Csala Károly
Nemcsak Hollywoodot alapították magyarok. Az első görög film alkotója is Budapestről érkezett Athénba.
Hepp József, a francia Pathé cég Budapesten tanult, majd Athénben letelepedett alkalmazottja nevéhez fűződik az első görög film készítése. Ez a tény több filmes kiadványban is olvasható, így Ábel Péter Új Filmlexikonában, továbbá a Magyar filmesek a világban című kiadványban, amelynek Hepp József-szócikkét - Ábel Péter kutatásainak felhasználásával - történetesen jómagam írtam. Azóta kezembe került a görög Aglae Mitropoulos franciául olvasható könyve, a Découverte du cinéma grec, aminek nyomán érdemes kiegészítenünk a „görög filmművészet magyar atyjáról” az eddigi pontatlan és hiányos képet.
Az 1887-ben Budapesten született s 1968-ban Athénban elhunyt Hepp József a pesti Politechnikumban tanult (amiként évtizedekkel később nagynevű hazai operatőr-utódja, Illés György is), mielőtt a Pathé Journal munkatársa lett. Athénbe is Pathé-kapcsolatai, vagyis munkája révén került el Hepp József, s itt 1910-ben a Pathé-től kapott minősítésével „technicien”-ként dolgozott, ami magyarul előkelőbben hangozhatna „filmszakemberként”, „filmtechnikusként”, valójában azonban mozigépészt jelentett.
Athén nem a mai, csupán az akkori fogalmak szerint volt nagyváros a századelőn, 167 ezer lakossal. De a Királyi Nemzeti Színház mellett öt állandó színháza, három-négy varietéje és számos népszórakoztató árnyjátékszínpada (karagöz), továbbá 1910-ben három filmszínháza volt. Mindháromban külföldi gépész dolgozott: a Cosmosban norvég, a Royalban olasz, a Panellinionban magyar. Kivételes szaktudást föltételezett akkoriban ez a mesterség, ennek megfelelően a mozigépészek fizetése is valósággal csillagászati összeg volt: 500 drachma havonta. (Összevetésül: a görög miniszterelnök havi illetménye ekkor 600 drachma.)
A három mozi közül a Panellinion, tehát Hepp József munkahelye volt a legnagyobb és a legelegánsabb. Nézőtere kétezer személyes. Napi hat-tíz órai munkára szerződtetett zenekara csupa jónevű muzsikusból állt. Elképzelhetjük - jegyzi meg könyvében Aglae Mitropoulos -, milyen jövedelmező vállalkozás lehetett akkoriban egy ilyen filmszínház, ha tulajdonosa képes volt zenészeinek fejenként napi tíz aranydrachmát fizetni!
Hepp Józsefnek egyéb oka is volt a jó fizetségen kívül arra, hogy megszeresse, és új hazájául válassza Görögországot: görög lányt vett feleségül. A filmfelvételek készítését (vagy ahogy a korabeli magyar sajtó előszeretettel írta: „eszközlését”) egy francia kollégája, Mondé oldalán gyakorolhatta görög földön. 1911-ben pedig vásárolt egy 35 mm-es kamerát, s elkészítette első, alig tíz perces dokumentumfilmjét, méghozzá roppant előkelő s a nagyközönség körében okvetlen érdeklődésre számot tartható tárgyról: a királyi hercegecskék hétköznapjairól. Ez a mozgóképi beszámoló - Az ifjú hercegek a Királyi Palota kertjében - a görög filmtörténet első alkotása. A bemutató (Hepp másodiknak fölvett, közünnepséget megörökítő dokumentumával együtt), tárgyához illőn, a Királyi Palota dísztermében zajlott, az uralkodó és családja, a miniszterelnök, valamint az athéni előkelőségek jelenlétében.
Hepp úttörő szerepével kapcsolatban világossá kell tennünk: görög földön természetesen korábban is készültek már filmfelvételek, de azokat külföldiek csinálták; az elsőt az 1906. évi olimpia idején. Hepp viszont 1912-ben már görögnek számított. Ugyanebből évből fennmaradt még egy történeti értéke miatt nagybecsű dokumentumfilmje is, az első Balkán-háború egyik görög szemszögből nézve fontos jelenetének megörökítése, A görög csapatok bevonulása Szalonikibe (1912).
A Göröghonba szakadt magyar filmkészítő hosszú és magasra ívelő pályáját így foglalja össze könyvében Aglae Mitropoulos: „Hepp József, művészi és nagyvilági sikerein fölbátorodva további filmeket forgatott, operatőrként és rendezőként is működött, kivette részét a görög film első korszakában tevékeny szakemberek, operatőrök, technikusok képzéséből. Az ő tanítványa volt az operatőr Gavrilis Longos, akinek a görög filmtörténet első - » filmszem« stílusban fölvett - dokumentumait köszönheti az athéni nyomortanyákról, s amelyek nagyrészt megvannak az athéni filmarchívumban. Hepp készítette gyakorlatilag az összes korabeli híradófelvételt, a politikai eseményekről beszámoló riportot; történelmi becsű archív felvételeinek jókora része vitathatatlanul művészi értékű. Dokumentarista működése mellett számos játékfilm társgyártója és operatőre is volt a görög filmtörténet első és második korszakában, s emellett még egy hangfelvevő rendszer kidolgozása is dicséri találékony szellemét. Filmezett a Kisázsiai Hadjáratban, a görög-olasz háborúban, de még a polgárháborúban is. És ő volt az operatőre a görög filmtörténet néhány nagy üzleti és művészi sikerének, mint amilyen A németek visszatérnek (1947), Elveszett angyalok (1948), Az utolsó küldetés (1949), A korhely (1950), Keserű kenyér (1951), Külvárosi lány (1953). Alapításától fogva technikai tanácsadója volt a Görög Filmarchívumnak.”
Hepp József tehát elismerten az egyik legfőbb előmozdítója volt az 1910-es években fölívelő görög filmgyártásnak, ugyanakkor a politikai cenzúra legelső filmes áldozata is ő lett Görögországban. Egyik filmdokumentuma miatt két év „belső száműzetésre” ítélték 1916-ban (ez a büntetés szerencsére nem mestersége gyakorlásától tiltotta el, csak a politikai jogoktól). A büntetést azért kapta a háborúpárti kormánytól, mert első filmjeitől kezdve jó kapcsolatokat ápolt az antant- és háborúellenes királyi családdal.
Mindez azonban nem hátráltatta abban, hogy 1916-ban a görög filmtörténetben is jelentős eseményre szánja el magát: társul Dimos Vratsanosszal, megvásárolja az első jelentékenyebb hosszúságú görög játékfilm készítőjének, Kostas Bahatorisnak a vállalkozását, s kettesben megalapítják az Asty Film nevű filmgyártó céget. (Itt illik megemlítenem, hogy a Magyar filmesek a világban Hepp-címszavának ez az Ábel Péter jegyzetei alapján általam fogalmazott mondata tehát badarság: „Az első görög filmvállalatot, a Bahatoris céget Themar Vratsanosszal közösen ő alapította 1914-ben.”) Vratsanos kora egyik legélénkebb szelleme volt, s az első jelentős görög intellektuel, aki komoly érdeklődést tanúsított a film iránt. Sok mindennel foglalkozott, méghozzá sikeresen: képes hetilapot szerkesztett, jótollú publicista, keresett színpadi szerző volt, amellett jeles amatőr fényképész, sportember, parlamenti képviselő. Nem Hepp Józsefen és Dimos Vratsanoson múlott, hogy csak annyit tehettek a görög filmművészetért, amennyit végül is följegyez róluk a filmtörténet. Sajnos az 1912 és 1922 között eltelt tíz év a görög nép számára nem jelentett mást, mint kisebb-nagyobb háborúskodások sorát. A korszak derekától nemhogy tőke nem áradt a filmgyártásba, de még a filmnyersanyag beszerzése is csaknem lehetetlenné vált.
Vratsanos és Hepp (az előbbi mint író-rendező, az utóbbi mint másodrendező-operatőr) két figyelemreméltó filmet bocsátott ki az Asty Film termékeként: Fölmenetel a Golgotára (1916), Annoula hozománya (1917). Az első, amint címéből is kitetszik, vallásos tárgyú. Az utóbbi viszont az első hosszú (majd' 25 perces) görög reklám-propagandafilmnek is fölfogható. Egy vidékről Athénba fölkerült fiatal lány viszontagságairól szól, aki végül megüti a Nemzeti Flotta lottójátékának főnyereményét.
1919-1922 között nem készült játékfilm Görögországban, csupán háborús híradó- és dokumentumanyagot vettek föl. Hepp is az így működő operatőrök közé tartozott. (Itt jegyezzük meg, hogy Hepp József 1912-től egészen 1960-ig, ha kihagyásokkal is, de csaknem folyamatosan, s alighanem a görög élet minden jelentősebb eseményén forgatott; ezek az anyagok mozihíradókban, dokumentumfilmekben találták meg végül a helyüket.) Ez a politikailag válságos időszak, a némafilm utolsó évtizede mégis bizonyos föllendülést hozott a görög filmgyártásba.
1923-ban az Asty Film tért magához elsőül a kábulatból: Villar, a népszerű komikus-színész, aki Krétáról isztambuli és párizsi évek után került Athénba, Hepp segédletével készített magáról a cég égisze alatt egy közepes hosszúságú mozimulatságot. Majd példáját követve, Mihail (teljes nevén: Mihail Mihail), egy másik komikus színész is csinált néhány filmet magáról. Valójában, állítja Aglae Mitropoulos, Hepp volt mindezeknek a filmeknek a rendezője, hiszen a rendezővé avanzsáló színészek nem voltak birtokában a szükséges technikai ismereteknek. A színházi revük, kabarék burjánzó kínálatával azonban még a népszerű komikusok mozija sem volt képes lépést tartani. Az Asty Film is csendben tönkrement, bezárt. Vratsanos 1925-ben már magánprodukciójában forgatta egyetlen hivatásos színész mellett - az író-rendező tudatos szembefordulásaként a kor teátrális filmszínészi gyakorlatával - amatőrökkel Az elhagyott gyermek című (már csaknem másfél órás) melodrámáját, amely viszont a kor legnagyobb mozisikere lett. Ráadásul nemcsak Görögországban fogadták jól, hanem Egyiptomban is, sőt az Amerikai Egyesült Államokban élő görög bevándoroltak közt még az 1950-es (!) években is sikerrel vetítették. Ennek a filmnek is Hepp József volt a fényképezője.
Külön említést érdemes Hepp együttműködése az 1920-as években Akhilleus Madras színész-rendezővel (nevezhetjük franciául Achille Madrasnak is, hiszen Franciaországban tanult, s egy ideig Sarah Bernhardt társulatában működött), aki Amerikából hazatérve az amerikai görög emigránsok számára készített néhány filmet. A legjelentősebb a népi legendát földolgozó Maria Pentayotissa (1929) volt, valamint hangosfilm-kísérlete Az athéni varázsló (1930) egy boszorkányos hegedűsről, akinek a szerepét maga Madras játszotta.
A hangosfilm nehezen honosodott meg görög földön, sokáig csak utólag és javarészt külföldön (például Kairóban) hangosított filmek készültek. Hepp József a 20-as évek végén föltalált és szabadalmaztatott egy Vitaphone nevű filmhangosító eljárást, amely egy erősítővel és hangszórókkal összekapcsolt gramofont és a vetítőgépben haladó filmszalagot hozta szinkronba egymással. Ezzel az eljárással Hepp József maga két rövidfilmet forgatott rendezőként, az egyiket a neves tenorista, Angelopoulos szerepeltetésével (Az elítélt). Eljárásának azonban nem volt jövője, mivel az Amerikából érkező, valódi hangosfilmek technikai minőségével nem tudott versenyezni.
Hepp József hosszú pályafutása alatt mintegy ötven rövidebb-hosszabb filmet rendezett (ezeknek operatőre is maga volt), amellett - idéztük Aglae Mitropoulostól - számos sikeres és értékes játékfilm operatőreként még a második világháború utáni esztendőkben is sokat tett a görög filmművészetért.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1999/04 48-49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4429 |
