Tóth András György
Az idei nyár francia közönségsikere amerikai recept alapján forgatja ki igen szabadon Victor Hugo regényét. A már sok adaptációt megért mű legújabb filmváltozata főleg a Csupasz pisztolyhoz fordul ihletért az újraírásban, amellett, hogy a jelenbe helyezi a sztorit. Az alapvetően tragikus történetben úgy próbálnak minden lehetséges elemből nevetést csiholni, hogy a hollywoodi filmipar kliséivel túlozzák el őket, és humorosnak szánt párbeszédeket körítenek melléjük.
A franciákat a komédia nagymestereinek tartják, ripacskodó, kiabálós humoruk azonban nagyon sokszor idegtépően gyerekes hülyéskedésbe csaphat át a második vonalbeli vígjátékokban. Még nemzeti méregzsákjuk, Louis de Funes is rosszabb pillanataiban kötéltáncot járt a két kategóriát elválasztó vonalon; Patrick Timsit és gárdája viszont csak szánalmasan ugrándozik a minőségi humor katedrája előtt, de nem éri fel. Hiába minden trükkfelvétel és látványtechnika, hiába a portugál monostorban forgatott Tarzan-ugrások, a jelenetek többségét agyoncsapják a párizsi kabarék poros zugaiból előcibált, kifakult poénok: a humor laposságát heveskedve leplezni próbáló színészeken a grandiózus díszletek ellenére is végig ott sejlik a sárgás reflektorfény, mögöttük pedig a sötét, üres színpad.
Bár a forgatókönyv némileg túldimenzionálja, Frollo, a pap (Richard Berry) karizmatikusan gonosz figurája magasan lekörözi a többi színész játékát, még a Quasimodót alakító rendezőt is háttérbe szorítja páros jelenéseiknél. A nintendozó púpos egy fejlettebb tamagocsi érzelemvilágával és kifejezőeszközeivel rendelkezik, Esmeralda kamaszkori válságát élő szőke csitri (kubai és nem cigány). Ilyen körülmények között az eredeti történet megmaradt szilánkjai több-kevesebb sikerrel próbálnak visszautalni a nagy ősre, többnyire azonban elsikkadnak (kalodás nagyjelenet – gyors pohár víz elhebehugyálás után), vagy harmatgyenge kísérletet tesznek kifordításukra (Esmeralda borzasztóan táncol).
A Beverly Hills-i ninja randevúzik a Saint-Tropez-i csendőrrel Victor Hugo sírjánál. Az elegy végsősoron gyomorforgató, halvány mosolynál többet aligha gerjeszt. Nagyon részegen, kellően felspannolt társaságban talán még lehetne szórakozni rajta. Egyértelműen nem ajánlott viszont XIX. századi irodalom vizsgára készülő francia szakos diákoknak.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/10 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4605 |
