Dér András
Ma, az elektronika és a kibernetika világában, a virtuális valóság Kánaánjában mi szükség van dokumentumfilmre?
„Miért feded fel előttem a gonoszságot,
és mutatod meg a nyomorúságot?
Csupa fosztogatást, csupa rablást
látok magam előtt,
a vádaskodás és civakodás
egyre fokozódik.”
Habakuk könyve, A próféta első panasza
Szinte az első leforgatott, és bemutatott mozgókép magában hordozta a mindmáig tekeredő műfaj-meghatározási polémiát. A vonat érkezése milyen kategóriába tartozik? A korai filmkészítők mindenre lőttek, ami mozgott. Rögzítették a környezetüket. Lumière-ék fent említett filmje a nyaralójuk tőszomszédságában készült. „Az első dokumentumfilmnek Flaherty 1921-es művét, a Nanuk, az eszkimót tekinthetjük, mivel rendelkezik mindazokkal a komponensekkel, amelyeket nélkülözhetetlennek tételezünk a filmalkotások számára.” (Zalán Vince)
Ma, az elektronika és a kibernetika világában, a virtuális valóság Kánaánjában mi szükség is van a dokumentumfilmre? A jó öreg doksi halott. Évekkel ezelőtt kiűzetett a mozikból. A tiszteletreméltó „art-hálózat” is csak mint indiánt a rezervátumban tűri meg. No de a TV? Az Ígéret Ernyő... Az osztódással szaporodó kaméleon-csatornák a nézettségi mutató és a bankszámla közt pattognak.
Mi az egyáltalán, hogy doksi? Az olyan, mint a gőzmozdony. Szép, de elavult. Hasznos teljesítménye nem mérhető össze áramvonalas kollégáiéval.
A loksi. Nosztalgia melengeti szívünk. Egykor kihúzott minket a szarból. Kihajolni veszélyes. Szemünkbe szikra pattant. Anyánk a vasalt, fehér zsebkendő sarkával kipiszkálta a fekete széndarabkát. Apánk fejbevágott. Mi újra kihajoltunk...Ta-tam-ta-tam, ta-tam-ta-tam...
Hogy is mondtad, kishaver? Dokksi?... Már hallottam róla. Az egy olyan hely, ahol a megroggyant hajókat feltuningolják. A Kukát, meg a Badacsonyt... dokksi, ja... Hogy nem két k-val...? Hát...
Javítóműhely. Nem mondtad rosszul, nagyhaver. A doksi egy olyan valami, ami javítani igyekszik a gondolkodásmódunkon, a szívünkön, az életvitelünkön. Meg egyáltalán. A dokumentumfilm a társadalom lelkiismerete.
Hú, de fennkölt. A léről dumcsizz inkább. Mennyi esik le filmenként?
Hát yuppi életmódot nem biztosít. De sokba van. Mármint annak, aki a pénzt adja. Az előkészítés, a forgatás, a hosszú vágás csak úgy nyeli a pénzt. Meg az alkotói jogok. A műsoroknál olyan nincs, azt le kell nyomni, aztán minden a hűbérurat illeti.
Affekta ez, kishaver. Az a bazi hosszú dokumentumfilm meg lenyúlja a műsoridőt. Reklámnak közben helye nincs, ugye, azért nekünk is van egy ízléstoleranciánk. Nagycsaládosoknak óvszert reklámozni, jó, mi?
KozmETIKA (= kozmikus?), óvatos kibernETIKA. Híroffenzíva, tényzanza, szondák. Újvalóság képünk, mint valamiféle Knorr-varázslat, gyorsan tálalható és eladható. Infrasugár irányba: és brillant fogsor, szidol homlok, álom dauer megrajzolják napi látásmódunk.
*
A dokumentumfilm tetszhalott. Halálhíre van költve. Költöttek neki egy halálhírt. Mert még ezt is híralakban. A híralakoskodók. Sifrírozott valóság. Enyém a kulcs, tiéd a puncs. („Miféle puccs, gyerekek?”) A hír médiaszárnyon kering. Hallottátok? Meghótt az öreg Doksi. Feldobta a pacskert. Kinyiffant. Kinyúlt. Kinyírták. Már ideje volt. Állítólag egy kukában találták meg feldarabolva. Maffia leszámolás. Legyintés. Csak vitte a reklámidőt. Saját halottunk, gyászolja a médiakonszern. (A CNN ez alkalomra jubileumi műholdat lőtt földkörüli pályára.) Ezek aztán a belevaló fickók! Csettintés. A temetéséről később intézkedünk. Hozzátartozók kíméljenek. Vagy coki nektek. Ahogy tetszik.
A TV-s információgesztus érdekellentétben áll a dokumentumfilmes, alapvetően a fotógesztus filozófiájára épülő gesztussal. „A fotógesztus a fenomenológiai kétely gesztusa, mert megpróbálja a jelenséget számos nézőpontból megközelíteni.” (Vilém Flusser)
A dokumentumfilmes analizál, kérdéseket tesz fel, nem állítja, hogy zsebében a bölcsek köve. Megmozgatja a nézőt (ez a valóságos interaktivitás), előhozza szunnyadó igazságérzetét, erkölcsi érzékét.
„A dokumentumfilm olyan film, amely alkotóan dolgozza fel a létező világot. A létező azonosul a filmben a valósággal.” (Verdone)
A TV ellenben, mint késő újkori fáraó, megingathatatlanul hiszi és terjeszti isteni eredetét. Milliókat delejező Küklopsz. Balázs Béla elektronikus képalkotás előtti időből származó megfogalmazását vulgarizálja, miszerint: „A valóság öntudatunktól független objektív realitás, tehát független az ember művészi szemléletétől is.” A hitelességet mutatja be áldozati oltárán, térdre kényszerítve milliárdnyi hívőjét. Ez a hitelesség nem morális kategória, még kevésbé művészi. És ki törődik azzal, hogy a filozófusok határozták meg? Ez a hitelesség az eladhatóság brutális kategóriájának foglya. Az elektronikus médianyelvben ez azt jelenti, hogy a hostess (a témát feltálaló riporter) a téma ütőerén tartva mikrofonját, a neoegzotikumot az adott körülményekhez képest a legfrissebb és a legnyersebb formájában láttassa a „karosszék-utazóval”.
Mi van azokkal, akik mindezek ellenére, mégis? – kérdem halkan. A szabad szemmel alig láthatók, kikben él még a szabad szellem. Igazságérzetük, lelkiismeretük hajtja, hogy elbabráljanak a társadalom megroggyant testén, toxikus lelkén? Netán karrierizmus és nyereségvágy?
Példás büntetést nekik!
Előre megfontolt szándékból és nyereségvágyból elkövetett dokumentumfilm készítésért két évre eltiltjuk a köz- és kereskedelmi televíziós objektumok látogatásától.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/06 17. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4481 |
