Molnár Gál Péter
A Tavaszi Fesztivál, a Vigadó Galéria, a Francia Intézet és az Örökmozgó közös szervezésében Trauner Sándor díszlettervező életművének kiemelkedő alkotásaival ismerkedhet meg márciusban az érdeklődő közönség. A Vigadó Galéria március 12 és 29-e között 50 év filmművészet címmel rendez kiállítást Trauner díszletfestményeiből, az Örökmozgó pedig leghíresebb filmjeit vetíti le.
A Vichy kormányzat óvatosai betiltanak 110 filmet a németektől el nem foglalt szabad zónában 1940. decemberében. 45 külföldi és 65 francia filmet tilos vetíteni; tilos a Külvárosi szálloda, a Ködös utak, és a Mire megvirrad. Mindhárom Marcel Carné munkája. Mindháromnak a francia külvárosokban otthonosan mozgó magyar Trauner Sándor a díszlettervezője. Szigorúan ellenőrzötten lehet-e művészetet csinálni?
1943. augusztus 13-án a Scalera cégnél André Paulvé producer vezetésével forgatni kezdi Carné nagyszabású romantikus történetét, a Szerelmek városát, forgatókönyvéhez Jacques Prévert kizsebelte Eugène Sue-t, Hugót és Balzacot. A nizzai Victorine-stúdióban áll már annak a fogadónak a díszlete, ahol lakótárs a múlt század elejének két színészhíressége: a melodrámák királya, Frédérick Lemaître (Pierre Brasseur) és a némajátékos Baptiste Debureau (Jean-Louis Barrault). A stúdió parkjában fölépítették a Bűn körútjának becézett Boulevard du Temple-t, a valóságban 1862-ben lebontott bulvárt, ahol egymást érik színházak, színházacskák és a szabad ég alatt nézőket verbuváló mutatványos parádék. A díszletben újra áll a melodrámák könnyeket és rémületet fakasztó otthona, a Porte-Saint-Martin és a pantomimbohócok háza, a Funam-bules.
Mai filmtörténeti ismereteink szerint: az elmúlt század negyvenes éveinek Párizsát Alexandre Trauner, a budapesti Képzőművészeti Főiskola neveltje tervezte. Akkor nem tudták a németekkel rokonszenvezők. Trauner titokban dolgozott a Szerelnek városa díszlettervein, és titokban dolgozott Kozma József is a kísérőzenén. Maradhat-e titokban egy díszlettervező részvétele akkor, amikor nemcsak színészek és technikai személyzet, hanem díszítők hada, ácsok, festők, lakatosok dolgoznak azon, hogy a háborús években fölállítsák az eltűnt Párizs hiteles szeletét?
Az elkészült film főcímén tervezőként Léon Barsacq és Raymond Gabutti szerepel csupán. Utólag került rá Trauner és Kozma neve, amikor dekonspirálhatóvá lett partizánmunkájuk.
Barsacq, Gabutti, Trauner egykorúak, egyívásúak. A Krímben (Traunerrel egyazon évben) született Barsacq orosz értelmiségi unokája, erdőkerülő gyermeke; André öccse, a híres tervező-rendező-színigazgató révén rokonságban áll Léon Bakst-tal, Gyagilevék világhírű tervezőjével. Gabutti két évvel idősebb náluk. Csatlakozik hozzájuk az Odeszszában született Georges Wakhevitsch, utóbb balettek, balett-filmek és filmbalettek légiesen poétikus díszleteinek tervezője. Wakhevitschet nem tünteti föl a főcím, a Szerelmek városa mégis szerepel filmográfiájában.
Bajjal bogozható Carné filmjének forgatása. A szövetséges csapatok szicíliai partraszállásakor megszakadnak a fölvételek, csak 1944. februárjában folytatják a munkálatokat. Carné két hónapig birkózik a Pathé céggel Párizsban, amíg azok beadják derekukat a költséges film átvállalására. Időközben egy ciklon lerombolja a nizzai kertben fölállított Boulevard du Crime-et. Újjáépítése 700 ezer frankot kóstál. (A film teljes költségvetése 55 millió frank.).
Súlyos nehézségek között folynak a könnyed film fölvételei. Engedélyt kérnek éjszakai forgatáshoz, hogy a békés Nizzában nagyerejű fényszórókat használhassanak. Az olaszok beleegyeznek, a németek megtiltják. Fontos jeleneteket kényszerűlelt kihagynak, illetőleg a stúdióban közelképekben vesznek föl. Elkészül a film 1944-ben. Bemutatását tudatosan elhalasztják a Felszabadítás utánra (engedelmet kérek: a franciák nevezik Liberationnak, ők tudják, miért). 1945. március idusán két moziban is bemutatják Carné filmjét. A Szerelmek városa kópián azonban a következő év februári keltezésével szerepel a bemutatási engedély. Miért kellett egy évvel a premier után újraengedélyezni a bemutatást? Valószínűleg azért, mert a moziellenállók elkészítette mű női főszereplője, a csodás Arletty feketelistára került testi kollaboráció miatt. A szellemes hölgy kijelenti: A szívem francia, a p…-m nemzetközi!
E film rekonstruált Párizsát dirigálja fölvevőgép elé Trauner, holott Carné a francia filmdíszlettervezés nagyját, L’Herbier szoros munkatársát, a több mint százhúsz filmdíszletet tervező Lucien Aguettand-t szerette volna eredetileg megnyerni. Aguettand 1962-ben Magyarországon találta meg Marc Allegret Zola-megfilmesítéséhez (Germinal) a múltszázadi, hitelesen sanyarú bányászkörnyezetet. A tervező visszariadt a feladattól. Így kerül helyére Trauner, aki emigrációja (húszas évek) óta egyetlen magyar filmhez tervezett csupán magyar-osztrák környezetet (A viadukt).
A francia díszlettervezők mezőnye eredeti tehetségekkel teli azidőtájt. Francia műtermek tervező-sztárjaként működött a Berlinből jött orosz André Andrejev, Sztanyiszlavszkij Moszkvai Művész Színházának művésze: a Pabst-rendezte Koldusopera, a megfilmesített Wedekind-Lulu, a Saljapin címszereplésével elkészült Don Quijote fantasztikus környezeteit rajzolta meg, majd Granowskyval aratott sikereket, köztük a hazánkban leforgatott Tarasz Bulba (1934) díszleteivel; emlékezetben megtapadó őrült látomása a Jean-Louis Barrault-játszotta Berlioz irdatlan zenekari koncertjét megelevenítő Fantasztikus szimfónia (1941).
Mi a tervező-bőség oka? Látható: többségük bevándorló. Kelet-Európából az antiszemita hullámok taraján érkeztek vagy a szovjetállam elől menekültek; hazulról fantasztikus látomásokat hoztak.
A politikai okoktól továbblépve választ kapunk, miért akkora a kereslet a mozigyárakban a díszlettervezők iránt.
A filmek műtermekben készülnek. Mesterséges világításnál festett környezetekben. (René Clair még utolsó munkáit is hangsúlyozottan festett díszlethátterek előtt forgatta.) A kereslet tehát a filmtörténet egykorú helyzetére utal. A kínálatra magyarázatot a színháztörténetnél találunk.
A színházépületekbe a századvégen bevezetik a villanyt; a színpadon villanyfénnyel megvilágított gyertya, mécs; látni ezentúl a színpadi tér mélyét is, a fenék nem borul sötétbe. A díszletfestés hangsúlyosabb szerepet kap. Korábban ezermester kézügyesek föstögettek belógatott vásznakra várkastélyt és tornácot, mint tette vándorszínészetünk jeles komikusa, Telepi György. A vászonra mázolókat fölváltják a hivatásos festők.
Megváltozik az előadásmód is: a színészi szólózás helyére az együttesjáték kerül. Ehhez szükség lesz a játékot eligazító rendezőre.
Kezdetét veszi a színházi rendezés önállóságáért, a színházi autonómiáért vívott harc. Új szerzők kerülnek színpadra. Új fogalmazási módokat igényelnek darabjaikban. A megcsontosodott színházak elleni művészeti csatározások széles társadalmi mozgalmakat csábítanak a színházak köré. Lugné-Poe Théâtre de l’Oeuvre-jének műsorfüzeteit olyan festők tervezik, mint Toulouse-Lautrec, Edouard Vuillard és Pierre Bonnard. A legiellemzőbb mozgalom talán mégis Szergej Gyagilev Orosz Balettje: az orosz kultúra programszerű bemutatása a Nyugat előtt hamarosan megmodernült, az új irodalmi-zenei és képzőművészeti törekvések kerültek előadásaik gyújtópontjába. Picasso különös gonddal birkózik a színházi díszlet kérdéseivel Cocteau – Eric Satie: parade-megoldásainál, Mjasszine koreográfusnak pedig húsznál több különböző változatot rajzol A háromszögletű kalap-hot.
Trauner Sándor Alexandre Traunerré, magyar festőből Párizs-specialista francia tervezővé változásában belebeszélt a színháztörténet is. A színház a szavak és gesztusok kirakodóvásárából fokozatosan a látvány és a színek házává lett. A teátrumból kiszakadt mozgóképek kezdetben beérték pingált kulisszahátterekkel, és kölcsönkérték a színház nagyjait híres szerepeik elrepetálásához. Miután a színház szemet gyönyörködtetőbbé lett, a film is követte, versenyezni kezdett mutatósságban és változatos helyszínekkel. A színház utánacammogott. Majmolni kezdte a sokhelyszínes mutatványokat akkor is, amikor a film már önállósult és sajátos látványvilágot kínált, ahová a ragasztott és festett vásznak már nem követhették.
Trauner és a francia díszlettervezők iskolája a látványosságoknak eme váltókorszakában kényszerből legsokoldalúbb képességeit mutatta föl: egyszerre tudott realista lenni és perfektül beszélte a szürrealista látványnyelvet. Azok a kültelki bisztrók, elkoptatott lépcsőfordulójú garniszállók, gyártelepek, amiket Trauner készségesen odakínált Carné költői realizmusához, ugyanolyan anyanyelvi természetességgel szólaltak meg, mint a Boulevard du Crime, ahol a táncoló forgatagban Baptiste fuldoklik az embertömegben, ellenkező irányba küzdi magát, mint amerre a többség száguld, miközben kétségbeesetten kiáltozza szerelmese nevét: Garance... Garance!
Maurice Bardéche és sógora, a Felszabadulás után kivégzett Robert Brasillach 1948-ban megjelent filmtörténetükben találóan állítják Carnéról, hogy félúton volt az 1933-as népiesség és az 1945-ös egzisztencializmus között.
Trauner rekonstruálta a száz évvel korábbi párizsi színházi negyedet. Trauner tervei párizsi bédekkerek. Díszletei idegenvezetők lehettek amerikai rendezőknek külvárosi ivók és mellékutcák családias környezetéhez.
Trauner idegenvezetőként kézenfogva vezette el közönségét a költészetbe.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1992/03 31-35. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=434 |
