Kulcsszavak:
Kornis Mihály
Na, urak! Kinek van most az utolsó vacsorája? – Makk Károly készülő forgatókönyvéből közlünk részleteket.
A börtön (alkony)
A délutáni napfényben vörös csillag fénylik a börtön tetején. Az épület – bár lehetne szebb is – nem kelt ijesztő hatást. Egészében nézve ez az alkonyba forduló békés délután nem ígér rosszat.
A börtönudvar (napos őszi délután)
A hátsó börtönkapunál a hóhér szekere beállt a konyhakijárathoz. Két-három konyhás házikannákban kihurcolja az ételmaradékokat, a hóhér leszáll a bakról, segédeit a hullapavilon felé küldi, aztán a konyha hulladékát sajátkezűleg önti át háztáji disznója moslékos vödreibe, a konyhások segítenek H neki.
A kivégzettek zsákbacsavart holttestével már kevésbé óvatosan bánik: a segédek válláról egyenesen egy-egy fakoporsóba dobja a zsákokat, és a kikandikáló kezeket-lábakat energikusan beljebb gyömöszöli, fontos, hogy a koporsófedél csukódjék. Nyugodt, temperamentumos szakember ő... Ma több a hulla, mint a moslék.
Az összes vödröt óvatosan felpakolják a szekérre, a hóhér gondos gazda módjára, sajátkezűleg igazít el mindent. A bakhoz ballag, a legények a szekéroldalon át beugrálnak, a főnök füttyent.
Hóhér: Na, gyühet a mehet. –
A lovak megindulnak, a börtön hátsó kapuja kitárul, a kocsi kicsattog...
A börtönkapu lassan becsukódik.
Főkapu a börtönben (alkony)
Szinte ugyanabban a pillanatban a börtönudvar kitáruló főkapuján berobog egy rabomobil, kirángatják belőle a megbilincselt Kő Jánost, I. osztályú kiképzésben részesült, volt tengerészt: egy szélesvállú, borostás, izmos fiatalembert, ruházata: pólótrikó, nagykabát, tengerész-nadrág, ócska bakancs, talán zokni nélkül. Kísérői átadják a foglyot a börtönhatóság embereinek, akik megindulnak vele befelé, beírják a számát és a nevét a Főkönyvbe, aztán tovább vezetik, ha forgatja a fejét, odavágnak, és hurcolják tovább; tán átvezetik egy darabon a b-i börtön új „nem-halálos” szárnyán, itt-ott összesúgnak mögötte, egyszercsak hármas rácsú belső kapuhoz érkezik egy földszinti folyosón; itt veszik át a halálraítéltek porkolábjai, az öreg Patkány, a rosszindulatú őrmester, és Szabó Tejfel, az ugrifüles, ifjú beosztott. Az öreg nyögve lehajol, s kirántja a cipőből a fűzőt, elveszi az övét is, ha van még, aztán a láncát húzva vezeti a Tengerészt.
Hirtelen éles füttyszó hallatszik, lépések zaja, valakit szemben kísérnek a folyosón. Az ifjú őr idegesen csattan:
Tejfel: Falhoz! –
A Tengerész a fal felé fordul, de megpróbál visszasandítani. Az öreg elkapja és falhoz nyomja a fejét. Kő János mögött elvonul a láthatatlan őr és őrzöttje. Ahogy utánuk pillantunk, csak homályos alakjukat látjuk eltűnni a folyosószegletben. Aztán Patkány meglódítja a fiút, ők is elindulnak.
A 11 -es zárka (alkony)
Kivágják a zárkaajtót. Hatan szoronganak ebben a valahai egyszemélyes zárkában. Két padlóhoz szögezett priccs, alatta szalmazsákok. Élni, mozogni itt szinte lehetetlen. A rabok kapkodva felállnak, felteszik, majd lekapják a sapkájukat, a dagadt Patkány a nyakánál fogva tartja a Tengerészt.
Patkány: Ó is fő lesz kötve. Igaz? (hajánál fogva maga felé fordítja az új fogoly fejét): Trágya lesz belőled is, édes fiam. (Belöki, mielőtt betenné az ajtót, még vált egy pillantást a Némával – ezek alighanem régről ismerik egymást – Patkány bevágja az ajtót.)
Kő Jancsi (Elvigyorodik): Jancsi vagyok a Tömpe utcából! Kinek van gyufája? –
A Cigány egy zsebéből elővarázsolt gyufát dob Kő Jancsi felé, aki ösztönös mozdulattal elkapja.
Lecsapják az etetőt, beordít a Házi.
Házi: Vacsora! –
Ez mindennél fontosabb. A rabok sorbaállnak. Kő Jancsi utolsónak. Rövid idő múltán ki-ki szorongatja a csajkáját, eszik. A Cigány rettentően szürcsöl és csámcsog, ez többeket zavar, de nem szólnak neki... A Gyerek már a fényesre törölt csajkáját nyalogatja, amikor a Tanár úr még mindig csak kevergeti, gondterhelten vizsgálgatja a maga adagját. Csak Kő Jancsinak nem jutott semmi.
Tanár úr: Ezt a káposztát gázolajban főzik...!
Cigány: Attul még egészséges... (hörpöl)
Tanár úr: (odanyújtja a magáét a Gyereknek): Öcsi, egy kis repeta...!
Őrnagy (azonnal): Arról szó se lehet, Józsi bácsi! Ennie kell, muszáj, különben megint kilyukad a gyomra...) (visszaadja az öreg csajkáját, ingerülten a Gyerekhez): Miért nem szólsz, ha éhes vagy? (Ölébe löki a saját csajkáját, melyet a Gyerek a padlóra tesz.)
Gyerek (keményen): Köszönöm, nem kérek! Mér kell engem itt folyton dedósnak nézni? Már két éve ülök... És tíz napja elmúltam 18 éves!
Kő Jancsi (megdöbben): Tizennyolc...?
Őrnagy: Egyen! Ez parancs, százados! –
Petya szeme fénylik.
Gyerek: Százados?! Csak vízhordó voltam...
Őrnagy: (komolyan): Előléptettelek visszamenőleg, mától. Mert férfiként viseled magad. (Ráreccsen): Na, egyen, százados, vagy kátorba vágom! –
A Gyerek boldogan a csajka után nyúl.
Gyerek: Köszönöm, őrnagy úr!
Lux Laci (Eléugrik, bokázik): Miért nem szólsz? Isten éltesse sokáig, százados! Füle érjen bokáig... Te megegyed, vagy belédtömöm!... Megtömlek, mint a libát, te nyalka huszárgyerek... –
Mind a Gyerek köré gyűlnek, gyömöszölik, fülét húzogatják, kezet ráznak vele, csiklandozzák, etetik. Öcsi boldogan visong, nyeli az Őrnagy vacsoráját, fogadja a gratulációkat, nevet, kicsit félrenyel, köhög, püfölik a hátát, újra kacag. Most látszik csak, mennyire gyerek még.
A börtönépület és udvara (alkony)
Szinte idilli nyugalomban vált az alkony estébe. A mi börtönünk udvarára behajló fa száraz ágai körül madarak köröznek.
Az őrség folyosóvégi üveges-rácsos kuckója (alkony)
Szabó Tejfel két széken ül, egyiken a valaga, másikon a csizmája, ölében összedrótozott zsebrádió, Szepesit hallgatja, amint az 58-as focibajnokság utolsó fordulóját közvetíti. Patkány a bicegő lábú ügyeletes asztal mellett ül, s nagy-nagy gonddal, pennáját időnként tintatartóba mártva – lottószelvényt tölt ki. Nem szokott íráshoz a keze. Mindez álmosító, estéli lámpafényben...
Patkány: (a tollszárat rázza az üveg fölött) A francba... Hát nem ír!
Halálos zárka folyosója (éjjel)
Két házi nyekergő kis kocsin húzza maga után a mai vacsorát. Valami szinte gusztusosnak mondható paprikás lé lötyög a kondérokban. A 11-es zárka előtt megállnak, lecsapják az etetőt, elkezdik osztani a vacsorát.
A 11-es zárkában (éjjel)
Az Őrnagy és a Tanár úr már átvették az adagjukat, a Cigány beleszimatol a csajkába, átszellemülten suttogja.
Jenő: Te magasságos atyaúristen! Lóhúspörkölt... –
Odanyomakszik az etetőhöz, kiszól a két házinak.
Jenő: Drága magyar testvéreim, ne reszkessen a a kezetek!...-
Az ételosztó jól megbuktatja a merőkanalat, tölti a csillogó dupla zsíros adagot a Cigány csajkájába. A zárkában a Cigány magánkívül ordít, táncol a csajkával.
Jenő: Szűzanyám, hát ló-hús-pör-költ... –
Mind nevetnek.
Tengerész: Nagy napja van a lócsiszárnak...
Tanár úr: Jó étvágyat mindenkinek!... –
Az éhes férfiak a gőzölgő csajkák fölé hajolnak. Kivágódik a zárka ajtaja. A küszöbön öt-hat smasszer, köztük Tejfel, meg Patkány. Az ételt lecsapják, a halálosok előírás szerint felsorakoznak.
Őrnagy: Tisztelettel jelentem, a zárkalétszám hat fő, különleges esemény nem történt!–
Csend.
Patkány: Na, urak! Kinek van most az utolsó vacsorája? –
A rabok rezzenéstelenül állnak. Minden lehetséges.
Patkány: Micsináljunk, ha mán éjjel is akasztani kell?! Szeme végigvándorol a rabok során, aztán megáll a Cigányon, nagyon lassan felemeli a kezét, és begörbíti a mutatóujját, csendesen.
Patkány:...Na, mester. Fáradjon ide ki, legyen olyan jó. –
A Cigány arcát elönti a víz. Szempillája megállíthatatlan remegni kezd, nem moccan.
Patkány: (üvölt) Kilépni hatos! Ne várja meg, hogy bejöjjek magáért! –
A cigány megrezzen, az ételre néz, aztán felteszi a sapkáját. Tétován igazgatja, húzza az időt.
Patkány újra nyugodtan és csöndesen:... A sapkáját hagyhatja. Nem kell hozni semmit. –
Ráfi Jenő ránéz, eldobja a sapkáját, de nem tud megmozdulni, a Patkány halványan elmosolyodik, csettint. Hátulról megindul a halál-osztag négy tagja.
Ráfi Jenő: (sikolt) Ne! Ne! Ne!... -
A halál-osztag bezúdul, elkapják, hurcolják kifelé. A Cigány őrjöng és sivalkodik. Úgy húzzák kifelé, akár a levágni szánt malacot. Amint átrángatják a küszöbön, Tejfel bevágja az ajtót.
Zárkafolyosó (éjjel)
Ráfi sivalkodik, pofáncsapják egy gumibottal, elhallgat. Patkány izzadtán intézkedik:
Patkány: Tegyétek rá a láncot! Gyerünk! – Megláncolják a kocogó fogú szerencsétlent, csuklóját a bokájához, előírás szerint.
Megindul a morajlás, ami kivégzéskor szokott előállni a börtönben. Most kívülről látjuk, ahogy a 11-es zárka ajtaja majd kiszakad a helyéből, ahogy odabent ordítva csépelik a rabok: Gyilkosok! Gyilkosok! –
Patkány idegesen nézelődik a lépcsőház mellett, fölfelé:
Patkány: nem köll feltűnés! Vigyétek! Gyerünk!
Halálos zárka (éjjel)
Az őrnagy a cirklire hajol. Kiles. Az ő lyuk-szemszögéből látjuk, ahogy a pribékek végighurcolják a folyosón a megláncolt Cigányt, aztán egy kanyarban váratlanul eltűnnek vele... Most megfordul.
Őrnagy: Nem arra vitték.
Lux Laci: Ez már nem eszik több pörköltöt... –
Döbbent csend. A Tanár úr lehajtja a fejét. Hallgatnak. A Néma leül, ölébe veszi a csajkáját. Enni kezd. A többiek nézik.
Ráfi: (takargatja a fejét) Nem látok!
Patkány: Kuss! –
Hátrébb sörösüvegeket bontanak, isznak. Kézről-kézre jár az üveg. Egyik a sötétben véletlen nekimegy egy asztal-gúlának, dörrenés. Ráfi a melléhez kap, felsikolt; az egyik smasszer cigány hanghordozással:
Smasszer: „Jáj istenem, csak már nem á cigánymennyországbá jutottam...?! –
Röhögés.
Patkány nagyot húz egy üvegből, közben a szeme a Cigányon, a hosszú korty után kezefejébe törli a száját.
Patkány: Gatyát is.
Ráfi: Tessék? (tényleg nem értette tisztán) –
Többen megindulnak a Cigány felé.
Tejfel: (idegesen): Húzd le a nadrágod, azt parancsolja az őrmester elvtárs! –
Ráfi rémsebesen lekapja magáról az alsót, egyelőre a verés elmarad. A meztelen test látványa egy pillanatra megállítja a beszívott őröket. Csend. Valaki böffent.
Egy smasszer: Odanézz! –
A vacogó Cigány térdére, alsó lábszárára sárgás lé csurog, aztán a talpa alatt tócsává gyűlik a padlón. A Patkány felugrik az asztal mellől.
Patkány: Te disznó!
Ráfi Jenő vinnyogva térdre esik, a padlóra hajol, de szája elé esik a kendő minduntalan. Lekapja a szeméről.
Patkány: (ordítva) Ki engedte meg?! Ki engedte meg, mi?!
Gumibottal csépeli. Egyre többen jönnek, minden oldalról ütik a cigányt.
Halálos zárka (éjjel)
A halálosok már az utolsó falatoknál tartanak. Néma csendben esznek. Ujjal törlik ki az utolsó perkeltcseppeket, komoran nyalogatják az ujjakat, a kanalakat... Közben mindenki lopva a Cigány érintetlenül hagyott, félig teli csajkáját bámulja. Lassan elviselhetetlen feszültség támad.
Egyszercsak a Tengerész vad mozdulattal a zárkapadló közepére teszi az árván maradt ebéd-adagot.
Kultúrterem (éjjel)
A részeg smasszerek a csapból kilógó slanggal, meg korsó vizekkel, sörrel élesztgetik a padlóra ájult Ráfi Jenőt.
A Cigány éledezik, pislog.
Olvadt részeg arc himbálódzik felette:
I. Smasszer: Meg ne murdeljál, te szerencsétlen! Hát hol van még a vége?
Másik tántorog feléje:
II. Smasszer: Akarsz egy cigit? Te barom. Asszed, nem láttuk?! (Jenő trükkjét utánozza, csizmája sarkát csikorgatja a padlón): Hát így kell! Meg így, meg így! Igaz-e? –
A háttérben nevetnek.
A harmadik:
III. Smasszer: Bepisált a cigarettabűvész! Kakukk!!
Óriási röhögés. „Akasszuk fel, gyerekek, akasszuk fel!...!
Patkány (Már ő is alaposan elázva): Azt hiszed átverhetsz? Apádat, az a fattyút! (ütésre lendül ismét) –
Szabó Tejfel éppen be, gyorsan padlóra vágja a teli vödröt, közibük ront:
Tejfel: Felállni, húszas! Azonnal felmosni! –
Ráfi Jenő feláll, hurkákkal teli a teste, szédeleg!
Ráfi: Kérem... Könyörgök!... Tiszt urak... –
Egyikük fejbedobja a mosogatóronggyal, szétterül az arcán, Ráfi a meglepetéstől, meg tán a gyengeségtől, seggre esik. Az őrség visítva röhög.
Egy smasszer: Mosd fel a pisád! –
Jenő felpattan, felébredt, ordít, fején a rongy.
Ráfi: Igenis, értettem!
Lekapja a fejéről a rongyot, belemártja a vödörbe, aztán már dobja is a padlóra, most fogja fel, hogy beszívott az őrség, s hogy mit kell tennie, mókásan-menyecskésen ringatja a valagát, mint a takarítónők, s hozzá fejhangon énekel:
„Túl az óperencián, túl a tengeren,
Élt egy szegény svábbogár, tiszta meztelen
Keze-lába elfagyott, mert úszni nem tudott,
így hát szegény svábbogár vízbefulladott...”
Sikere van.
Halálos zárka (éjjel)
Komor csönd, mint nagy veszekedések után. A padló közepén érintetlen a csajka, a cigány teli csajkája.
Tanár úr: Ha érdekli az urakat a magam álláspontja... –
A sok sötét szem most mind reá tekint.
A szemekben felvillanó, érdeklődő csodálkozás láttán:
Tanár úr: Ez a mi néhány négyzetméterünk az egyetlen szuverén terület. Döntsön a többségi akarat. Szavazzunk!
Lux Laci: Egyetértek.
Tengerész (gunyorosan dudorászik): „Lux úr, mit csinál maga rossz...”
Lux a tengerészre vetné magát, ha az Őrnagy nem kapná el időben a karját.
Őrnagy: Nyugalom... Szavazásra teszem fel a kérdést. Ki van amellett, hogy a Ráfi adagját megegyük? –
Ő, a Néma és a Tengerész azonnal felteszi a kezét.
Őrnagy: Ki van ellene? –
A Tanár úr szelíden felnyújtja a két ujját.
Lux Laci: (felemelt karral) Én is.
Őrnagy: Megállapítom, a szavazás, három a kettőhöz. –
Heves, állati zabálás kezdődik, ahogy a földre kuporodva körbeülik a csajkát (vagy négyfelé osztják). Kisvártatva a Tanár úr is egy serclit kapar elő a párnája alól, és beszáll. Legalább tunkolni. (Vagy kitörülni az árván maradt csajkát.)
Az őrök használaton kívüli kultúrterme (éjjel)
Ráfi Jenő az őrök karéjában, a földön vagy térden állva – már felöltözve – a fejébe csapott, csáléra álló rendőrsapkában: tenyerekből jósol. Megnyugodott, bár még mindig kissé felfokozott hangulatban, izzadtan szélhámoskodik.
Tejfel kezét vizsgálja:
Ráfi: Juj de szép ez az életvonal, tiszt úr...! Nincs fia, de lesz, szovjetbe tanul majd, már maga tiszt úr, maga! Rádióba fog kerülni, úgy éljek, maga lesz a vasárnapi kukliprédikátor, nagy ház, kert, méhes... (ámultan) Amerikába megy tudósítónak! Reporter! –
Tejfel arca kipirul, próbálja leplezni a boldogságát. Patkány rosszallja, sokallja:
Patkány: Ugyan már! Az USA megszűnik...
Őrök kultúrterme (éjjel)
Bútorok összevisszasága. A falakon az új korszak nem egészen új kultúrája. A padló műköves, a szélén csatornázott – még a Rákosi időkből. Neonok. Koszlott drapériák közt faliújság és dicsőségtábla. Pállott félhomály.
Csupán a terem egyik részén gyújtották meg a vibráló neonvilágítást,vagy egy reflektort. Az őrök a sötétben ülnek, állnak, guggolnak.
Ráfi Jenő középre van lökve, a fény alá, már eloldották róla a láncokat, de a szemére durván-kötözött kapca feszül. Foga vacog, reszket egész testében, közben vakon körbetapogatódzik, az őrség nem győzi visszafojtani röhögését.
A cigány liheg. Patakokban ömlik róla a víz.
Patkány: Vetkőzz! –
Ráfi tétován, vakon kigombolja a zubbonyát.
Ráfi: Elvtársak, ne tegyetek már velem ilyet, három családom van, az anyámat is én tartom el, én békekölcsönt is jegyeztem rendesen... (közben vetkőzik idétlenül...Az egyik őr a másikra kacsintva, pisztolyában a töltényt a csőbe ugratja. A fémes csattanásra a cigány felsikolt):...Ne lőjetek! Az az én egyetlen bűnöm, hogy cigány vagyok...
Patkány: Kuss! (türelmesen) Gatyára! –
Ráfi nyüszítve, kapkodva hányja le magáról a ruhát, elbotlik a nadrágszárban, elzuhan, feláll, megint elesik, megint feláll, gatyára vetkezik.
Ráfi: Seggemen át húzza ki a fejem, ha hazudok, tiszt úr, nem tehetek róla, a vonal mondja ki! (folytatja) Aszongya... Juj, juj... Itt valami zsákutca van, azt nem látom... (felkiált)
Jaj! Mennyi pénz! Mennyi lóvé! (a fejét csóválja) –
Tejfel boldogan nyel.
Patkány: Na most nekem mutasd gazember, gyerünk! (ideges, türelmetlen) –
Jenő előbb hosszan, gondosan tanulmányozza;
Ráfi: Izé... komplekát... Mi ez? Milyen jóságos keze van magának, édes tiszt uram! Milyen ritka ez! (szipog) Ilyen tiszta együttállást eddig sose láttam. Mint a vaj a késbe, úgy fog előrejutni! Úgy segítsen engem a Jóisten, (felnéz Patkányra, ámulattal): Bezony!
Halálos zárka (éjjel)
Most ették meg a cigány vacsoráját. Lux Laci a csajka alján kapirgál. Az ajtón át belökik Ráfi Jenőt, társai a meglepetéstől moccanni se tudnak. Felkönyökölve bámulnak rá, akárha jelenést látnának. Az összevert ember a fekhelyéhez botladozik, leül, s keresi a csajkáját, ott, ahová akkor rakta, mielőtt elvitték. De ott nem leli, másutt találja meg, s nincs benne semmi.
Ráfi: Hol a vacsorám? –
Csend.
Ráfi nem akarja elhinni, csendesen: ...Megettétek?
Tengerész: Pajtás, ne haragudj, de azt hittük, hogy már... (nem meri folytatni) –
Ráfi teljes erőből csapja csajkáját a falhoz.
Ráfi: Mit hittetek? Há ez a tisztesség? Főzabájjátok a hulla kajáját...?! Ízlett? Az őrnagy úr meg engette?! A Tanár úr meg tán még imádkozott is hozzá, phijj! (kiköp) Rongyok vattok. Rosszabbak vattok az ávósoknál, azok legalább szemtül szembe ütnek! (rábök Lux Lacira): Bides kurva zsidó, kommunista! (aztán a Némára) Rihes néma! Há milyen emberek vattok ti? Magyarok vattok? Hősök vattok? –
Lekapkodja magáról a gönceit, csak a gatya marad rajta, | közben:
A cikk közvetlen elérhetőségei: offline: Filmvilág folyóirat 1990/07 46-51. old. online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4382
Kulcsszavak:
