Szemadám György
Mióta tudom, hogy felnőtt emberek órák hosszat képesek nézni „színészek” imitált szeretkezéseit, mióta a filmvásznon egy élő embert fekete bogarak hemzsegő tömege rághat szét, és amióta egy filmrendező Krisztus alakját pszichopataként látja jónak bemutatni, azóta világos előttem, hogy a mozi világában immár minden megtörténhet. A Vaklárma című amerikai gyártmányú, vicces opuszban például az, hogy a humorforrás két testi fogyatékos hátrányos helyzetéből fakad. A magyar filmforgalmazás nagyobb dicsőségére nálunk is bemutatott Dutyi-dili című film két főszereplője ezúttal ugyanis egy vak és egy süket férfit alakít, akik egy bűntény gyanúsítottjaiként kénytelenek felvenni a harcot az őket üldöző bandával és a rendőrséggel is. Pedig a vak néha nekimegy a falnak, a süket pedig nem érti, hogy a háta mögött mit beszélnek. Jó vicc, mi? De magyar szinkron még ennél is viccesebb! Van például egy olyan jelenet, amelyben a „baszdmeg” legalább hússzor fordul elő. Aztán szerepel még a filmben egy igazán nagyon jó nő is. Ő a gyilkos. Sudár, sötét hajú, világos szemű és bombázó lábai és mellei vannak. Már csak az utóbbiak miatt is érdemes elmenni a moziba!
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1990/04 61-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4332 |
