Varró Attila
Az operatőrökből lett rendezők régóta a Formalizmus Fenevadjának kedvenc prédái közé tartoznak. Önként és dalolva masíroznak be fészkébe, de csak a legleleményesebbek tudják több-kevesebb sikerrel domesztikálni a bestiát (DiCillo: Csapnivaló, Sas Tamás: Presszó) – társaik menthetetlenül bábokká, gazdatestekké válnak: a Kubrick-hívő De Bont vagy a Spike Lee-istállóból kikerült Dickerson után a Wong Kar-wai filmjeit fényképező Christopher Doyle a friss áldozat. A Coen fivéreknél indult Barry Sonnenfeld azon ritka kivételek közé tartozik, akik legalább profitálnak parazitájukból – első saját rendezése, a Galád család óta pályája töretlenül ível felfelé Hollywood Nostromo-jában, ahol újabban a Nyolcadik utas az AgyHalál.
A Sonnenfeld Design Center nyári újdonsága egy harminc évvel korábban nagy sikerrel futott TV-sorozat moziváltozata; western-komédiának álcázott retro-science fiction, amelyben egy múlt századi gonosz tudós jövő századi gonosz találmányok (hordozható mágneses guillotine, mechanikus bérgyilkos-mechanikus, tízemeletnyi terminátor-tarantula) segítségével próbálja megkaparintani magának az Egyesült Államokat. A film széteső és szegényes sztoriját a látványvilág, illetve a vizuális/verbális geg-petárdák hivatottak elfeledtetni a hőség elől a multiplexek légkondicionált félhomályába menekülő nézősereggel – digitális gőzgépcsodái fémtestéről azonban már az első mozdulatnál lepereg a Verne-féle patina, vadnyugati kolor-lokálja pedig szánalmasan lokál-kolor: ízléstelen és harsány, akár a faji (fogyatékos, fekália) viccek szintjén megrekedt poén-özön. Sonnenfeld „Zsánerfilmek Napszemüvegben” életműsorozatához kiváló partnerre talált Will Smith komikus-fenomén személyében; valószínűleg még húsz év múlva is FBI-propagandafilmeket forgatnak majd belevaló kormány-ügynökökről, akik különleges arzenáljukkal védik a demokráciát. Megtehetik. A Wild Wild West nemhogy az ezredfordulót, de még az idei lombhullást sem éri meg: a balatoni beach-house bulikkal és a zeperfagyik zamatával együtt csendben bealliterál a kollektív feledésbe.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/09 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4580 |
