ideig, akár a végtelenig vetíthető. A hurkok magasabb szinten mindig önmagukba csatolódnak vissza: az eXistenZ káoszelméleti törvények alapján funkcionál.
A rendező megtréfálja a nézőt: az első, a templomi jelenetek a történetnek nemcsak a kezdetét, de a végét is jelentik. Annak a történetnek legalábbis, melyet a film dolgoz fel. A végtelenben viszont nincsenek alfa és omegapontok, márpedig ez a játék oda tart. Az igazságok szubjektív és illuzórikus részigazságok, tehát az események jóval előbb elkezdődtek. Hiába hisszük, hogy végre beindult a játék, vagy azt, hogy pár percre kiszálltunk belőle, ez(ek) a hit(ek) a már rég futó játék része(i).
Cronenberg nem bűvészkedik a technikával, a vágóollót és a kamera mozgását alig érzékeljük. Megint „lassú” mozit készített – bár a kilencvenhét perc úgy hömpölyög át a nézőn, mintha csak huszonhét lenne… Vizuális bravúrokra sem törekszik, kedvenc és jól bevált színeit alkalmazza. Allegra és Ted menekülése során az autós képek monokróm kékjével az erdő túl természetesre élesített zöldjét állítja szembe. A barna és a sárga tónusok nagyon tompák, s hiába a misztikum, az eXistenZ felrúgja az archetipikus játékszabályokat: jéghideg univerzumban bonyolódik.
Ebben az univerzumban átalakul az időképzet: a kronologikus-lineáris eseményfolyamot hipertexturális cikcakk-hurkok, káosz-rend robbantja szét. Meghatározott irányban haladunk, hirtelen törés, egy teljesen más irány, megint törés, megint más irány. A korábban történtek egy részét csak későbbi történések után látjuk, a szereplők meghalnak és ismét élnek – Jevgenyijt például kétszer ölik meg. A nő kikövetkezteti, hogy Ted a realisták embere. Végez vele. A teszt befejeződött, eszmélődik a tizenkét önkéntes. Allegra mellett a húsvér Ted ül, de a többi legyilkolt harcos (Gas, Vinokur, a kínai pincér stb.) is jelen van. A központi széken Jevgenyij trónol, a hódolat neki jár. Orosz akcentussal beszél, de akcentusa már nem annyira bohókás és fülsértő, mint az előző jelenetekben.
Organikus technológia
„Az eXistenZ egy teljesen új játékrendszer” – nyilatkoztatja ki Allegra a beavató szeánsz elején. Egy fura, szexuális utalásoktól sem mentes, vesére emlékeztető szerkezet, az organikus pod a gerincoszlopba fúrt biokapuhoz csatlakoztatva lép működésbe. A központi idegrendszerben idéz elő változásokat, összemossa a jelent, a múltat és a jövőt. A podot szintetikus DNS-sel felerősített kétéltű tojásokból kísérletezték ki. Amikor fertőzést kap és meghibásodik, élve boncolják. Ted döbbenten nézi a műtétet. „Egyszer még híres állatorvos leszek” – mosolyog rá Kiri Vinokur, a játék-doktor. A pod lélegzik, nyög, vérzik. Teremtője imádja, babusgatja, mint anya gyermekét. Összenőttek: miután Ted elvágja az Allegra biokapujába dugott bélszerű Umby-csatlakozót, a nő elviselhetetlen fizikai fájdalmat érez.
A pod az Intel (és a nagyobb chipgyártók) kísérleteire utal: a jövő chipjeihez állati eredetű proteint használnak fel. A futurológusok szerint hamarosan az organikus számítógépek és az okos (smart) nanomasinák kora köszönt ránk. Az ember és a gép egymásba integrálódásáról szóló elméletek különös fordulatról tanúskodnak: kevesebb a fém, több az élő matéria, a szervetlenből lesz szerves és nem fordítva. Módosult a cyborg-kép: a tökéletes poszthumán létformákat nem Bruce Sterling mechanikusai, hanem a DNS-kódot biokémikus eljárásokkal manipuláló formázók alkotják meg (Schismatrix, 1985).
Cronenberg úgy véli, valamennyi mutáció genetikus alapokon nyugszik, s (először a történelemben) a homo sapiens – a genetika vívmányait felhasználva – megszabhatja az evolúció irányát. „Természetes módon, holott százszázalékosan mesterséges jelenségről van szó” – összegezi a transzhumanista gondolatot. A biológia-technológia ellentét a (nanotechnológiát előkészítő) biotechnológiában oldódik fel.
Bio a kapu, bio a pod, bio a környezet… Cronenberg felrúgja a cyber-fiction hagyományt, az eXistenZ nem nagyvárosban, hanem a természetben játszódik. Vidéken, az Isten háta mögött: tiszta és titokzatos erdőkben, hegyekben, tóparton, nagyon zöld közegben. Olyan terepen, ahol a multik előszeretettel építenek üzemeket, s dolgoztatják fillérekért a délkelet-ázsiai bevándorlókat. A csúcstechnológiára sincs szükségük, a munkaeszközök low tech kések és szikék, primitív fúrógépek. Steril laboratóriumok helyett koszos futószalagok. Jevgenyij öltözéke sarki hentest és nem top-designert sejtet… Nincsenek laptopok, ipari kamerák, VR-sisakok, szkafanderek. Az egyetlen intelligens szerkentyűt, Ted (mobiltelefon-utód) kommunikátorát Allegra még a film elején kidobja az autóból: ha nem állnak kapcsolatban a külvilággal, tartózkodási helyüket se lehet bemérni…
S noha a biokaput a gerincoszlopba fúrják, már nem az emberi test átalakulása a központi téma. A Scannerst és a Videodrome-ot cyborgok népesítették be, az agy-számítógép szimbiózis különös (a későbbi – főként cyberpunk – irodalomban szokatlan) implantációkkal vált valóra. A test megnyílt, bekebelezte az élettelen (?) pisztolyt, videokazettát, bezárult, majd fokozatosan deformálódott. A biokapu másképp – konnektorként, plugként – működik: a kábelt nemcsak bedughatjuk, de ki is húzhatjuk. A Videodrome-ban Renn számára nem volt visszaút, embertestét előbb-utóbb meg kellett semmisítenie. Hiába a csillogó-villogó eszköztár, az új test a cyborg-evolúciónak csak a kezdeti fázisa. Az eXistenZ világa kevésbé anyagfüggő, a fantomtájakon fantomlények gyilkolják és támasztják fel egymást. Szervezetüket kampók, huzalok és csapágyak helyett tudatmódosító programokkal (merevlemezre tölthető információtestekké) „erősítették fel”. (A filmben csak egyetlen „bekebelezést” látunk: a biokapu az Allegra podjánál sokkal fejlettebb, a „nem túl élethű” Cortical Systematics tervező, D’Arcy Nader mikropodját nyeli el.)
Tednek nincs biokapuja, a pod viszont csak akkor menthető meg, ha ő is beszáll a játékba. Mindig csodálta Allegrát, de rettegett attól, hogy testébe – sebészi beavatkozással – idegen anyag kerüljön. Gyorsan dönt, s elindulnak egy illegális, nem regisztrált, lehetőleg lopott portékáért. Ritka cyberpunk párhuzam: a Gibson-regények digitális alvilága is tiltott kódokkal, elcsent implantokkal üzérkedik… Gas, a benzinkutas (Willem Dafoe) személyében rátalálnak a megfelelő emberre. Ő is imádja Allegrát, földre borul előtte, hiszen a nő változtatta meg az életét. Elvállalja a műtétet. „Isten, a művész, a szerelő” – morfondírozik, majd egy kőkorszaki, piszkos masinával Ted hátának esik. A test megszentségtelenítődik: a fiú elveszíti ártatlanságát, jelképesen megerőszakolják. Később férfivá érik: D’Arcy Nader játékbirodalmában előbb Allegra biokapuját csókolgatja, aztán szerelme testét is magáévá teszi… (Az eredeti elképzelések szerint ő lett volna a játéktervező, Allegra a „beavatott”. Cronenberg a szerepek felcserélésével szerencsésen elkerülte a még egyértelműbb szexuális konnotációkat, a hatalmat gyakorló férfi és a gyenge nő viszonyának macho sztereotípiáját!)
Fura, de az eXistenZ a rendező korábbi filmjeinél realistább. A közeljövőről szól, ám ez a közeljövő már a jelen. Játékokban élünk. Ugyanezekből a játékokból fejlődik ki a jövő művészete… „Mint ahogy az ipari fejlődés a mozit eredményezte száz évvel ezelőtt, napjaink elektronikus technológiája is egy új, ma még nem létező művészetnek ad majd életet” – véli Cronenberg.
Realista? eXistenZialista?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/11 30-32. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4624 |
