Koltai Ágnes
Akár az amerikai televíziós sorozatok persziflázsa is lehetne ez a film, s alkotói ambíciói szerint az is volna. Mi mégsem ízlelgetjük kedvtelve, a ráismerés örömével vagy a kifigurázás könnyed iróniájával a Menekülő embert. S nem csupán azért, mert éppen csak készülünk belépni a televíziós információipar agresszív és kaotikus birodalmába. A sci-fi játékosságát, szellemi bújócskáját sem élvezzük ebben a 2017-re datált filmben, lévén földhözragadtan brutális és gátlástalanul misztikus. A rendező, Paul Michael Glaser egyenesen a rétestészta módjára nyúló Starsky és Hutch langymeleg bűnügyi históriából érkezett a filmbéli showman önmagát alakítja, ő az egyik legnépszerűbb amerikai televíziós mókamester, s a forgatókönyvíró, az álnév mögé bújt Stephen King is tud egyet-mást az emberben lakozó kaján félelemről, a Menekülő ember így érte el a maró gúnyrajz határát. A történet úgy indul, mint valamiféle huszonegyedik századi Spartacus, s ugyan mi mást képzelhetne a túlfinomult jövőről egy magunkfajta evilági halandó, ha nem azt, hogy a rabszolgalánc és a nyakörv kódra nyílik, az ellenőrzés és manipuláció eszköze a videó, s a televíziós műsorokat központi számítógépből adagolják. Kedélytelen és – Stephen King-től szokatlanul – valószerűtlen rémálmok ezek (ő ugyanis otthonosabban mozog az ösztönökkel összefonódó szorongások nagyon is valós világában), amik nyilvános, a televízió celebrálta autodafékban, rafináltan romlott gyilkosság-orgiákban csúcsosodnak ki. Meglehet a Dallas, a Starsky és Hutch s a többi amerikai tévésorozat a készülék elé láncolja a nézőket, kisajátítja az agyukat, uralja a szemüket, csak hát ezek ártatlan csacskaságok a Menekülő ember profi szadizmusához képest.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1990/07 55-56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4387 |
