Tamás Amaryllis
Korlátok nélküliség és emberi tartás, zabolázhatatlanság és szelídség, cinkos összetartozás a szűken vett családdal, féktelen ösztönélet – nagyszabású skandalum született Oscar Wilde életigenlő, minden emberi szabálynak ellentmondó sorsáról.
A személyiség fénye és árnyoldala, a zseni rendkívüli élettere, a létezés minden értékét és gyönyörűségét szellemi és testi mentsvárának tekintő, jó és rossz között szabadon választó művész különcsége egészen új módon térképeződik föl Brian Gilbert alkotásában. A szó – itt nem üres fecsegés. A tapintás – igéző és titokzatos. A vágy – szilaj és örvénylő. A simogatás, a férfitekintet – szelíd és őszinte. A költő szenvedélyes énközpontúsága ellenére nem pusztító – inkább inspiratív erő. Szoros, erős szeretet-kötelékkel kötődik anyjához, feleségéhez, gyerekeihez, fiú-szerelmeihez. A robotlét praktikumát elvető jelentős emberi kapcsolatokban él, a jelentéktelen viszonyok ellenében. Megtalálja és másokra is sugározza a lélek nyugalmát – a személyiség elvesztése helyett; mindaz, amit tesz, lényegileg különbözik a „normális” magatartásformáktól. A természet törvényeinek engedelmeskedő, ösztöneit követő szellem-ember – „a gépezet csavarjának lenni” perspektíváját hirdetőknek – örökös céltábla. A művész, ha az ember legjobb képességeiről szól, szerelmi-beismerő vallomásaiban-alkotásaiban – csak elmélyíti az egyre reménytelenebb konfliktust, magáravállalt sorsa és a társadalmi megítélés között. „Az én kertem az én kertem” – sugallja az életút, sugallja a film.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/07 59-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4523 |
