Lajta Gábor
Ha kitartóan híresztelünk magunkról valamit, azt a végén el is hiszik nekünk. így formálódik az Amerika-kép, polírozódik az Amerikai Ember szobra. Az Amerikai Fickóé például, aki vidám, keménykötésű, semmiképpen sem mentes a kis gyarlóságoktól és aki, mellesleg, megmenti a világot. Vagy legalábbis megtisztítja Oszakát a gengszterektől, mint a Fekete eső vagány rendőre.
– De ti ledobtátok az atombombát! – oktatja az amerikai zsarut a japán maffiafőnök(!) „és akkor egyszercsak fekete eső hullott alá”. Fekete esőről aztán több szó nem kerül. Engesztelésképpen az Amerikai Fickó halomra lövi az oszakai japán maffiát, s ezzel az esőkérdés meg van oldva. Cserébe ő is kap valamit: japán kollégájától megtanulja, mi az a Japán Becsület. Az egyensúly helyreáll.
Szerencsére a fenti közhelyeket, amelyekhez foghatók, nyilván szintén csak Amerikában leledzenek, menteni tudja egy kivételes vizuális érzékenységű rendező: Ridley Scott (Nyolcadik utas a halál; Szárnyas fejvadász). Az eredetiségből ugyan engedett egy szokvány zsarutörténet kedvéért, de izgalmas, érzéki filmet rendezett. A Szárnyas fejvadász apokaliptikus víziója jelenik meg az oszakai helyszíneken a tökéletes ritmusú bűnügyi történet háttereként. Jók a színészek is: a teknősbékaszerűen férfias Michael Douglas, a befelé mosolygó Ken Takakura és a többi neves japán színész.
Hiányérzetet legfeljebb az okozhat, hogy nem lehet hiányérzetünk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1990/03 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4308 |
