Vasák Benedek Balázs
Meskó Zsolt produceri vizsgamunkája noha rövidfilm, moziban is látható. Forgalmazás és marketing: jeles.
Ha van dolog, ami az utóbbi tíz évben brutálisan átalakította a közterek látványát, akkor – az óriásplakáton kívül – bizonyosan a szupermarket az. Kívül sivár, belül steril, csak az akciós áruk színes csokrai törik meg a gondolák rideg egyhangúságát; és az a különös, összetéveszthetetlen zsivaj, a pénztárgép-ciripelés, kocsizörgés és háttér-Vangelis elegye, mindehhez még a provincializmus bája – valóban méltó téma, mozgóképre kívánkozó motívum.
És a hipóillatú csarnokban, a hivalkodó árudömpingben még emberek is dolgoznak, bár mimikrijük tökéletes, hiszen legfontosabb feladatuk, hogy láthatatlanná váljanak, hogy – a hollywoodi filmekhez hasonlóan – eltüntessék önmaguk és a rendszer működését, hogy a vásárlók, elkeseredett gladiátor módjára egyedül maradjanak a vásárolnivalóval. Az önmagát eltüntető jelenlét: nem biztos, hogy éppen így tanítják a továbbképzéseken, de e kimondatlan szabály mozgatja a szupermarket kiszolgáló személyzetét.
Mindezeket a közhelygyanús dolgokat csak azért sorolom, hogy világossá váljon, milyen remek forgatókönyv-alapanyag lehet(ne) egy bevásárlóközpont. Ugyanis Xantus János új (és egyben Meskó Zsolt producer első) filmje, A Morel fiú éppen itt bukik meg: a forgatókönyvön. Mert ugyan az alapötlettel nincs semmi baj: nézzünk a kulisszák mögé, hogyan is működik egy szupermarket. Még a hangvételt is sikerült eltalálni: régi, szép hagyománya van e földön a groteszknek, Xantus sem veti meg, példa rá számos filmje, fogjunk hát egy csomó figurát a cseh újhullám vagy Szomjas filmjeiből, pakoljuk be őket egy high-tech díszletbe, fejeljük meg a dolgot egypár bizarr, sőt börleszkbe illő motívummal, adjunk hozzá egy kis érzelmet, aztán majd meglátjuk.
Szándékoltan ily sommás az előző mondat, éppen a forgatókönyv okán. Ugyanis az ezernyi ötlet, az önálló életre kelő gumikrokodiloktól a mosóport vadászó színésznő-tündéren át a Mozartra trancsírozó hentesig, szóval az ezernyi ötlet sehogyan sem akar összeállni egységes filmmé. Tipikus slapstick-hiba, az ötletemberek túlteljesítettek, de mindez egyszerűen nem fér be A Morel fiú harmincvalahány percébe. Így aztán nincs mód elsimítgatni a szálakat, megtartani a lendületet, a film meg-meglódul, meg-megzökken, hogy helyenként teljesen le is álljon.
Aztán a film (illetve még a forgatókönyv) hirtelen bucskázik egyet, etikai kérdéseket feszegető kamaradrámává alakul át, melynek természetesen semmiféle megoldása nincs, hacsak a végére helyezett szellemes szabadságszimbólumot – az égbe szálló gumikrokodilt – nem tartjuk annak. Ilyenformán a színészek sem képesek mit kezdeni a szerepekkel, hiába kérte fel Xantus és Meskó a legnagyobbakat: egyszerűen nincs terük kibontani a figurákat, hiszen maguknak a figuráknak sincs tere, oly laposak, mint Kamarás Iván életnagyságú vendégváró reklámfotója az egyik gondolasor elején.
A másik nagy probléma már kifejezetten képi: a miliő kérdése. Kétségkívül nagy kihívás egy szupermarket őrjítően tiszta, semmit el nem rejtő, szappanoperára emlékeztető világítási viszonyai közé szürrealisztikus elemeket, szereplőket, mozzanatokat helyezni. Xantus a fényviszonyok megváltoztatása helyett más módszerrel, az erőteljes fragmentálással, a hirtelen fel- és eltűnő, újra megjelenő, „képen kívülről” érkező szereplők alkalmazásával él. Sok apró, egymással kapcsolatban nem lévő töredékre, szegmensre szórja szét a teret, ami szerencsés megoldás, ám a fenti gondok miatt ez sem hatásos igazán.
Nehéz eldönteni, hogy kinek a filmje A Morel fiú: produceri vizsgafilmként készült, Meskó Zsolt a finanszírozáson kívül ötletgazdaként, társ-forgatókönyvíróként, dalszövegíróként is részt vállalt benne. Azt hiszem, inkább ő érzi magáénak a filmet, talán ennek köszönhető, hogy kissé túlvállalta magát, de a produceri munka ellen nem lehet kifogásunk: valóban professzionális módon vezette be a filmet a köztudatba. Arról már nem ő tehet, hogy egyes megátalkodott kritikusok szívesebben néznek egy másik közértes elsőfilmet: a Fekete Pétert.
Ja, és a címről: a legkedvesebb poénért érdemes végigülni a végefőcímet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/07 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4518 |
