Láttuk még

Marvin szobája

Kis Anna

Gyógyszeres üvegek rengetege, bennük temérdek mennyiségű színes pirula, se vége, se hossza a fioláknak, nyomasztó, vizeletszagú elfekvő, de ugyanakkor tarka kincsekkel, varázslatos fényjátékkal teli mesevilág – ez Marvin szobája; tájkép hosszú haldoklás előtt. Marvin házában nem lehet dohányozni és senki nem fogyaszt süteményt. Marvinnál csendes és tudattalan pokolban tenyészik az enyészet, ám a kisszerű Amerikában lerobbant, szanaszét zuhant, céljavesztett életerő számára mégis csak lassan bontakozó, evilági üdvöt oszt. Marvin, a címszereplő, nem szereplő, csak egy Parkinson-kóros szimbólum: szobája egy családi dráma megoldásának és a vergődő családtagok feloldozásának szimbolikus helyszíne, arca pedig tükör, mely Bessie tükrös trükkjének megváltó erejét veri vissza. Egyedül ő képes a szeretet mindenható művészetére, és mielőtt még családi megváltóként mindenestül feláldozná magát, juttat belőle kinek-kinek.

McPherson a forgatókönyvet saját sikerdrámájából, drámáját pedig saját, kevésbé fényes családtörténetéből írta. Ennek megfelelően a rendező egy pitiáner, orvosságszagú realitásba rántja le hollywoodi sztárjait, ahol a nagy egymásratalálás nem csak a klasszikusan – és amerikai érzelmi drámából mégiscsak elengedhetetlenül – hullámzó óceán partján zajlik, hanem Disneyland kisstílű paradicsomában is, ahol Meryl Streep cicanadrágban, smink nélkül és olcsó álhajjal, Leonardo DiCaprio pedig hősszerelemtől és lázas akciótól megfosztva remekel – és ez, mi tagadás, felettébb életszagú.