Vidovszky György
Mindig igazi kihívásnak érzem azt a „művészi” kérdést, hogy vajon mit lát egy gyermek a világból. Mit, hogyan értékel, értelmez? Mennyire látható be a felnőtt világ „logikussága”, „ésszerűsége” az ő gondolkodásával? De lehet ugyanannyira izgalmas az is, hogy miként vélekedik az ezen a bolygón élő emberekről egy marslakó. Vagy egy szellemileg visszamaradott felnőtt? Vagyis valaki olyan, aki „még” kimaradt ebből a sajátos, kétségbeejtően önhitt civilizációsdiból. Aki ezen kívül van, aki erre rálát, mert távol áll tőle – szerencséjére.
Carla húszévesen egy kisgyermek szellemi szintjével és kedvenc aranyhalacskájával távozik abból a speciális iskolából, ahová szülei – főleg édesanyja – száműzték. A visszatérés sután érzelmes pillanatait megzavarja Carla gyermekinek látszó kiszámíthatatlansága: vagyis felnőttes szabadságvágya. Mikor elszökik hazulról, a szupergazdag szappanopera-bölcsességekre épülő kulissza-családból, már kezdenénk reménykedni, hogy Carla új élete itt kezdődik: az agymosók és az agymosottak közötti vékony mezsgyén, de nem! Carla – ismét hazatérve – hosszú harc árán kivívja falanszter-önállóságát, s megtalálja a hozzá hasonló fiút, akivel úgy tesznek, mintha minden vágyuk az lenne, hogy belesimuljanak a tőlük idegen környezetükbe. A film ünneplő végpontjain mintha az alkotók feledtetni szeretnék azt a korábban sugallt érzést, hogy itt mindenki lelki nyomorult: e bekeretezett világ áldozata.
Az érzelmileg jól adagolt felépítés sajnos a felsejlő titkok, jelzések állandó kimondásával, leleplezésével párosul, így a vicces jeleneteken kívül egyéb meglepetés nem éri a nézőt. Megint csak azt tudtuk meg, hogy „mi” hogyan látjuk a Carla-félék világát, és közben annak örülünk, hogy „ránk” akarnak hasonlítani.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/06 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4494 |
