Kézdi-Kovács Zsolt
Másodszor rendezték meg a cannes-i fesztivál alatt a „Film és szabadság” tanácskozást a francia elnök feleségének, Dániellé Mitterrandnak védnökségével. A francia kormány, és különösen Jack Lang kulturális miniszter azon igyekszik, hogy a fesztivál show-jellege mellett a filmművészet, a szellem találkozóhelyévé is váljék. Ebben az évben – divatban vagyunk! – a kelet-közép-európai országok és a Nyugat kapcsolatai, az országainkban lezajlott változások kerültek az érdeklődés középpontjába. A meghívottak között számos, régiónkba tartozó neves filmművész található: Joszeliani, Picsul, Germán, Muratova a Szovjetunióból, Wajda, Kie¶lowski, Zaorski, Holland Lengyelországból, Kachyna, Chytilova, Passer Csehszlovákiából, Pita, Pintille Romániából, Kusturica, Klopcic, Makavejev Jugoszláviából. A magyar filmművészetet Enyedi Ildikó, Gothár Péter, Tarr Béla, Jancsó Miklós és e sorok írója képviselte, aki egyúttal a tanácskozás egyik alelnöki tisztét is ellátta.
A másik oldalról olyan neves filmesek voltak jelen, mint Almendros, Lumet, Bardem, Boorman, Polanski, Rosi, Vitti, Cisse, Dassin, Zulawski, Corti, Costa-Gavras és sokan mások.
Az elmúlt év megrázta Európát, és a szabadság győzelme a film győzelme is. Mit kezd a film a megszerzett szabadsággal, hogyan tölti be a lerombolt struktúrák, az állami irányítás és párt-gyámkodás által hagyott űrt, hogyan alkalmazkodik a gazdaság és piac szabályaihoz, hogyan őrizhető meg a nemzeti filmgyártás, és mindazok az intézmények, melyek az értékek létrejöttét segítették? Hogyan lehet ellenállni a piac, a pénz, a nagy multinacionális cégek nyomásának, hogyan őrizhető meg a sokszínűség, amely oly nélkülözhetetlen eleme az európai kultúrának?
Aggodalmak, illúziók, reménységek az egyik oldalon, bölcs figyelmeztetések és tanácsok a másikon: az állami filmgyártás – bizonyos körülmények között – a legtermékenyebb forma. Costa-Gavras ezt azzal folytatta, hogy az USA-n kívül mindenütt az állam segíti a filmet, különösen így van ez Franciaországban, ahol a szocialisták hatalomra kerülése után sikerült meggyőzni a kormányt: fontos, hogy létezzen a nemzeti filmgyártás. Jack Lang ezt azzal bizonyította, hogy felsorolta: mi mindent tettek a film érdekében. Kezdeményezésük nyomán indult útjára a Media 92, az Eureka Audiovisuel program, a Határok nélküli televízió eszméje. „Államtól és piactól független filmművészetre van szükség – mondta. Ehhez azonban közönségre van szükség, és ezt a közönséget az államnak támogatásokkal, a gyártás és forgalmazás dotálásával kell megtartania. Kell a magánpiac is, de ehhez az államnak meg kell határozni a játékszabályokat. Figyelmeztetnünk kell Kelet-Európát: a nyugati rendszerből a rossz vonásokat ne vegyék át. A piac nem egyenlő az anarchiával, őrizzék meg a még létező moziparkot, hatalmas érték ez. Ne dobjátok el intézményeiteket!”
„John Boorman a filmes pénzvilág alapszabályainak a kapzsiságot nevezte. „Ha meg akarsz valósítani egy filmet, először a producer pénzsóvárságát keltsd fel” – mondta. „Amerikában jelenleg az alapelv: olyan filmet csinálj, amit egy előzetesben 30 másodperc alatt el lehet mesélni. Ha megpróbálom leírni az amerikai és az európai film közötti különbséget, legjobban így tudom: az európai film kérdése: Honnan jöttünk, hová megyünk? Az amerikaié: ki ölte meg Roger Rabbitot? Francesco Rosi ezt azzal egészítette ki: a producerek szerepe az egész világon megváltozott. Ma már a producerek nagy része a minden oldalról lebiztosított, „üzembiztosán” elkészíthető és bemutatható filmet keresi, és nem hajlandó kockáztatni.
Magam megpróbáltam vázolni mindazokat a félelmeket, illúziókat, félreértéseket, melyek az új helyzetben megjelennek a filmszakmában. Félelmek a piactól, de önmagunktól is: a Hatalom ellen harcoló filmrendező helyett milyen szerep vár ránk? Mit tesz majd a mégoly jó-szándékú, de tudatlan kormányzat? Illúziók: az egész kulturális szerkezetet el kell utasítani, a művészek szubjektivitása helyett döntsön a független, objektív producer, a régi, feudális kapcsolatrendszer helyett jöjjön el a pénz racionalitása. Félreértések: hogyan is működnek a filmes és telvíziós mechanizmusok a „fejlett” Nyugaton? Mi is a pénz, a verseny, a nyereség szerepe, és mi az államé?
Az aggodalmaknak sokan mások is hangot adtak. Jancsó Miklós megfogalmazta: a szabadság már megérkezett, a demokrácia még nem. Joszeliani kérdéssel folytatta: a demokrácia vajon egyenlő a kommersszel? Mostantól a néző fog dirigálni a kormányhivatalnok helyett?
A jelenlevők a film szabadságának védelmére szövetkeztek. Chytilova és Dánielle Mitterrand egyaránt egy állandó társaság létrejöttét sürgette, a filmek és alkotóiknak védelmében. Ez az egyesület másnap, a Fesztivál-palotában meg is alakult.
És ha már védelemről szólunk, fejezzük be az ismertetést a tanácskozás Nobel-díjas vendégének szavaival. Elie Wiesel – a carpentras-i sírgyalázások friss emlékétől felzaklatva – azt kérdezte tőlünk, és önmagától: mi az alkotó dolga? „Védeni azokat, akik szomjaznak a szabadságra. Meg kell tennünk mindent a gyűlölet ellen.”
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1990/08 17. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4395 |
