Ardai Zoltán
A nyolcvanas évek egyik legolvasottabb amerikai bestselleréből, Warren Adler „házastársi pokol”-tematikájú regényéből Danny De Vito forgatott ideális moziváltozatot. Akár a könyv, a film is a főtéma jellegzetesen művészet-(mondjuk: Albee-) alatti, amúgy viszont extra minőségű hollywoodi-realista feldolgozása, a korábbi (Adrian Lyne-rendezte) Végzetes vonzerő színvonalán. A férfi főszerep ezúttal is Michael Douglas-é (glisszandósan érdes rabló-hangját a szinkronfogyasztó magyar néző persze most sem élvezheti); a Rose-házaspár nőtagját, Kathleen Turner alakítja, aki thrillerek sorának volt egyszerre bomlott-romlott és szigorú magatartású hősnője.
Olivér és Barbara Rose egyaránt elbűvölően ellenszenves emberek; a feleség Olivér lénye iránt kifejlődő heves utálatát éppúgy megérthetjük, mint azt, hogy veszetté fajuló fizikai és pszichikai küzdelmeik megbékéléshez és nem váláshoz vezetnek. A férj károgón gonosz (vagy letaglózott) pillanataiban sem titkolja, hogy nem oldódott el magában a másik „mocskosán édes szagától”, a feleség pedig minél ádázabb, annál feltűnőbben tartózkodik például attól, hogy Olivér biológiai meghatározottságainak becsmérlésébe bocsátkozzon, új szeretővel tüntessen, stb. holott génháborús módszerekkel többre mehetne, mint bárminő alkalmazott durvaságaival. Nehéz eldöntenünk, hogy ezt az esetrajzot koncepciós típustörténetként, vagy nem is oly titoktalan alakok egyedien megteremtődő történeteként tekintsük-e, és ez, akárhogy is, a filmet dicséri.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1990/05 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4350 |
