Koltai Ágnes
A szörnyek, a földönkívüliek és a programozott gyilkosok korában már-már szerethetjük ezt a kedvesen semmitmondó és nagyvonalúan csacska thriller-burleszket. Mert a Nadine, ez a bohókás krimi-retro a bűnügyi történet és a vígjáték vegyítésével feloldja a nézőben a gyilkosság utáni űrt. Itt az erőszak nem feltétlenül erőszakot szül, s a sérelmek sem kívánnak azonnali véres megtorlást.
A történet 1954-ben, a Texas állambeli Austinben játszódik, s úgy bonyolódik, mint a csöncsöngyűrű gyerekjáték: mindenki egy bizonyos képet keres, ami éppen nem annál van, akinek kellene. Öreg kocsik, lerobbant kisvárosi házak és életek díszítik a komikus képüldözést. Minden olyan ismerősen lepusztult, kisstílű, még a gyilkos szerepét magára öltő Rip Torn is csak amolyan hétvégi, műkedvelő gazembert játszik. Róbert Benton, aki a Bonnie és Clyde s a Rossz társaság forgatókönyvírójaként, illetve a Kramer kontra Kramer és a Helyek a szívben rendezőjeként megmutatta már, hogy tökéletesen ismeri a hollywoodi filmes észjárást, ezúttal a könnyed francia bűnügyi komédiákból merített. Láthatóan Philippe de Brocát tartja a legtöbbre, olyannyira, hogy halhatatlan poénját is kölcsönvette. Azt a kópésan otromba megjegyzést, amit Belmondo tett az Egy kínai viszontagságai Kínában című filmben, amikor félénk szolgája szóvá tette, hogy fél a hegy tetején, s majd kiugrik a szíve. A jó tanács, mint tudjuk, így szólt: „jól szorítsa össze a seggét”. Ezt az utasítást kapja a Nadine-t alakító Kim Basinger is, amikor egy ingatag létrán kell másznia. Hát ennyit az amerikai filmről, amely megmutatja szegény európai testvéreinek, hogy mi a sikeres mozi titka: végy egy jó ötletet mástól.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1990/08 61-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4407 |
