Balassa Péter
Láttam egy másfél órás videófelvételt a Magyar Televízió Panoráma című műsorának különkiadásában a Ceauşescu-házaspár peréről és a kivégzésük utáni eseményekről. Hogy a kazetta miként került ki a felvevőktől Párizsba, máig bevallottan tisztázatlan. Az is, hogy ez a teljes anyag-e vagy megvágott, s ha igen, mi került ki belőle és miért. Az is, hogy a házaspár tetemét a kivégzés utáni percekben, vagy legalább négy órával később látjuk-e, és az is, hogy a golyózápor (amit hallunk) vagy közvetlen közelről leadott tarkólövés (amit nem hallunk) végzett velük, vagy – harmadik verzió – Nicolaét a kínzás közben (mely a svájci bankszámlaszámért folyt!) kapott infarktus ölte meg. Mindez tehát a tájékoztatás megcsúfolása, sötét manipuláció, az elfogultság álarcában fellépő homályos félretájékoztatás volt. A néző az, aki nem drága, hiszen oda van ültetve és voyeuernek-cinkosnak kell lennie, miközben elveszti elemi ítélőképességét, s miközben a műsorszerkesztők farizeus érveket hoznak fel az „emberek hiteles tájékoztatása” mellett.
Valójában azonban azoknak, akik ezeket a felvételeket készítették, a megbukott rendszer módszereitől semmiben sem különböző, rituális és hatalmi szándékaik voltak, ahogyan a tárgyalás, a bizonyítási eljárást minden ízben nélkülöző per; a kivégzés sem jogi, hanem kaotikus, ember alatti rituális folyamat volt: kiabálás, közbekiáltozás, bizonyítás nélküli kijelentések, zughírlapírói szóvirágokból álló vádbeszéd, melyet a védő tartott, ugrásra kész szekus tisztek, mint a bíróság tagjai, közönséges emberkínzás és végül egy mészárlás nyomai és cinikus „ortodox” temetés, Híradás volt ez arról, hogy mi is volt a romániai „forradalom” legfelül: az egyik elit lázadása a másik, a régi ellen, puccs és mészárlás, közönséges bosszú, miközben az emberek „lent” azt hihették, hogy ők csinálják az egészet. Koncepciós per volt ez, leszámolás. Az a tény, hogy a Magyar Televízió levetítette ezt a ki tudja mi módon, miért felvett és terjesztett „anyagot” – felelőtlenség és erkölcstelenség volt, pogromindulatok és agressziók további szítása, annak sulykolása, hogy a „románok ilyenek” holott: ha ez megtörténhetett, akkor mi is ilyenek vagyunk. Mint ahogy tökéletesen homályosak azoknak a szándékai, akik ezt felvették, úgy azoké, akik terjesztették: világos, számító, karrierista és gátlástalan – pofátlanul bele a mélyen lenézett néző pofájába. Hiszen kényelmesen üldögélve karosszékünkben végigdrukkolnunk kellett és elfogadnunk kellett ezt a nevetséges botrányt, az emberi lényről szóló komikus horrort. Ez nem realizmus és tájékoztatás, hanem félreingerlés volt. Tényleg így kéne ezt csinálni és itt tart az emberi lény: fogat fogért, szemet szemért, „dögölj meg”? Aki tömeggyilkos volt, azt „mi is” kezeljük ember alatti módon (akaratlanul is oda, hozzá mocskolva magunkat)? Megkötözni és kínvallatni, „a nagy zsozsó” miatt? Élveztetni és részt vétetni a nézőt egy groteszk rituális gyilkosságban és koncepciós perben? Felkorbácsoltatni egy törzsi szertartás segítségével, amelyben jog előtti és jogellenes módon megöljük a gonosz Papát és a gonosz Mamát, valahol a délkelet-európai őserdőben?
Akkor és „most – legyen nevetséges – tiltakozom és kikérem magamnak.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1990/07 63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4392 |
