Békés Pál
Minden uralkodó, cézár és diktátor volt egyszer gyerek. Minden királynő volt egyszer langaléta, kezét lábát hová tenni nem tudó fruska, szerelmes kamaszlány. Még Angliai Erzsébet, Britannia bálványa is, aki később államvallássá tette az anglikán hitet, legyőzte a spanyol armadát, nagyhatalommá tette az eladdig Európa szélén magányosan szigetelődő Angliát, s aki uralkodói tettein túl az „Erzsébet-kor” névadójaként a drámaírás shakespeare-i csúcsait is fémjelzi (még ha elfogult irodalmárok úgy is látják, hogy a Shakespeare-korban éppen véletlenül egy Erzsébet nevű nő ült Anglia trónján).
Egy biztos – a szűz királynő uralkodásának több mint negyven éve a béke és a bőség aranykorával, a reneszánsz virágzásával egyenértékű.
Erzsébet hazájában mindmáig bálvány, Anglia nagyságának jelképe és foglalatja, a merevgalléros, aranydíszes ruhából szigorú fehér arc mered az utókorra, nem egy nő, hanem maga a megtestesült állam – az udvari festők pontosan teljesítették a pontosan megfogalmazott megrendelést.
A film Erzsébet trónra kerülésének és uralkodása első szakaszának történetét meséli el, a folyamatot, melynek során az érzelmes csitri királynővé válik, a szerelmes leányka ravasz politikussá, vasakaratú uralkodóvá, aki végül nem a körötte hemzsegő, férfiként alkalmatlan és politikai szempontból is csak kétes haszonnal kecsegtető kérők valamelyikét választja, hanem magát az államot. Az ő hites ura Anglia.
A fiatal leányka érzelmességéből mindössze annyi marad, hogy valahai szerelmét, aki egy ellene szőtt főúri összeesküvés részese, nem végezteti ki, mint a többieket, elegendőnek találja, hogy a Towerben penészedjék élete végéig, s a rácsok mögül lesse az Erzsébet-kor virágzását.
A látványos, díszlettel, jelmezzel bőkezűen bánó történelmi pannó legnagyobb erénye a hiteles lélekrajz, annak a folyamatnak a megérzékítése, ahogyan a belső keményedés a külső apró rezzenéseiben is tettenérhető. A lazán lebbenő leánykaruhákból fokról fokra válik súlyos hivatali díszruha, mely már-már szobormoccanatlanságra kényszeríti viselőjét, s a finom rajzolatú, rebbenékeny arc lépésről lépésre keményedik-merevedik azzá a maszkká, mely mára reánk maradt.
Míg a feszesen szerkesztett filmet nézzük, egyre erősödik bennünk a meggyőződés: kivételes szerencsénk van, hogy nem angol uralkodónak születtünk. Legalább ezt megúsztuk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/05 59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4465 |
