Bori Erzsébet
Harmincnyolc és fél – ez a cím jobban találna Woody Allen legfrissebb magyarországi bemutatójára, ami e pillanatban az utolsó előtti filmje, de könnyen lehet, amilyen tempóban dolgozik manapság, hogy a mondat végére már elkészül a még újabb darabbal is. Woody persze igazat beszél, amikor dekonstruált, illetve dekonstruáló hőst ígér – a kettő, majd meglátjuk, ugyanaz -, de ezt a filmtípust már jóval azelőtt feltalálták, sőt művelték is szép számmal, hogy a dekonstukció fogalmát bevezették volna az irodalomelméletbe.
Az alaphelyzet tehát ismerős: adva van a jó hírű művész, akinek ha törik, ha szakad, elő kell állnia a soros művel, a világ lélegzetvisszafojtva vár, a közönség türelmetlen, a kiadó (producer) ideges, a házikassza meg üres, mert az előleget már rég elköltötte a nagy ember, viszont kiadásai számosak, úgy mint elvált feleségek, gyermekek és pszichiáterek tartása, plusz a soros barátnő és mellette a rendszeresen igénybevett prostituáltak – hogy valami öröme is legyen az egészben. A művészet feltalálása óta ismerős konfliktusra először Fellini fedezte fel a tökéletes megoldást. Előremenekülni, legyen az élethelyzetem a tárgy, én a főhős, életem megnyomorítói a szereplők, aztán majd csak lesz valami. A Nyolc és fél nagyon bejött, új zsánert teremtett, a szerzői film önálló leágazását, és mellé új szabadalmi eljárást az alkotói válságok hathatós leküzdésére.
A Deconstructing Harry hőse Harry Block, az író, akit kitüntetésben akar részesíteni hajdani alma matere, de számos rokona és üzletfele között senki sincs, akit magával vihetne a nagy eseményre. Miközben kétségbeesetten keresi múltjában a megfelelő személyt, miközben kétségbeesetten próbálja rendezni érzelmi életét, miközben kétségbeesetten dolgozik az új regényen, a megtörtént események és irodalmi változatuk fragmentumaiból kikerekedik Harry Block képe és Woody Allen filmje. Woody Allen élete nyitott könyv minden mozibajáró előtt, mindenesetre többet tudunk róla, mint saját élettársunkról. Hiába a megszokott sztárparádé, a Deconstucting Harryn elaludnánk az unalomtól – ha nem szeretnénk annyira Woody Allent, humorával, slemilségével, szakállas vicceivel és megrögzött hibáival egyetemben. A film egyetlen újdonságot tartogat, nevezetesen egy kettőshibát. Harry Block rendőrkézre jut, és vele viszik Cookie-t, a júnói termetű fekete örömlányt is; a megrettent írót persze mihamar kiváltják a barátai, ő pedig azonmód elfeledkezik jótevőjéről. Ez még éppen beleférne a zaklatott életű és távolról sem makulátlan erkölcsű Harry jellemébe, de mit szóljunk ahhoz a szakmai vétséghez, hogy Woody Allen rendező egyszerűen benn felejti a börtönben, kirendezi a filmből az egyik kulcsszereplőjét?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/06 56-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4492 |
