Hungler Tímea
A képek piacán a szépség a legkelendőbb áru. A fogyasztói hiszekegy szerint ép testben mindig ép lélek lakik.
„Martin azt mondja, Nina annyira be van golyózva, hogy konditerembe hordja a gyerekét, pedig a gyerek még csak négyéves.
Attól, hogy gyerek, még őriznie kell a kondiját – mondja Christie.”
Az ezredvégi fogyasztói kultúrát és a spirituális középkort sajátságos párhuzamba állítja egymással test és lélek viszonya. A keresztény szellemiség szerint a lélek üdvösségéhez a test legyőzésén keresztül vezet az út, s meglepő módon a testi örömökre hangolt, világias kortárs trendben sincs ez másképpen. Hajdan a flagellánsok önostorozása, az aszketizmus különféle ágazatai nyitottak utat az ideális felé, ma az önsanyargatás legújabb válfajai, a testépítés, a fitness, az aerobic kecsegtetnek hasonló eredménnyel. Természetesen a vágyott cél időközben jelentősen módosult, nem a túlvilági boldogság elérése, hanem a földi mennyország birtoklása a tét, a lélek üdvéhez azonban továbbra is a testen keresztül juthatunk: a lelki béke záloga az aszketizmus lett.
A testkép, ha megfelelt az uralkodó szépségideálnak, mindig is pozitív visszajelzések forrása volt. A külcsín az ezredforduló látványorientált világában azonban az én elsőszámú jelévé vált; a külvilág a testi megjelenést a szubjektummal azonosítja. A századfordulóval ellentétben, amikor Stefan George a személyiséget még test, lélek és szellem szoros egységében képzelte el, a fogyasztói kultúrában már nem bonyolítjuk az életet e folytonos és finom hangolást igénylő szentháromsággal, hitünk szerint a test képe mindent elmond a benne lakozó szellemről és lélekről. A vizualitás soha nem volt diadalmasabb, a felszín a mélység minden titkát kifecsegi. De kifecsegheti-e?
Nyilván nem. A lélek és a szellem sérülései ugyan sokféle módon sebzik, rombolják a testet, az anorexiától a kóros elhízásig, a pszichoszomatikus betegségektől az önpusztításig, de a test csak egy határig tükrözi hűen belső drámáinkat, ha erről a határról nem veszünk tudomást, ha maradéktalanul hiszünk abban, hogy a test a lélek csalhatatlan tükre, hogy az ép testben mindig ép lélek lakozik, a rút test pedig feltétlenül deformált lelket takar, veszedelmes illúziónak adjuk át magunkat. A test tükre az önáltatás eszköze lesz: mindig kézre áll, hogy hízelkedőn elárulja nekünk, ki a legszebb a világon.
Hogy a tükör miféle lelket rejt, idővel már fel sem vetődhet. Ugyanis nincs gond vele, többé már nem a kapcsolatok drámáiban és komédiáiban edződik a személyiség, hanem a konditermekben, súlyzók és tápszerek által. A szépségkultusz a felszabadulás eszköze helyett a test zsarnokságának eszközévé válik: az ép test cserbenhagyja az ép lelket. És paradox módon a szépséget is: a divat extravaganciája csak az haute couture kifutóiban megengedett, odalent mindig a sokszínűség ellenében hat. Miközben a divatnak hódolva a szépség ritka fajtáit istenítjük, épp azt tagadjuk el, hogy a testi szépségnek nagyon sok formája létezik. Az hihetnénk, a szépség kultikus tisztelete demokratizál. A valóságban épp a fordítottja történik, minél precízebb a szépségkánon, annál kegyetlenebb versenyt diktál; ahogy szűkül az ideális szépségek száma (a kifutókon számtalan manökent látunk, de jószerivel mind ugyanazt a két-három ideáltipikus arcot és alkatot viseli), ugyanolyan sebességgel gyarapodik a „csúnya” nők (és férfiak) száma.
De nemcsak a szépség uniformizálódik, az emberi életkorokat is tabu sújtja. Az eredmény annak a uni-age-nek a beköszönte, melyben a testkarbantartás, a plasztikai sebészettel karöltve, lassan már megállapíthatatlanná teszi az emberek életkorát harminc és hatvan között.
Kortárs populáris kultúránkban az ideális testképet a magazinok, a filmek, a reklámok mellett a különféle fitness-kazetták közvetítik. Az előző műfajokkal szemben a fitness-videó persze igyekszik megmaradni a funkcionalitás szintjén: olyan kotta, használati utasítás, amely amellett, hogy megjeleníti az ideálist, és ezzel a néző számára esztétikai élményt nyújt, segítséget is ad ennek eléréséhez – de hogy mi a „szép”, azt nem utolsósorban a fitness szabja meg.
A 80-as években a nőiség metaforái – és mint ilyenek az egészséges életstílus hirdetői – a színésznők voltak: az Újvilágban Jane Fonda, az öreg kontinensen Sidney Rome. A 90-es évekre a színésznők kora lejárt, a hőn áhított testkép a kifutókon jelent meg; az ezredvégen a topmodell testesíti meg azt a szexideált, aki hitelessége folytán eladhatóvá teszi a fitnesst: Cindy Crawford után (Fitness csak neked, Szépség és egészség) Claudia Schiffer (Tartsd magad formában Claudia Schifferrel!), kicsiny hazánkban pedig egy ex-modell, Bíró Ica (Test/sz/építés 1–2.) készítette el saját fitness-programját.
Az egyes kazetták képi világa, valamint a bennük testet öltő fitness-feeling nagyon hasonló, az egyéni jelleg a három modell által lefedett női szerepek közötti különbségben rejlik. A lányok külseje, kulturális háttere, életkora egymástól eltérő; a vevőkör, amikor választ az egyes kazetták közül, nem csupán az egészséges életmódot, de az azonosulás objektumát/szubjektumát is kiválasztja. Cindy és Claudia a harminchoz közelítő, emancipált amerikai és európai nő megfelelője. Ica, azáltal, hogy lányát mindkét kazettáján szerepelteti, a lehetséges női princípiumok közül az anyáét választja, sugallva a gyermekvállalás és a fittség egymást nem kizáró együttesét.
A modellek, akárcsak egy reklámozott parfümöt vagy a divatbemutatókon felvonultatott ruhát, most az egészséget teszik árucikké, a helyszínek kiválasztásából pedig az is kiderül: eladó az egész világ. A tornagyakorlatok elsőszámú dekorációja a gondosan megválogatott háttér, a nagyváros és a természet, amelyek az utazási irodák színes prospektusait idézik fel a nézőben (jobb esetben tornázóban). Amerikai lány az óceán partján, egy New York-i felhőkarcoló tetején vagy két kaktusz között a Nevada-sivatagban, magyar lány a Balaton partján, fenn a Citadellán, Budapest látképe előtt; Claudia pedig új időknek új dalaival, összeuroszubjektumként, az Egyesült Európa színeiben egy prágai háztetőn, illetve a Francia-Antillákon dolgoztatja meg a hasizmát, bizonyítva, hogy a nemzeti sztereotípiák az egészséges életmód propagálásakor is működnek.
A lányok számára mindig van „hely a tetőn”, részint a „csúcs ez az érzés”, részint pedig a szabadság-képzet hangsúlyozásaként. A gimnasztikázó modellek izmos lábikrái előtt/alatt/mögött elterül a város, ők pedig a szabadság szobraiként, uram bocsá’ Szabadság-szobrokként pillantanak le rá.
A külső helyszínek jelenléte sugallja az egységet az elemekkel, a bennük történő feloldódás vágyát; a víz nem csupán a fittség, a tisztaság szimbóluma, de időtlen idők óta a nőiség jelképe is. A városi gyakorlatokba beszűrődik a forgalom zaja, a szirénabőgés; a háborítatlan természeti táj, vagyis az eszményi mellett megjelenik a reális: az urbánus jelenvalóság. A Crawford-kazetta az ezredvégi valóságtükrözés legszélsőségesebb példájaként egy erőművet is megjelenít háttérként.
Némi szolidaritásra utal, hogy az irreálisan kihalt partszakaszok mellett, a vásárló lehetőségeit is szem előtt tartva, a tornamutatványok másik része belső terekben zajlik. A top-joy üzenete azonban itt is visszaköszön: a lányok padlástereken, tetőtéri lakásokban veszik fel a harcot a zsírpárnák ellen; Claudia hasizomgyakorlataihoz egy stílbútorokkal berendezett szobabelsőt választ, az európai kulturális örökség hangsúlyozásaként.
A háttér előtt viszont mindig a nőé a főszerep, ő a középpont, a szépség és egészség szobra; műtárgy a múzeumban, melyet a kamera, akárcsak a kiállítások közönsége a kiállítási tárgyat, körbejár, megközelít, letapogat, vagy minden oldalt alaposan megszemlélve időzik el a részleteken. A nő mint műtárgy nem csupán szobor, hanem – igazodva a kortárs trendhez – elsősorban fénykép. A kazettákon, akárcsak a divatmagazinokban, a vakítóan színes beállításokat a művészien egyszerű fekete-fehér képek követik; a képernyő gyakorta a modellszakma referenciaalbumaihoz hasonlatosan különféle stílusú képsávokra osztódik. Claudia a már tőle megszokott módon ismét rájátszik az Európa-tudatra: az egyes képek megpörkölődött szélei a patinás, öreg fotók, a múlt örökségének képzetét idézik meg a nézőben.
Ezek a lányok minden tekintetben uralják a médiát; nem csupán a fotókon, az óriás-posztereken, a divatbemutatókon tűnnek fel, de szerepelnek videóklipekben, naponta látjuk őket a televízióban, reklámfilmekben, sőt Claudia és Cindy filmszerepeket is vállal. Erre a képdömpingre a Crawford-kazettán a lefilmezett tévéképernyők sokasága rímel – minden egyes csatornán Cindy van adásban –, a médiasztárságot pedig a kazetták prológusai jelzik: a lányok pózolnak, a fényképezőgép célkeresztje megjelenik a képeken.
Az előbbi látens üzenetek mellett a kazetták konkrét feliratok formájában is megszólítják a nézőt. Ezek részben információhordozó – Claudia esetében természetesen többnyelvű (eau, water, sans risique, energy, podozka – szőnyeg, csehül!) –, részben hipnotikus hatásúak, a testi-lelki jólétet szuggerálják (Life is good, Feel great, Shape your body). Az egyes feliratokat, igazodva a szövegek jelentéséhez, különféle grafikai megoldások teszik teljessé: műanyag ásványvizespalackok, súlyzók töltik be a képet, szem előtt tartva a funkciót, esetleg közeledve az esztétikumhoz; virágok, gyümölcsök, bioételek rajzai sugalmazzák az egészséges életmódot.
A kazetták funkcionalista rendeltetését erősíti az a tény is, hogy a készítők az alkotó-mű-befogadó szentháromságból, akárcsak a fitness-kazettákkal távoli rokonságban álló pornográf termékek esetében, komoly gondot fordítnak a legutóbbira. Az alkotók figyelembe veszik a befogadó fizikai állapotváltozásait, amit meglehetős iróniával jeleznek is a képek; a kazetták második harmadától elszaporodnak a vízzel kapcsolatos grafikai megoldások, Cindynél feltűnik az ICE-felirat, majd az ellibbenő gyertyaláng grafikája utal a tornázó-néző feltételezett fizikai állapotára; Claudia kazettáján pedig egy ventillátor felbukkanása hozhat némi enyhülést a lelkesen izzadók számára.
A fitness-kazetta ugyan elsősorban szolgáltatás, mégsem nélkülözi a szociális utalásokat. A szépség a társadalmi felemelkedés ígéretét is magában hordozza. Claudia, az euroszubjektum, a néző számára meglehetősen elitista világszemléletet sugall: vitorlások előtt pózol (melyeket egyébként nagyon rafináltan visszajátszik a kazetta, amikor a modell egy hajópadlón, kifeszített, szélfútta vitorlavásznak előtt, háta mögött a nagy kékséggel, gimnasztikázik); a bevezetésben önfeledten jet-skizik, amely, mint tudjuk, szintén nem a legolcsóbb sportok egyike, tornagyakorlatait pedig inkább látványos, mint praktikus szerelésekben hajtja végre. Ez utóbbi esztétikai szempont alól egyébként a mi Icánk sem kivétel, kinek rózsaszín súlyzói tornadressze színével harmonizálnak, ámbár az igazsághoz tartozik, hogy második kazettáján fejlettebb szociális érzékenységről téve tanúbizonyságot, a karizom-erősítéshez rózsaszín súlyzók helyett a lehordott nylonharisnyába töltött konyhasó használatát javasolja. Claudia elit voltának legfényesebb bizonyítéka, hogy az elemzésünk tárgyát képező fitness-kazetták közül egyedül az ő programja nem érhető el hivatalosan, köszönhetően a lejárt licence-jogoknak. Cindy ezzel szemben jelen van a hazai piacon, és jó amerikai lányhoz méltóan politikailag korrekt; belső térként lerobbant amerikai bérházak tetőtereit választja, ahol is a mennyezetről mállik a vakolat, az elektromos vezetékek pedig kiállnak a falból. Egyik gyakorlatsorát mezítláb, fehér pólóban, egy levágott farmergatyában végzi, mellyel a néző számára a fitness olcsóságát, hozzáférhetőségét sugalmazza, megcélozva ezzel a legszélesebb társadalmi rétegeket mint potenciális vevőkört – ebben az öltözékben és ezzel a helyszín-választással a hajzuhatagát és soha el nem kenődő sminkjét is kompenzálja némiképp.
Mindegyik kazettának hangsúlyozott a werk-jellege. Nem csupán a lányokat, de magát a stábot is láthatjuk munka közben. Ez a werk-jelleg felerősíti a kazetta funkcionális tartalmát, valamiféle olyan elidegenítő hatással rendelkezik, amely a nézőt, mielőtt végleg belefeledkezne a szép lányok, szép tájak esztétikumába, visszatéríti eredeti szándékához, tudniillik ahhoz, hogy a stábhoz hasonlatosan ő is munkálkodni szeretne, kidolgozni izomzatát. A magyar kazettán nem az egész stábot, csupán a főoperatőrt láthatjuk, amint Icát fotózza. Ez az intimnek nevezhető helyzet ad az egész szituációnak valamiféle erotikus mellékzöngét. Az operatőr azáltal, hogy kettesben van Icával, voyeur-ré alakul át, amit csak felerősít a kazetta végén található narancsbőr elleni program, amelyben Ica formás, bronzbarna ülepe és a ráfolyó melegvíz tölti ki az egész képernyőt a 70-es évek aktnaptárjainak stílusában. A másik két program teljességgel aszexuális, a mozgás örömét, illetve esztétikumát jelenítik meg a képek; Cindy kazettáján a férfi csupán az edző személyében jelenik meg.
Az edző jelenléte a kazettákon a tudományosság, a megbízhatóság jele, az egyes demonstrációs bábukkal együtt, amelyeken bemutatják a különféle izomcsoportok működését. Ő a szakértő, aki megalkotja, összeállítja az edzésprogramot, a modell pedig, kihasználva a személye körül keletkezett holdudvart, áruba bocsátja azt. Az árukapcsolás azonban ez esetben a visszacsatolás elve alapján működik: a modell visszahat az edzőre, és híressé teszi – Radut Cindy, Kathy Kaehlert Claudia, Schobert Norbertet pedig Ica.
Radu nem látható, de mégis állandóan jelen van, halljuk a vezényszavait, időnként igazgatja a makacskodó végtagokat; Kathy viszont nem hagyja magára Claudiát egyetlen percre sem, végig előtornázik, gyakorta kettesben jelenik meg tanítványával a megosztott képernyőn. Úgy tűnik, a vén Európának még mindig gondoskodó anyára van szüksége, az önállóságra biztató, függetlenséget propagáló amerikai apával szemben. És hogy mi újság házunk táján? Norbert a köszönőlistán, a stáb cigarettázó és kissé túlsúlyos tagjai között bukkan fel a kazetta végén, aki nélkül nem jött volna létre. A tanulságot az olvasóra bízom.
Csupa ártatlan tornagyakorlat, csupa józan és megfontolt funkcionalitás. De azért ne feledjük, amikor fitness-kazettát helyezünk a videónkba, nem annyira sportolunk, mint inkább lelki gyakorlatot végzünk, nem annyira az egészségünket védjük, mint a hitünket, hogy talán rajtunk nem fog a halál, az öregedés, a testi romlás, hogy – ép testben épp mi – csak azért is örökké élünk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/10 37-39. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4599 |
