Kövesdy Gábor
Az elsőfilmeseknek a pénz mellett figyelemre és nagyvonalúságra is szükségük van. Az egész szakma érdekében.
1.
Egy ország filmkultúrája szempontjából nem lehet közömbös, szóhoz jutnak-e benne fiatal emberek. Magyarországon a 90-es években a kívánatosnál kisebb arányban nyílt erre mód – kivételes esemény volt, ha valóban fiatal elsőfilmes rendező készíthetett celluloidszalagra mozifilmet. Pedig a magyar film régóta várt megújulása szempontjából is nagyon fontos volna a fiatalok, a pályakezdők megjelenése: tehetséges emberek ne évtizedes várakozás után, 40 évesen jussanak először lehetőséghez. Emlékeztetőül: Szabó István 26 évesen készítette első filmjét, az Álmodozások korát, Kósa Ferenc 28 évesen rendezte első munkáját, a Tízezer napot, és kapott érte Cannes-ban rendezői díjat, Menzel 26 évesen vehette át az Oscart első filmjéért, a Szigorúan ellenőrzött vonatokért, Truffaut 27 évesen robbant be első filmjével, a Négyszáz csapással. De Jan Svěrák vagy Emir Kusturica sem lehetne nemzetközi sztárrendező 40 évesen, ha nem huszonéves korukban kezdték volna a pályát.
S ugyanez a probléma felvethető a közönség oldaláról is. Köztudomású, hogy a moziba járók döntő többségét a tizen- és huszonéves korosztály alkotja: meg kell adni számukra a lehetőséget, hogy vágyaikat, hőseiket, történeteiket saját kortársaik jelenítsék meg.
Az idei Filmszemlén ez a tendencia mintha megfordulna: féltucat elsőfilmes jelentkezett, közülük többen huszonévesek. De másfajta differenciálódás is tapasztalható: a „hagyományos” állami csatornákon keresztül finanszírozott Észak, észak kivételével ezek a filmek új módon jöttek létre: az Európa Expresszt magántőke gyártotta százmilliós befektetéssel, a Cukorkékség és a Nyári mozi „no-budget”, vagyis néhány százezer forintból készült alkotás. Közös jellemzőjük, hogy nem vagy csak érintőlegesen kapcsolódnak a főáramot jelentő finanszírozási rendszerhez. Joggal tehető fel ezek után a kérdés: rendezettnek tekinthető-e az idei felfutással a fiatal magyar filmesek helyzete, vagy inkább véletlenszerű jelenségnek vagyunk tanúi?
2.
A fiatal magyar filmkészítők nehéz helyzetének egyrészt ugyanaz az oka, mint a többi filmes sanyarú sorsának: a 90-es évek folyamán a szakma egészét súlyosan érintette a költségvetési források folyamatos apadása. Egyes becslések szerint a szakmának a Magyar Mozgókép Közalapítványon keresztül folyósított költségvetési támogatása reálértékben az ötödére esett vissza. Másrészt azonban az elmúlt évek tapasztalatai azt is mutatják, hogy a jelenlegi elosztó rendszerek működése sem kedvez az elsőfilmeseknek. Ők egyébként eleve hátránnyal indulnak a szűkös forrásokért vívott harcban. Érthetően nincsen mögöttük szakmai referencia, ezért az támogatásuk nagyobb kockázatot jelent. Nem rendelkeznek az előrejutásukat segítő kiterjedt szakmai kapcsolatokkal. Világos, hogy esetükben a pozitív diszkrimináció is megengedhető volna, hiszen valójában az esélyegyenlőséget teremtené meg. A magyar támogatási rendszer azonban nem ismer ilyen gyakorlatot.
A jelenlegi filmtámogatási rendszerben egy produkció pénzügyi háttere legalább három forrásból áll össze. A kezdő lökést legtöbbször az MMKA által megítélt támogatás jelenti, mely általában a teljes költségvetés negyedét-harmadát biztosítja. A film akkor készülhet el, ha a fennmaradó kétharmad részre sikerül forrásokat találni. Az utóbbi évben néhány fiatal filmes kapott MMKA támogatást, ám az említett hátráltató tényezők miatt sokszor évekig nem találták meg filmjük elindításához a hiányzó forrásokat. A tervek így a jószándék ellenére is szükségszerűen kudarcba fulladnak, az egyéni pályák pedig súlyos válságba kerülnek. Mindez tovább erősíti azt a vélekedést, hogy nem érdemes pénzt adni a fiatal filmeseknek.
3.
Eldöntendő kérdés, hogy a készülő filmtörvényben meg kell-e határozni valamilyen eszközrendszert a probléma kezelésére, vagy elegendő a meglévő intézményrendszeren belül a rendelkezésre álló eszközök használata. Az eddigi filmtörvény-tervezetek mindenesetre nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel, holott lehetett volna példákat találni a pályakezdők megkülönböztetett preferálására az európai filmtámogatási gyakorlatban. Ez a tény is azt a feltételezést erősíti, hogy ez ideig maga a probléma sem tudatosult igazán. A készülő filmtörvény szakmai vitái kapcsán mindenesetre javasolni lehetne, hogy a pályakezdő fiatalok támogatására elkülönített keretet hozzanak létre az állami támogatási rendszeren belül. Ugyanakkor ennek az elvnek a kimondása nem jelentené feltétlenül újabb kuratórium felállítását vagy újabb pénzalap képzését. Ráadásul ez nem is volna szerencsés, hiszen az állami támogatást jelenleg elosztó intézmények: az MMKA, az Nemzeti Kulturális Alap, az ORTT Műsorszolgáltatási Alapja, a Történelmi Film Alapítvány hozhatnának olyan, egymással egyeztetett döntést, amely szerint éves keretük egy bizonyos részét pályakezdő fiatalok támogatására különítik el.
A pályakezdő fiatalok támogatási rendszerét differenciált módon kell létrehozni. A pályára állást segítő pozitív diszkriminációt az első két filmig érdemes alkalmazni – természetesen más feltételekkel az első és a második film esetében. A második film után a pályakezdéshez kapcsolódó külön kedvezmény tovább nem indokolható. S végül ne feledkezzünk meg egy magyar sajátosságról: a pályakezdő fiatalok problémáinak átfogó rendezése keretében kell újragondolni a Balázs Béla Stúdió szerepét is a jövőbeli magyar filmgyártási-, filmtámogatási rendszerben.
A fiatal magyar filmesek helyzetének javítására ugyanakkor kínálkozik még egy út: a jelenleg is meglévő lehetőségek jobb kihasználása. Ehhez szemléleti váltásra van szükség, amelynek lényege a pályakezdők rendszer-szemléletű, többlépcsős támogatása. Nem elegendő egyetlen mozzanat (a gyártás) kiemelése az alkotó folyamatból, hanem annak egészét kell különféle módszerekkel és különféle támogatási formákkal segíteni. Első lépés a forgatókönyv-írás segítése. Más művészeti területekhez hasonlóan a fiatal filmesek számára is alapíthatók állami ösztöndíjak a filmet előkészítő alkotómunka támogatására. (A Premier Plán Alapítvány 1998-ban kezdeményezte a fiatal filmkészítők első játékfilmjének megszületését segítő Bódy Gábor Ösztöndíj kiírását az illetékes szakminisztériumban. Ennek részletesen kidolgozott szakmai koncepciója akkor elkészült, és azóta is válaszra vár. – A javaslat a Krónika-rovatban olvasható. A szerk.) Ezután következhet a gyártás támogatása, majd arra is figyelni kell, hogy az elkészült filmet moziban forgalmazzák, majd valamely televízió tűzze műsorára, s végül a filmek külföldi fesztiválokra is jussanak el. Az általunk képviselt Premier Plán Alapítvány célja éppen az, hogy a teljes filmkészítési folyamatot végigkísérje, és az egyes munkafázisokban az ott éppen szükséges támogatási formákat megtalálja, illetve összehangolja.
Fontos célunk továbbá, hogy különféle, a költségvetési kereteket kiegészítő támogatásokat érjünk el az első filmjüket készítő fiatal alkotók részére. Természetesen itt elsősorban piaci forrásokra gondolunk, bár éppen ezek megszerzése a legnehezebb. Utópia vélhetnénk, de immár az Európa Expressz példája is bizonyítja, hogy talán mégsem az. Folytatva az utópiák sorát: elsősorban maga a filmszakma lehetne áldozatkész saját utánpótlását, jövőjét illetően. S e rózsaszín jövőképbe még az is beleférhet, hogy a filmnyersanyagot gyártó cégek évente egy elsőfilmre nagy árengedménnyel adjanak nyersanyagot, ezt a labor kedvezményes áron hívja elő, a közszolgálati televíziók vállaljanak kötelezettséget pályakezdők filmjeinek bemutatására, a forgalmazó cégek vagy a külföldi fesztiválokkal kapcsolatot tartó szervezetek fantáziát lássanak a fiatalok menedzselésében.
*
Az első fontos lépés tehát a probléma problémaként történő tudatosítása. Ezt követően a jelenséget valamiképp kezelni is kell. Régi tapasztalat, hogy egy probléma csak akkor kezelhető bármely hivatali apparátus, bármely állami kulturális mecenatúra számára, ha az – csúnya kifejezéssel – valahová telepítve van, ha a kérdésnek a struktúrán belül „gazdája” akad. Továbbá, mivel itt egyértelműen a szakma jövőjéről van szó, a kérdésnek természetes módon több „gazdája” lehet – ami rendjén is volna, hiszen minden szakmai szereplő annak számít. Beszélni elsősorban arról érdemes, kinek mit kell tennie, illetve ki mit tehet. Így reményeink szerint megtörhető lesz a jelenlegi ördögi kör, és a fiatal tehetségek bekapcsolódása a magyar filmkészítésbe a szakmai fellendülés egyik hajtóerejévé válhat. A magyar film nem engedheti meg magának, hogy az ajtón kitartóan dörömbölő tehetséges fiatalok újra meg újra kényszerpályákra álljanak.
Vitaindítóként elhangzott a 30. Magyar Filmszemle A fiatal magyar film című szakmai fórumán.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/05 08-09. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4449 |
