Hungler Tímea
Ez bizony egy olyan film, melynek esetén vétek bármi szót is vesztegetni a szüzsére, hiszen nincs is neki. Az eredetileg vígjátéknak csúfolt alkotás, a Mike Myers-i életmű legújabb terméke, vizualitásában megpróbálja a hatvanas évek végének, hetvenes évek elejének képi világát újjáteremteni a magas kultúrától egészen a kommerszig. Ennek következtében a filmben több az allúzió, mint égen a csillag: gonosz bűnözők James Bond-i intrikákba keverednek, Fantomas külsejű pofa üldözi szereplőinket, zajlik a hidegháborús időszak akciófilmjeinek világméretű összeesküvése hőseink ellen, akik ezt Angyal módjára, esetleg Minden lében két kanál-szerűen próbálják elhárítani. Feltűnik Andy Warhol maga is egy diszkóban – persze nem az eredeti; némi opárt képdömping a Martini-reklámok modorában próbál hangulatot teremteni, sőt Antonioni mester Nagyításának egyik nagyjelenetére is történik némi utalás, mikor is David Hemmings az eredeti elején egy kamerával követ el erőszakot modelljén; amidőn pedig visítozó lányok veszik üldözőbe hőseinket, a Beatles-filmek feelingjét élhetjük újra.
És hogy mindez mi célt szolgál, még azt is érteni véljük: a hatvanas évek végén lefagyasztott főhőst a kilencvenes években engedik fel/ki (á la mirelit áru és Han Solo), így a komikum forrását elvileg a két éra világlátásában fellelhető különbségek, vagyis egy felszabadult, plasztikai műtétektől mentes és a kilencvenes évek gátlásos, művi világának kontrasztja kéne, hogy adja. Csakhogy nem adja. Maximum mi, fel, ennyi badarságot látva.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/05 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4470 |
