Turcsányi Sándor
Az európai filmkészítés kamaszkora, jaj, az volt ám a nagy idő! A két háború között forgott, tán Berlinben az UFA-nál. Akkoriban az volt ott a módi, hogy felépítettek egy díszletet, és jöttek a németek. Aztán az olaszok meg a magyarok. És mind leforgatta benne a maga nyelvén, a saját színészeivel ugyanazt a filmet. (Egyszer jöhettek a norvégok is, de lecsöpögtették málnalekvárral az abroszt.) Azóta a világ sokat változott.
Azóta a világ nem sokat változott. Előnyére, mert ezt a príma módszert átmentették.
Adott a díszlet, napjaink legmagasabb árfolyamon jegyzett artmozizói ügyködnek benne, az angolok. A díszlet maga egy város, többször vidéki (Manchestert, Glasgow-t különösen bírják), többször London. Aztán Mike egyszercsak annyit mond: ennyi, és távoznak (na, hogy?).
Utánuk jönnek az angolok (mi van? hogy az előbb is ők voltak?). És leforgatnak valami nagyon hasonlót, egészen kommerszben, gyakran elég viccesen. Ha kevés a pénzük, akkor ugyanazokkal a színészekkel, ha futja rá, meghívják Calm Meaneyt is.
Lényeg a lényeg, a brit mozi artisztikus és kommercionális ágának kilencvenes évekbeli párhuzamos felíveléséről és fennen szárnyalásáról illene végre összehasonlító tanulmányt alkotni, de most Londonban járunk. Az ismerős helyszínek kapnak némi ibuszos bukét, kell-e jobb hely, mint a Portobello Road? E színen Hugh Grant (7 milláért) és Julia Roberts (13 és félért) játssza el azt a Pesten is megesett esetet, amelynek során Blaha L. belezúgott Kogutovicz M-be. (Röviden: Hollywood legjobban fizetett, szénné híresült sztárja románcba bonyolódik a kedvesen suta angol útikönyv-boltocska tulajdonosával.)
A mozit egyébként a négy esküvős ceremónia mesterei jegyzik. Ezért sem kell szégyenkezniük. Bár egy csodára soha nincs ráadás.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/10 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4606 |
